Min múlik a boldogságunk? – Trappista szerzetesek a karanténról

A Gethsemani monostorhoz (Thomas Merton egykori monostorához) tartozó Michael Casagram azt emelte ki, hogy bár a nyugati társadalmakban az a meggyőződés uralkodik, miszerint a hatalom és a jómód ad értelmet az életnek, valójában mindkettő illuzórikus világba helyezi az embert, s akadályozza spirituális rendeltetésének teljesedését. „Azt hisszük, hogy a hatalom és a jómód révén irányítani tudjuk az életünket, ám valójában bezárják az ajtót a kegyelem előtt.

Ha állandó elfoglaltságot adnak mindennapos feladataink (és a legtöbben készek elismerni, hogy rengeteg elfoglaltságot adnak), könnyen úgy érezhetjük, hogy mindent kézben tartunk, és az életünk önmagában teljesen értelmes.

Csakhogy az állandó rohangálás közben a hatalom és a jómód elszegényíti lelki életünket.”

Michael testvér visszaemlékezése szerint Thomas Merton 1965-ben arról beszélt a monostor novíciusainak, egész életünk úgy van berendezve, hogy ne kelljen a legalapvetőbb kérdésekről gondolkodnunk. „A mostani bezárkózásban viszont kénytelenek vagyunk szembenézni a gondolatainkkal és az érzéseinkkel; persze hátat is fordíthatunk nekik, de jobb, ha megnézzük, milyen pozitív és negatív üzenetük van számunkra.” Quenon testvér arra figyelmeztet, hogy „a karantén idején fölébe emelkedhetünk a magánytól való félelmünknek, és abban lelhetjük meg biztonságunkat, ami felülmúlja egyik feladattól a másikhoz való rohangálásban telő életünket”. Annyira fontos, teszi hozzá Michael testvér, „hogy az emberek egyszerűen időt szánjanak a Szentírás nyugodt olvasására. Úgy érzem,

Isten életünk legkülönbözőbb körülményein keresztül szólni tud hozzánk, ha jelen vagyunk, ha belsőleg figyelni tudunk szeretetteljes jelenlétére. Így pedig azután teljes lényünkkel jelen tudunk lenni azok számára, akikkel összezárva együtt élünk ezekben a napokban.”

Nem véletlen, hogy Szent Benedek regulájában az alázatról szóló hetedik fejezet a leghosszabb, és az egész regula főként azt hangsúlyozza, hogy alázatosan kell élnünk közösségben. „Az alázat nem azt jelenti, hogy háttérbe szorítjuk magunkat a másik kedvéért, hanem azt, hogy teret adnunk a másiknak a szeretet és a gondoskodás légkörében. A mostani helyzetben felismerhetjük, hogy a boldogságunk nagyrészt azon múlik, tudunk-e ilyen közösségben élni azokkal, akikkel természetszerűleg össze van kötve az életünk.”

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír