Őrizzük a ránk bízott örökséget – Szentmise a Mátyás-templomban Kodály Zoltán halálának évfordulóján

A Mátyás-templomot megtöltötték a zeneszerető emberek, Kodály Zoltán tisztelői, valamint a zenei szolgálatot teljesítő kórusok tagjai: a Szent István-bazilika és a Mátyás-templom liturgikus egyházzenei feladatait ellátó énekesek, a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (KZMK) vegyeskara, a Székesfehérvárról érkezett Kodály Zoltán Gimnázium növendékei és az Alba Regia Vegyeskar, illetve más énekkarok képviselői.

Az eseményen jelen volt özvegy Kodály Zoltánné Péczely Sarolta.

A kórusokat a Liszt-díjas Tardy László, a Mátyás-templom egykori kántor-karnagya és az e posztot jelenleg betöltő Hegyi Barnabás; Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója és a váci Nagyboldogasszony-székesegyház karnagya; Sztankó Attila, a Gregorián Társaság elnöke; Sapszon Borbála ésTóth Márton , a KZMK karvezetői; Farkasházi Dávid, a Szent István-bazilika karnagya; Kneifel Imre, az Alba Regia Vegyeskar karigazgatója; Gergely Ferenc orgonaművész özvegye, Gergelyné Kovács Mária zenepedagógus és karnagy; Tamási Kinga, az Andor Ilona Gyermekkar vezetője és Katona Tibor, a Halmos László szellemiségét és örökségét továbbvivő győri Palestrina Kórus karnagya vezényelték.

Orgonán közremőködött Hegyi Barnabás.

A szentmise zenei értelemben is valódi közösségi élményt jelentett a jelenlévőknek, akik lehetőség szerint maguk is bekapcsolódtak a közös éneklésbe. Az állandó részeket Kodály Zoltán Magyar miséjének (1966) tételei (Uram, irgalmazz; Szent vagy és Isten báránya) adták.

Az alkotásról Kodály születésének 130. évfordulója alkalmából így írt Tardy László, Kodály Zoltán, az egyházi zene „pedagógusa” című tanulmányában: „A mű egy olyan »zenei hitvallás«, mely magába ötvözi mindazt a tapasztalatot, melyet Kodály a magyar és az európai egyházi zene többszáz éves hagyományából egy élet folyamán magába sűrített.

Megtaláljuk benne a liturgia szellemének megragadását, a zene és a liturgikus cselekmény folyamatának egységét, az egyéni hangvétel és az egyetemes zenei örökség olyan szintézisét, mely méltán keltette fel a hívek, az énekesek mellett a külföldi szakemberek csodálatát is.”

A változó részeket (introitus, graduale, szekvencia, offertorium és communio) gregorián dallamokon szólaltatta meg a szkóla és a nép felváltva.

A szentmise főcelebránsa, Fábry Kornél püspök szentbeszédében Kodály Zoltán elhivatottságát, mely hitéletét és zenepedagógiai munkásságát is jellemezte, példaként állítva a jelenlévők elé; majd az elhangzott olvasmánnyal (2Kir 5,1–15a) kapcsolatos gondolatokat fogalmazott meg.

„Megvallom őszintén, a mai szentmisére készülve becsülettel végigolvastam Kodály Zoltán életrajzát 1882-től haláláig (1967. március 6. – a szerk.)” – mondta szentbeszéde elején Fábry Kornél, majd mosolyogva hozzátette: ő maga úgy képzeli, hogy amikor Kodály halála után Isten színe elé megérkezett, talán még a mennyországban is megreformálták a zeneoktatást, hogy a relatív szolmizációs technikát alkalmazva maguk az angyalok is a Kodály-módszer segítségével énekelhessenek még szebben az Úrnak.

„A magam részéről én nagyon hálás vagyok Kodály Zoltánnak” – mondta a püspök, aki arról is szólt, milyen csodálatos volna, ha valóban minden plébánián működhetne éneklő közösség, ahogyan ez az alkalom is közösségbe hívott, mégpedig éneklő közösségbe, hiszen Szent Ágostonra hivatkozva mondjuk is: aki énekel, kétszeresen imádkozik.

