Keresztényként gólyatáborba menni talán nem is olyan egyszerű feladat. Nem kis kihívás a gólyák számára olyan közeget találni, ahol hasonló értékrend és mentalitás alapján folyik a szórakozás. A 2008 óta megrendezett HEGY keresztény gólyatábor pont ilyen, emiatt is töretlen népszerűségnek örvend a fiatalság körében.
„Mulatozzunk önfeledten, élvezzük az életet és mindeközben Istent is engedjük be szívünkbe!” – javasolják a szervezők.
A tábor sokszínű programlehetőséget nyújt a résztvevőknek, legyen szó borkóstolásról, sportversenyekről vagy esti bálról. A közösségformálás pedig hatalmas szerepet játszik már a kezdetek kezdetén, hisz a gólyák kiscsoportokba rendeződve ismerhetik meg mélyebben is egymást, illetve a tartalmas előadások témáit közösen elemezhetik. Mivel a szervezők maguk is különböző egyetemekre és szakokra járnak, így minden kérdésre és fontos információra választ kaphatnak a frissen érettségizettek, valamint számos keresztény közösséget megismerhetnek, ahová a tábor végeztével csatlakozhatnak az érdeklődők.
Ha szeretnél felejthetetlen élményekkel és akár egy örökre szóló közösséggel gazdagodni, a HEGY-en a helyed! – vallják a szervezők. Mert az egyetemre járva is lehet valaki vallásos, „nem vagy egyedül a hittel”.
További információkat a tábor honlapján lehet találni, jelentkezni pedig ITT lehet.
A HEGY-et lehet követni az Instagramon és a Facebookon is.
Forrás és fotó: HEGY – Keresztény Gólyatábor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria