Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka karácsonykor Betlehemben: A bosszút fegyverezzük le megbocsátással!

Kedves Testvérek!

Őszintén bevallom, idén nagyon nehéz számomra nektek, akik itt vagytok és mindenkinek, aki a világon tekintetét Betlehemre szegezi, Krisztus születésének örömét hirdetnem.

Az angyalok dicsőségről, örömről és békéről szóló éneke hamisnak hat a könnyek, vér, szenvedés, gyakran meghiúsult remények és békére és igazságosságra irányuló, meghiúsult tervek fárasztó éve után. Úgy tűnik, hogy a siralom elnyomja az éneket, és a tehetetlen düh megbénítja a remény minden útját. 
Az utóbbi hetekben többször feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan éljem meg, ha nem győzhetem le ezt a fáradtságot, a szavak, még a hit szavai haszontalanságának kellemetlen érzését a valóság keménységével, egy soha véget nem érőnek tűnő szenvedés nyilvánvaló tényével szemben.

Azonban segítségemre jöttek a karácsonyi pásztorok, akik hozzám és ennek az országnak a püspökeihez és papjaihoz hasonlóan éjjel is virrasztottak és vigyáztak nyájukra. Ők azon az éjszakán, ami a mai éjszaka, amikor hallották az angyalokat, hittek nekik.

Ezért úgy döntöttem, hogy én is meghallgatom újra a karácsonyi elbeszélést abban a szenvedésteli közegben, amelyben vagyunk, s amely nem is különbözik nagyon az egykoritól.

Mint hallottuk: „Azokban a napokban rendelet jött ki Augustus császártól, hogy írják össze az egész földkerekséget. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Quirinius volt Szíria helytartója. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. Fölment tehát a Dávid házából és családjából való József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, hogy összeírják Máriával, jegyesével, aki áldott állapotban volt.” (Lk 2,1–5).

Szíven ütött a következő szempont: József és Mária karácsonyuk kegyelmét, az igazi karácsony kegyelmét nem általuk meghatározott és nem is különösebben kedvező módon, időben és körülmények között élték át. Császári hatalomvágy uralta a világot, és úgy gondolta, hogy eldönti annak társadalmi és gazdasági sorsát.

Ez a mi Szentföldünk akkoriban nem kevésbé volt kiszolgáltatva nemzetközi érdekek játszmáinak, mint ma.

A szegények népe úgy élt, hogy be kellett jegyeztetniük magukat, fáradozásukkal és munkájukkal mások jólétéhez járultak hozzá... Mégis, József és Mária siránkozás, tiltakozás, lázadás nélkül elmentek Betlehembe, ott készültek fel a születésre. Lemondás volt ez részükről? Kiábrándultság? Tehetetlenség? Nem! Hit volt! A hit pedig, ha mély és igaz, mindig új és megvilágosodott tekintettel pillant a történelemre, mert „aki hisz, az lát!”

Mit látott József és Mária? Az angyal szava szerint látták Istent a történelemben, a testté lett Igét, az Örökkévalót az időben, az emberré lett Isten Fiát. És ez az, amit mi is látunk itt ma éjjel, amikor az evangélium szava megvilágosít bennünket.

Látjuk ebben a Gyermekben egy olyan Isten soha addig nem látott, hallatlan gesztusát, aki nem menekül el a történelem elől, aki nem távolról, közönyösen szemléli azt, aki nem utasítja el azt viszolyogva, mert túlságosan fájdalmas és gonosz, hanem szereti, felvállalja,

belép oda egy újszülött Gyermek, egy örök Élet tapintatos és erőteljes érkezésével, amely képes helyet készíteni magának az idő keménysége közepette az őt befogadni kész szívek és vágyak által.

Az Úr születése ennyi: az Atya Fia által részese lesz történelmünknek, hordozza annak terhét, mindhalálig osztozik szenvedésében és könnyeiben, és életre és reményre szóló kiutat kínál.

