Nigériai napló (5.) – Csókay Andrással a műtőben

A misszió első hetének péntekén került sor az első műtétre, mert jöttek ugyan az emberek az előző napokban is sokféle panasszal, de alig volt valaki, akinek a problémája idegsebészeti beavatkozást igényelt. Az első beteg egy 12 éves fiú volt, hatalmas daganattal a tarkója felett.

Egy fiú, akinek a családja nem engedheti meg magának, hogy kifizesse a több millió nairába (körülbelül ugyanennyi forint) kerülő műtétet egy olyan országban, ahol nincs társadalombiztosítás. A katolikus kórház a lehetőségein belül igyekszik segíteni az embereknek, a műtéteket utólagos törlesztéssel is ki lehet fizetni, de sokak számára ez sem jelent megoldást.

Egy fiú, akit aggódó szülei elhoztak, mert hallottak valakiről, aki ingyen elvégzi a műtétet. Misszióban vagyunk, mindannyian csodának éljük meg, ami történt. A csoda nekem elsősorban azt jelenti, hogy Isten rajtunk keresztül gondoskodik a szegényeiről, így van jelen kézzelfoghatóan az életükben. Csókay András volt a keze, amelyen keresztül lenyúlt érte, felkarolta és szakértő gondjaiba vette. Mert nem feledkezik meg a legkisebbekről, és arra tanít minket, hogy mi se feledkezzünk meg róluk.

András és Enikő – akik hallgatják Isten szavát és nem feledkeznek meg a kicsinyekről – az előző napokban igyekeztek a minimális adottságokból megteremteni a körülményeket egy olyan kórházban, ahol évente pár héten keresztül zajlanak csak idegsebészeti műtétek. Az eszközöket két éve használták utoljára, már az is kalandos volt, ahogyan megtalálták őket, az pedig egészen bravúros, hogyan rendezték el helyszínt a steril műtétekre. Robi, Enikő párja nélkül ez talán nem is menne, hiszen ő, ahogy Basil atya a misén a bemutatáskor elmondta, bármilyen eszközt képes életre kelteni, vagy kettőből egy harmadikat kialakítani.

Négy órán át tartott a műtét az onitshai egyházmegyei kórház műtőjében. A fiú tarkója felett volt egy hatalmas csontdaganat, ami elkezdte nyomni befelé az agyat. András elmagyarázta, hogy hátul, ahol a nagyvénás összefolyások vannak, maga előtt tolta a hatalmas vénás öblöket, magára vette, sőt, néhol el is zárta őket. Látták a CT-n, hogy a terület nagyon erezett, nagy vérzésre számítottak, és így is volt, már a négyórás műtét elejétől kezdve. Ha közben megsérülnek a hatalmas agyburki vénák, amelyek az egész agyunk vénás elvezetését biztosítják, annak beláthatatlan következményei lettek volna – magyarázta.

„Két mély, erős imádsággal kezdtük, elmondtunk együtt egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Állandóan mondom a Jézus-imát, aztán a végén már csak kilégzésre Jézus, belégzésre Krisztus. Ez adja meg a nyugalmat, és akkor teljes a koncentráció. Az embernek teljesen kitisztul a feje, és a szakmai tudása legjavát tudja nyújtani, a mélyből jönnek kreatív ötletek. Erre ilyen körülmények között nagy szükség van.” Elmondta, hogy az alapgépek megvannak ugyan, de azokkal is mindig történik valami. A műtéten egy idős aneszteziológiai asszisztens volt mellettünk, ő vezette az altatást. Nincs a műtőben olyan eszköz sem, amivel rögzíteni tudják a fejet. „Egy idegsebész számára lehetetlen körülmények ezek, de meg kell csinálni, mert nem csinálja meg más, hiszen az egészségügyi ellátás nem ingyenes. És akkor ez a 12 éves gyerek fokozatosan dementálódik, és előbb-utóbb meghal.”

Nagy szerencsének tartja, hogy a Honvéd Kórházban van egy nagyon jó műtősnő, Czirják Enikő és a kedves párja, Robi, aki profi műtősfiúként segít nekik. „Nagyon fontos ez a háttér, maguktól kerülnek a kezembe az eszközök, kezeli a műszereket, átlátja az egész műtétet”.