Kodály Zoltán élete során – amely nem volt nehézségektől és kihívásoktól mentes – mindvégig megtartotta hitét, noha a rendszer, amelyben élt, ezt nem mindig nézte jó szemmel. Ő mégis elkötelezett volt, mindennap olvasta a Szentírást, sőt az ógörög nyelvet is tanulmányozta annak érdekében, hogy az olvasottak az eredetihez minél közelebb maradhassanak, s így a befogadás is minél pontosabb és tisztább lehessen – mondta prédikációjában Fábry Kornél püspök.

„Hűsége és szorgalma példa lehet mindannyiunk számára: valóban és minél mélyebben törekedjünk megismerni a Szentírást, ezért napi szinten foglalkozzunk vele; a hitünkhöz bármely körülmények között ragaszkodjunk; a ránk bízott hagyományokat, tradíciót őrizzük meg – biztatott az esztergom-budapesti segédpüspök, kiemelve:

ahogyan Kodály őrizte zenei örökségünket, nekünk az Egyház örökségét is ugyanígy kell megőriznünk, hogy az Egyház is megőrizhessen minket.”

„Nagyböjt van, és készítjük a lelkünket a húsvétra: Egyházunk legnagyobb ünnepére. Nagyon szeretem az elhangzott olvasmányban ábrázolt jelenetet, amikor Námán, a szíriai király seregének vezére, küzdve a leprával, az uralkodó ajánlásával felkeresi Izrael királyát a gyógyulás reményében. Abban bízik, hogy ez és a mesés kincsek, amelyeket a megtisztulásért cserébe felkínál, a »paraszolvencia« majd megmentik őt. A válasz azonban nem éppen úgy szól, mint amire számított: »Vajon Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni?« – kérdezi tőle Izrael királya, az, akitől a gyógyulását remélte. Ehelyett egészen mást kér tőle, amit Námán nehezen ért meg.

Sokszor állunk mi magunk is így nehézségeinkhez, betegségeinkhez: eleve eldöntjük, Istennek hogyan kellene bennünket meggyógyítania, megszabadítania szorult helyzetünkből. Mi igyekszünk megszabni neki, hogyan kellene velünk szemben viselkednie, majd rendszerint csalódásként ér bennünket, ha valamiért imádkozunk, ám úgy tűnik, hogy nem nyerünk meghallgatást. A keresztény hozzáállás ezzel szemben éppen az, amit Námántól is kér a kincsek helyett Izrael uralkodója: ismerje el Isten hatalmát maga felett, akkor is, ha nem pontosan érti meg azonnal, mit miért kér, mi miért történik” – magyarázta Fábry Kornél.

Bátran kezdjük el élni a krisztusi tanítást, és már a földi útszakaszon is fogunk visszaigazolást kapni arról, hogy a jó irányba tartunk. Ehhez ezt az egy mondatot kell kimondani és komolyan gondolni: Uram, bízom benned

– szögezte le a szentmise szónoka.

Az Istenbe vetett hit, a bizalom, a jóság és a szépség keresése biztos, hogy megtart bennünket azon az úton, amely az üdvösségre vezet. Vannak kiemelkedő szakaszok, amilyen a nagyböjt is.

Álljunk meg, rendezzük újra az életünket, vizsgáljuk meg, min kellene változtatnunk. Egyszerű hasonlat, de tavasszal rendszerint nagytakarítást is végzünk. Ugyanígy önmagunkat, a Szentlélek e templomát is tisztára kell mosnunk a bűnbánatban, megfürödve Isten szeretetében.

Mindenkinek azt kívánom, legyen erre módja az idei nagyböjtben, hogy mi is megtisztulva várhassuk a húsvétot. Vállaljuk is fel ezt a felelősséget: legyünk jel, legyünk jelenlét a világban” – zárta szentbeszédét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke.

A szentmisét rövid zenei áhítat követte, amelyet Kodály Zoltán nagyszabású kórusműve, a 114. Genfi zsoltár zárt a székesfehérvári Kodály Zoltán Gimnázium Kórusa és az Alba Regia Vegyeskar közös előadásában, Kneifel Imre vezényletével.

*

A szentmise az alábbi videóra kattintva visszanézhető.

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír

Fotó: Szefcsik Boldizsár