Azonban nem e világ hatalmasainak vetélytársaként lép be oda. Az isteni szeretet hatalma nem egyszerűen nagyobb a világ hatalmánál, hanem más. Ez a Gyermek, miután teljes életünket megélte, fényes világossággal tárja fel ezt: „Az én országom nem e világból való; ha az én országom e világból való volna, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a kezükbe... De az én országom nem innen való.” (Jn 18,36). A lépés, amellyel Isten belép a történelembe, a Bárány lépése, mert csak a Bárány méltó az erőre és hatalomra, és csak hozzá tartozik az üdvösség (vö. Jel 5,12). E világ császárai azon erő ördögi körében vannak, amelyben megsemmisítik az ellenségeket, és cserébe mindig újakat teremtenek (és ezt nap mint nap keserűen kell konstatálnunk). Isten feláldozott és megdicsőült Báránya ezzel szemben győzelmet arat, mert igazán győz, amikor gyökereinél gyógyítja meg az ember erőszakos szívét szolgálni és meghalni kész szeretetével, és így új életet teremt.

Mária és József, bár úgy tűnik, hogy passzívan engedelmeskednek egy náluk nagyobb történésnek, valójában azok lépteivel járják végig és birkóztak meg vele, akik Istenre és az ő tervére tekintenek, és dicsőséget és békét hoznak.

Mi is megtehetjük ezt, és meg is kell tennünk földünkön és történelmünkben: azonban nem kényszerből, de nem is lemondással, és még kevésbé arra készen, hogy megfutamodjunk, amint lehet. Ennek az éjszakának az angyalai arra hívnak bennünket, hogy hittel és reménnyel éljük meg ezt az éjszakát.

Józsefhez és Máriához hasonlóan, a pásztorokhoz hasonlóan nekünk is választanunk és döntenünk kell: hittel fogadjuk el az angyali híradást, vagy a magunk útján járunk. Hinni vagy elmenni.

Döntsünk Krisztus mellett, és sajátítsuk el a betlehemi stílust, annak a stílusát, aki kész szeretettel szolgálni és a testvériség történetét írni. Vagy vegyük fel Augustus császár, Heródes és oly sokan mások stílusát, és döntsünk úgy, hogy azokhoz tartozunk, akik hatalommal és elnyomással akarnak történelmet írni.

A betlehemi Gyermek kézen fog bennünket ma éjjel, és a történelemben Ő maga vezet bennünket, elkísér minket, hogy a végsőkig megéljük történelmünket és a Belé vetett bizalom és remény lépteivel járjuk végig.

Ő nem félt erre a világra születni, sem meghalni érte (non horruisti Virginis uterum). Azt kéri tőlünk, hogy ne féljünk e világ hatalmasaitól, hanem tartsunk ki az igazságosság és a béke útján. Józsefhez és Máriához hasonlóan, a pásztorokhoz és a bölcsekhez hasonlóan végigjárhatjuk és végig kell járnunk azokat a másfajta utakat, amelyeket az Úr mutat nekünk, megtalálhatjuk a megfelelő tereket, ahol a megbékélés és a testvériség új stílusai születhetnek és növekedhetnek, családjainkat és közösségeinket azon igazságosság és béke jövőjének bölcsőivé tehetjük, amely már elkezdődött a Béke Fejedelmének eljövetelével. Igaz, kevesen vagyunk, és talán jelentéktelenek is a hatalmi konstellációkban és azon a sakktáblán, ahol a gazdasági és politikai érdekek játszmái zajlanak. Mi azonban, mint a pásztorok, az a nép vagyunk, akiknek a karácsonyi öröm szól, és akiknek részük van a Bárány húsvéti győzelmében.

Ezért különösen is érezzük nekünk szólónak azt a meghívást, amellyel a Szentatya néhány órával ezelőtt az egész Egyházhoz intézett, átlépve a szent kapu küszöbét, és ezzel megnyitva a 2025-ös jubileumi évet: a remény zarándokai vagyunk.

Mi, keresztények nem figyelmetlen és közömbös turistaként járjuk a történelmet, nem is céltalan nomádként, akit az események ide-oda vetnek. Zarándokok vagyunk, és bár ismerjük és osztozunk útitársaink örömeiben és küzdelmeiben, fájdalmaiban és aggodalmaiban, mégis a felé a cél felé haladunk, amely Krisztus, a szélesre tárt igazi szent kapu az Isten jövője felé (vö. Jn 10,9). Merjük hinni, hogy mióta az Ige itt testté lett, minden testben és minden időben továbbra is termékennyé teszi és a dicsőség teljessége felé vezeti a történelmet.

Így, kedves testvérek, éppen ebben az évben, éppen itt még inkább van értelme, hogy hallgassuk az angyalok énekét, amely a karácsony örömét hirdeti! Éppen most van értelme és gyönyörűsége megélni az Úr Szent Évét, sőt, a Szentévet, amely az Úr!

Mert ez az ének nem hamis, de hamissá teszi a háború zaját és a hatalmasok üres szónoklatait. Ez az ének nem túlságosan gyenge, de erővel visszhangzik a szenvedők könnyeiben, és arra bátorít, hogy a bosszút fegyverezzük le megbocsátással.

Mi is lehetünk a remény zarándokai földünk utcáin, hazánk lerombolt otthonai között, mert a Bárány velünk halad a mennyei Jeruzsálem trónja felé.

A jubileumi év a bibliai hagyomány szerint különleges év, amikor szabadon kellett bocsátani a foglyokat, el kellett törölni az adósságokat, vissza kellett szolgáltatni a tulajdonokat, és a termőföld is pihent. Olyan év, amelyben megtapasztaljuk a kiengesztelődést felebarátainkkal, békében élünk mindenkivel és előmozdítjuk az igazságosságot. A lelki, személyes és közösségi megújulás éve. Ez azért történik, mert Isten az, aki elsőként törli összes adósságunkat a jubileummal. Ez az év az Isten és ember közötti kiengesztelődés éve, ahol minden megújul. Isten pedig azt akarja, hogy ez a kiengesztelődés az élet és az emberek közötti kapcsolatok megújulásában teljesedjen ki. Ezt kívánom én is a mi Szentföldünk számára, amelynek mindenkinél nagyobb szüksége van egy igazi jubileumra. Az élet minden területén új kezdetre van szükségünk, új jövőképre, bátorságra, a jövőbe vetett reményteli tekintetre, anélkül, hogy megadnánk magunkat az erőszak és a gyűlölet nyelvének, amely viszont elzárja a jövő minden lehetőségét. Tapasztalják meg közösségeink a valódi lelki megújulást! Legyen ez számunkra is

új kezdet a Szentföldön: legyenek eltörölve az adósságok, legyenek szabaddá a foglyok, legyenek visszaszolgáltatva a tulajdonok, és valóban kezdődjenek meg a megbékélés és a megbocsátás komoly és hiteles útjai,

amelyek nélkül soha nem lesz igazi béke.

Szeretnék köszönetet mondani gázai testvéreinknek, akikkel a közelmúltban ismét találkozhattam. Megújítom, kedves testvéreim, imáinkat, közelségünket hozzátok és szolidaritásunkat veletek. Nem vagytok egyedül. Valóban a remény látható jele vagytok a titeket körülvevő teljes pusztulás katasztrófája közepette. Ti azonban nem vagytok elpusztítva, ti még mindig egységesek vagytok, állhatatosak a reményben. Köszönjük az erő és a béke csodálatra méltó tanúságtételét!

Egy gondolat hozzátok is szól, kedves betlehemi testvérek. Ez az év is szomorú karácsonnyá lett számotokra, amelyet a bizonytalanság, a szegénység és az erőszak jellemzett. A számotokra legfontosabb napot ismét küzdelemben és jobb napokra várakozva éltétek át. Nektek is azt mondom: bátorság! Nem szabad elveszítenünk a reményt. Újítsuk meg Istenbe vetett bizalmunkat! Ő soha nem hagy minket magunkra. És itt, Betlehemben, éppen mi ünnepeljük a Velünk lévő Istent és azt a helyet, ahol megismertette magát. Bátorság! A béke ugyanazon hírét akarjuk innen hirdetni az egész világnak, ami kétezer évvel ezelőtt elhangzott!

Menjünk hát a pásztorokkal együtt, és lássuk mindig ezt az eseményt, amelyet az Úr ismertetett meg velünk.
Ünnepeljük a karácsonyt az ünneplés külső jeleivel is, mert egy Gyermek született értünk, aki reménységgel töltötte meg a történelmet és az egész világot. Ő a fájdalmat a szülés fájdalmává változtatta, és mindannyiunknak megadta a lehetőséget, hogy elővételezzük egy új világ hajnalát!

+ Card. Pierbattista Pizzaballa
jeruzsálemi latin pátriárka

Fordította: Szatmári Györgyi

Fotó: Jeruzsálemi Latin Pátriárkátus Facebook-oldala

Magyar Kurír