Enikő tapasztalt szakember módjára teszi a dolgát, igyekszik mindenből a legjobbat kihozni: „Aki jobb körülmények között tudja csinálni, annak tudnia kell más körülmények között is. Kreativitás kell hozzá, de az a magyar egészségügyben is kell” – mondja, és hozzáteszi: „Mi megtesszük a dolgunkat, innentől a Jóistenen múlik, megadja-e neki a gyógyulást”. Párja, Prém Robi mindenhol ott volt, ahol kellett, ő volt a műtősfiú, az akadozó gépeket is ő tette rendbe, és ha a kamerával történt valami, akkor is érte kiáltottunk.

Mi laikusként csak ámultunk, Zita végig fotózta, filmezte fáradhatatlanul az egészet. Műtéteket leginkább amerikai filmekben látok, ehhez képest itt rozsdás ágyon fekszik a beteg, a székek szétesnek, a légkondiból csöpög a víz, pöfög ki a pára, a műtő tele van emberekkel, mindenkit érdekel az európai orvos tudása, fotóznak, szelfiznek közben. Tudni kell ehhez, hogy ez a környék legjobban felszerelt magánkórháza, sőt, egész Nyugat-Afrikában magas színvonalat képvisel. Soha nem voltam még műtőben, de most nem tudok elszakadni a látványtól, fantasztikus, mire képes egy sebész, lefejtik a bőrt, oldalra varrják, rengeteg vér folyik, egyre több csontdarabka kerül tálkába. A végén hatalmas, vérző üreg, tenyérnyi területen hiányzik a csont, kész művészet, ahogyan csontcementből megformázzák a pótlást.

A jövő héten is lesznek műtétek, és utána három héten keresztül Szeifert György idegsebész folytatja a missziót a Honvéd Kórház nyugdíjas, tapasztalt műtőasszisztensével, Mogyorósi Ibolyával. 2016-ban András egy međugorjei zarándoklat után egy nigériai pappal együtt választotta ki ezt a helyet arra, hogy évente néhány héten át gyógyítsa az afrikai szegényeket. Minden évben kétszer jött, kivéve tavaly, amikor a Covid-járvány miatt nem volt lehetséges. Néhány éve felhívást tett közzé az idegsebészek között Magyarországon és nemzetközi levelezőlistákon is, Szeifert György ekkor csatlakozott, rendszeres missziós lett, egy alkalommal pedig egy olasz kolléganő is velük tartott.

Idén jó hírrel várta a kórház az orvosokat: talán sikerül idehívni egy nigériai orvost, és elindulhat a folyamatos idegsebészeti szolgálat. Ez azt jelenti, hogy mire legközelebb kijönnek, már előre össze tudják gyűjteni nekik a betegeket, akiket megműtenek. Tochukwu Henry Mbanugo doktor már a kisfiú műtétjénél is végig ott volt, segített. Folyamatos jelenléte fontos lesz a kórháznak, de akik nem tudják megfizetni a műtéteket, azoknak ezután is a missziós orvosok ingyenes szolgálatára lesz szükségük.

Délután felmentünk megnézni a fiút, Obit, aki bágyadt volt, de már tudott válaszolni az orvos kérdéseire. Este pedig imádkozunk érte, és akkor örülünk majd igazán, ha – ahogyan Enikő mondta – a saját lábán, családjával együtt kisétál az ajtón épen, egészségesen.

Afrikában az egyre növekvő pünkösdi egyházak sok „prófétája” ígér gyógyulást az embereknek, AIDS-ből és más gyógyíthatatlan betegségekből, az állami gondoskodást nélkülöző szegények pedig reménykedve követik őket. „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz” – hirdeti Izajás. Milyen szép, ha nem hamis próféták érkeznek, hanem igazi jó hírt hoznak az orvosaink ebbe a szép országba, ezeknek a türelmes, sokat szenvedő embereknek: van, aki törődik veled, van, aki számára fontos az életed!

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír