Örüljetek, most és mindörökké!

A szervezetfejlesztés módszertanában két irányt szoktak megkülönböztetni. Az egyik ezek közül az úgynevezett evolutív stratégia. Ilyenkor az adott szervezet a jelen állapothoz képest egy belátható, kisebb lépés megtételéről dönt, a fejlődés folyamatát pedig építkező módon, lépésről lépésre fogalmazza meg. A másik módszert  jövőkép-vezérelt stratégiának lehetne nevezni. Ilyenkor a szervezet egy távolabbi víziót alkot meg, és annak eléréséhez mérten határozza meg az „itt és most” döntéseit. Mindkét stratégia célravezető lehet, mégis más és más utat jelölnek ki.

A mai evangéliumi történet szerint,

amikor a nép felkeresi Keresztelő Jánost, kérdezve, hogy mit tegyen, ő nem teljesíthetetlen és megugorhatatlan követelményekkel áll elő. Reális és belátható, kis lépések megtételére hív.

„Ne követeljetek többet, mint ami meg van szabva!” (Lk 3,13) „Ne zsarnokoskodjatok!…” (Lk 3,14) János itt a megtérés emberléptékű lehetőségét tárja a kérdezők elé. Mondhatnánk, hogy a „lépésről lépésre” stratégiáját tárja fel.

De János ezután beszél Jézusról is mint aki nála sokkal hatalmasabb. Jézus más minőséget és léptéket képvisel. Amikor a megtérésről beszél – bár nem törli el János szavait, mert ismeri az ember képességeit –, sokkal nagyobb távlatokból hívja meg az embert. És bár János is beszél az Isten országáról, Jézusnál sokkal tágabb annak ismerete, egyszerűen más az a távlat és az a minőség, ahogyan feltárja Isten és az örök élet ismeretét. Arra hív, hogy az ember ebből a távlatból, vízióból szemlélje életét, megtérését. Sőt, ahogy az írás mondja, Jézus a kegyelem esztendejét hirdeti meg (vö. Lk 4,19).

Egyes írásmagyarázókat megkísért, hogy azt mondják: Jánost a tettekkel, Jézust a kegyelemmel kell azonosítanunk. Egyikük a megtérésnek a tettekben megmutatkozó, a másikuk annak kegyelmi rendjéről beszélt. Eközben azonban János is tud az isteni kegyelem jelentőségéről – „Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni” (Lk 3,16) –, és Jézus is meghív a hitből fakadó tettekre. Ebben az „egyszerre igaz kettősségben”, a kereszténység gyökerében megmutatkozó, kibékíthető feszültség jelenik meg:

istenkapcsolatunk és megtérésünk mindig a kegyelem ajándéka, mégis szükséges megtennünk annak emberléptékű, belátható tetteit is.

Ahogyan vallásos életünk dinamikájához tartozik az is, hogy tetteink egyszer a kegyelemre adott válaszok, máskor viszont a kegyelem befogadását segítik elő.

Örüljetek az Úrban szüntelenül! (Fil 4,4) – halljuk a mai nap felszólítását. Örülni ugyancsak kétféle „stratégia” mentén lehet. Az öröm egyrészt az „itt és most” kérdése. Észre tudom-e venni a nehézségeim közepette, hogy itt és most van okom az örömre, a hálaadásra? Hiszen a hálaadás és az öröm keresztény életünkben nagyon is összetartozik. A keresztény öröm ugyanakkor távlatos. Az öröm végső okára irányítja a figyelmet, amiért az „itt és most” pillanata is meg tud telni reménnyel, békességgel, derűvel és megelégedéssel.

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír