Nagycsütörtök a külhoni magyar egyházmegyékben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György érsek mutatta be a nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisét. A szentmise keretében a lelkipásztorok megújították a papszenteléskor tett ígéreteiket. Az érsek megáldotta a betegek és a katekumenek olaját, majd megszentelte a krizmát.

A főegyházmegyéből több száz ministráns, pap és hívő érkezett az ünnepi szentmisére. A szertartás után Marton József nagyprépost bemutatta a székesegyházat a ministráns zarándokoknak, majd a kispapok körbevezették őket a teológiai intézet épületében.

* * *

A szatmárnémeti székesegyházban tartott nagycsütörtök délelőtti ünnepi szentmisén az egyházmegye papsága megújította a szenteléskor tett fogadalmakat, és Schönberger Jenő püspök megáldotta és megszentelte a következő egy évben használatos olajokat.

A szentmise elején a püspök emlékeztetett arra, hogy a krizmaszentelési mise a papok ünnepi alkalma, majd szentbeszédében a papságról és a papi hivatásról elmélkedett. Ferenc pápa megnyilatkozásaiból merítve beszélt azokról az erényekről, amelyek egy papot kell, hogy jellemezzenek.

A papság kegyelem, Isten ingyenes meghívása. Magasztalnunk kell Isten jóságát, és nap mint nap megköszönnünk az Ő csodálatos ajándékát – hangsúlyozta Schönberger Jenő. – A forrás nem mi vagyunk, és csak akkor tudjuk teljesíteni azt a feladatot, amire Isten hív, ha újra és újra visszamegyünk a forráshoz, és töltekezünk belőle. A folytonos munka nem szabad, hogy kiégessen minket, időt kell szakítanunk a szentségimádásra, a Jézussal való találkozásra.

A papi hivatás ugyanakkor testvériség. Az összetartozás élménye mindennap megadatik nekünk, hogy tudjuk, nem egyedül követjük az Urat. Testvériesség és közösség vagyunk. Akkor van a mi munkánknak eredménye, ha a közösségünket élőként éljük meg, és ápoljuk. Hivatásunk a Krisztussal való közösségből forrásozik, és nekünk ezt egymással, minden egyes paptestvérünkkel és a püspökkel kell megélnünk – mutatott rá a főpásztor.

Majd hozzáfűzte: Együtt kell zarándokolnunk híveinkkel is, elkísérnünk őket Isten országába. Nemcsak mi megyünk, nemcsak másoknak mutatjuk az utat, hanem velük együtt haladunk. Isten népét vezetjük Istenhez. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy naponta bemutatjuk a szentmisét, nyitva tartjuk templomaink ajtaját, és azt mondjuk, jöjjön be, aki akar.

Szentatyánk és az egyházunk kérése, hogy mi, papok, menjünk el a hívek után. Nemcsak a szentmisében kell a híveinket Istennek ajánlanunk, hanem a mindennapok liturgiájában is részt kell vennünk az életükben, segítve őket, hogy mindaz a nehézség, ami az ő vállukat nyomja, megszentelődjék, liturgiává, Isten szolgálatává váljék – fogalmazott a megyéspüspök.

Az egyházmegye papsága a homíliát követően újította meg felszenteléskor tett ígéreteit. A püspök az eucharisztikus ima végén megáldotta a betegek olaját, az áldozás utáni könyörgést követően pedig a keresztelendők olaját, és megszentelte a krizmát.

* * *

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papságának koncelebrálásával, számos hívő jelenlétében mutatta be Böcskei László püspök április 2-án, nagycsütörtökön délelőtt a váradi székesegyházban a krizmaszentelési szentmisét.

Az ünnepi liturgiának két kiemelkedő mozzanata volt: a papok szentelési fogadalmának megújítása, valamint az év folyamán a szentségek kiszolgáltatásához szükséges olajok megáldása és megszentelése (keresztelendők olaja, betegek olaja és a szent krizma). A szentmise végén a lelkipásztorok átvehették az erre a célra magukkal hozott tárlókba a szent olajokat, ezeket vitték magukkal szolgálati helyükre, hogy az év folyamán Isten népének megszentelésére használják őket a szentségi események alkalmával.

Nagycsütörtök este az utolsó vacsora emlékére mutatott be szentmisét a nagyváradi székesegyházban a megyéspüspök, és elvégezte az ilyenkor szokásos lábmosás szertartását: tizenkét férfinak mosta meg a lábát Krisztus példáját követve – tizenkét olyan férfi állt az oltár előtt, akik különböző nagyváradi plébániákat képviseltek, valamint az ifjúság képviselői, a Caritas munkatársai, a püspökség alkalmazottai, továbbá a külföldi származású, Nagyváradon tanuló egyetemisták csoportjának egy képviselője.

Bevezetőjében a főpásztor felhívta a figyelmet: az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmise első látásra az övéitől búcsúzó Krisztust állítja lelki szemeink elé, azonban nem valamifajta befejezést jelent, mivel Jézus nem azt akarja, hogy csupán az emlékezetünkben éljen, búcsúbeszéde az idők végezetéig érvényes.

Az Oltáriszentség színe alatt itt van érettünk, velünk együtt halad, kiáll mellettünk, amikor azt gondoljuk, hogy senki sem figyel ránk, támogat, amikor minden segítségről lemondtunk, és felemel a legkilátástalanabb helyzetekben is, amikor talán már mi sem tartjuk magunkat méltónak erre – fogalmazott a püspök. – Krisztus tehát Isten legnagyobb ajándéka, de jelenléte csak akkor valósul meg, ha nemcsak meghallgatjuk őt, hanem tettekre is váltjuk a szeretetparancsát.

Ahogy Jézus elindult felénk, úgy induljunk el mi is egymás felé. Ne mindig önmagunkat keressük, saját lényünkhöz igazodjunk, hanem inkább egymást keressük, és igazítsuk magunkat Krisztushoz – hangsúlyozta Böcskei László.

Az ünnepi homíliát Mahajduda János, a székesegyház segédlelkésze mondta. Kiemelte: a lábmosás evangéliumi jelenete arra mutat rá, hogy Krisztus a szó legszorosabb értelmében vett végtelen szeretettel szereti tanítványait és minket. A méltóság számára azonban nem azt jelenti, hogy szálfaegyenesen áll szerettei előtt, hanem abban rejlik, hogy letérdel. Ez az ő utolsó nagy tanítása, mellyel felénk fordul. Olyan új parancs ez, mely ellentmond a korábbi hagyományoknak és szokásoknak, és boldogok lehetünk, ha megértjük ezt.

A lábmosás ne csupán egy gesztus legyen számunkra, hanem életút – hangsúlyozta a szónok. – Hajoljunk le a testvéreinkhez, mossuk meg egymás lábát, és kezdjük ezt a betegekkel, az idősekkel, a szegényekkel, a védtelenekkel, a kicsikkel, az elhagyatottakkal, az eltaszított gyermekekkel.

A szentmise az ilyenkor szokásos oltárfosztással zárult: az elfogatásnak és Jézus ruháitól való megfosztásának jelképeként minden díszt eltávolítottak az oltárról, kihunytak a székesegyház fényei, és a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoztak.

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye; Szatmári Római Katolikus Egyházmegye; Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír