Pasquale Foresi: Mi az ima?

A szerző rendkívül fontosnak nevezi, hogy szert tegyünk arra a csodálatos felfedezésre, hogy Jézus szeret és hív minket. Legszebben ezt a Jézus és a gazdag ifjú közötti találkozás fejezi ki: „Jézus ránézett és megkedvelte… Menj, add el, amid van… és kövess engem!” (10,21). A Fokoláre mozgalom társalapítója vallja, hogy Jézus mindenkire ugyanezzel a tekintettel, szeretettel néz, mi pedig érezzük az ő szeretetét, és dönthetünk, hogy követjük-e. „Az imádságos élet lényege, hogy nap nap után, szünet nélkül fenntartjuk Jézussal ezt a gyermeki és testvéri kapcsolatot… kapcsolatba lépünk vele és csendben figyelünk mindarra, amit mond.” Ugyanilyen fontos a ráhagyatkozás: akkor is, amikor kérünk valamit, elfogadjuk, hogy legyen meg Krisztus akarata. Még ha fájdalmas, gyötrelmekkel teli időszakot is élünk át, mi magunk, vagy szeretteink, akkor is nagy nyugalommal tárhatjuk mindezt Jézus elé, mert tudjuk, hogy szeret minket, és mindenki mást is, sokkal jobban, mint amennyire mi szeretjük őt. A legszebb ima az, amelyben tudjuk, hogy Jézus már ismeri a problémáinkat, és tudja, mire van szükségünk: „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek” (Mt 6,8).

Ha hiteles a kapcsolatunk Jézussal, az ima a nap legszebb és legélőbb pillanatává válik, az élő vízforrás lesz számunkra, ahogy Jézus is mondja: „Aki hisz bennem, az élő víz folyói fakadnak majd belőle” (Jn 7,38). Ez a kapcsolat a szív mélyéből fakadó szeretet, könyörgés, az Atyára való ráhagyatkozás kapcsolata a Fiú által a Szentlélekben, Mária segítségével, aki – ahogy a kánai menyegzőn – segít szavakkal kifejezni azt, amit mi nem tudunk. Pasquale Foresi leszögezi: „Ez a mi igazi életünk: arra vagyunk meghívva, hogy az Atya ölén éljünk. Az igazi hivatásunk az, hogy Jézust kövessük és ebben a mennyei családban éljünk. Az ima nem más, mint egy beszélgetés az otthonunkban, az igazi otthonunkban.”

A pap, teológus kiemeli: az, hogy miként értjük meg Istent és az Ő közbelépéseit, gyakran a mi látásmódunktól függ. Annyit fogunk fel belőle, amennyit érzéseink beengednek, és sajátos fogalmi kategóriáink szerint tudjuk azt kifejezni. Ha például elismerve gyarlóságainkat, Isten szeretetére méltatlannak érezzük magunkat, ezt az érzésünket kivetítjük Istenre is, és úgy gondoljuk, hogy Ő nem szerethet bennünket. Pasquale Foresi szerint azonban ez nem így van. „Isten mindig szeret, végtelenül. Szeretete mindig közel van hozzánk, és fenntart bennünket életünk minden pillanatában.” A Szentírásban olvashatjuk, hogy a vőlegény szereti menyasszonyát. Az őrülten szerelmes lényhez hasonlóan „Isten is érdemeinél jobban szereti a szeretett személyt. Annyira szereti őt, hogy mindent szépnek, pozitívnak lát benne. Mindent elnéz neki, még hibáit is, amelyeket bár észrevesz, szeretete mégis eltakarja és felülmúlja azokat.”

A szeretet fogalmát és a mindennapokban való megnyilvánulásait illetően a szerző rámutat: Jézus azt kívánja meg, hogy a szeretetünk közösségi szeretet legyen, ne csak személyes szeretet Isten iránt, személyes szeretet a felebarát iránt, mert a felebarát iránti szeretet nem éri el a teljességet, nem teljesedik ki, amíg ez a szeretet nem lesz kölcsönös. Jézus ugyanis nem azt mondta, hogy az egyikük szeresse a másikat, és ez elég, hanem azt, hogy „szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket”. Keresztény életünk alapjának teszi meg a kölcsönös szeretetet.

Pasquale Foresi állítja: amikor valaki felfedezi a kereszténység közösségi vetületét, minden személyes és társadalmi problémája megoldódik, főleg kapcsolatba kerül egy olyan közösséggel, amelyik meg is valósítja ezeket az eszményeket. Minden probléma megoldható Isten keresztény jelenlétével a közösségben, Jézus igazságának jelenlétével a társadalomban. A szerző szerint erre vár ma a társadalom, „a hitelességünk, a belső egységünk problémájának megoldását: ezt a belső egységet, amit az Istennel való egységben találunk meg, az Istennek ajándékozottságunkban, az Istenben önmagunkra találásban”. Közben megoldódik a másik, a többiekkel való kapcsolat problémája is, mivel az evangélium szerint Isten szeret azonosulni a felebaráttal. A Fokoláre mozgalom társalapítója figyelmeztet bennünket: „Ezt a felfedezést kell mindenkinek továbbajándékoznunk, ez a huszadik század keresztényeinek hivatása.”

A kötetet szerkesztette: Paksy Eszter. Ő az egyik fordító is, mellette Barna Erzsébet, Kovács Bertalan, Smohai Ferenc vettek részt Pasquale Foresi szövegének magyarra ültetésében.

Pasquale Foresi: Mi az ima?
Új Város Kiadó, 2018

Bodnár Dániel/Magyar Kurír