Püspöksége idején megjárta „a szenvedések hegyét” – Márton Áronra emlékeztek Csíkszentdomonkoson

Külhoni – 2024. szeptember 1., vasárnap | 19:41

Két jubileumhoz, Márton Áron pappá szentelésének századik évfordulójához és a ferences rend centenáriumi ünnepségsorozatához kapcsolódott augusztus 31-én, szombaton a tizenharmadik alkalommal megszervezett Márton Áron-megemlékezés és -konferencia Csíkszentdomokoson.

Urbán Erik ferences tartományfőnök, az ünnepi szentmise szónoka hangsúlyozta: „Márton Áron személyes nagysága és életének sikere abban áll, hogy elfogadta hivatását, a Szentlélekre figyelve és együttműködve az igazság őre, az üldözötteknek védelmezője, népének jó pásztora lett.”

Márton Áron, Erdély néhai szentéletű püspöke 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született. A születésnapjához legközelebbi hétvégén évente érte szólnak szülőfalujának harangjai. A Márton Áron Múzeum és partnerei – idén a Gyulafehérvári Érsekség, a Márton Áron Egyesület és a helyi polgármesteri hivatalon kívül az Erdélyi Ferences Rendtartomány – augusztus 31-én, szombaton tizenharmadjára szervezték meg a püspök nevét viselő megemlékezést és konferenciát, amely ezúttal is ünnepi szentmisével kezdődött. A szentmise főcelebránsa Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, ünnepi szónoka Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa volt.

„A mai evangéliumi szakasz és a Márton Áron-i örökség fényében az Úr elé állva nem az elért célokról, nem az elért mérföldkövekről, nem a birtokolt tárgyakról fognak kérdezni, hanem a létemről fognak kérdezni: megéltem-e azt, aki lennem kellett? Megkaptam Istentől azokat a lehetőségeket, amelyeket valóra kell váltanom. Megtettem? A »kezdeti tőkét« jól használtam, kamatoztattam? Jó munkatársa voltam-e Istennek, Isten és felebarátaim szolgálatába állítva képességeimet?” – fogalmazott prédikációjában Urbán Erik.

Az Isten szövetségeseket és munkatársakat keres. Az Úr, a Gazda bízik mindannyiunkban, ránk bízza a vagyonát, kinek-kinek rátermettségé szerint. Isten bízik bennünk, társul vesz maga mellé. Egyetlen dolgot kér, hogy ami ránk bíztak, azt kamatoztassuk az Isten országáért – tette hozzá.

Amikor a Márton Áron-i gazdag hagyatékot éltetjük, nem csupán az ő nagyságát szemléljük, hanem ami ennél is fontosabb, lelkiekben közelebb kerülünk hozzá – hangsúlyozta a szónok.

Urbán Erik arról is beszélt, hogy a ferences rend idén kiemelten ünnepli Assisi Szent Ferenc stigmatizációját, hiszen Alverna hegyén nyolcszáz évvel ezelőtt jelentek meg  Ferenc testén az Úr Jézus szent sebei. „Ferenc életének kritikus és nehéz időszakában vonult vissza az alvernai hegyi remeteségbe, olyan időszak után, amikor a testvérek túl szigorúnak találták a megírt életszabályzatot, időközben lemondott a rend vezetéséről, megtapasztalta egyes testvérek részéről a kirekesztettséget és a kitaszítottságot… Ferenc az Úrral való mély találkozásban megújultan jön le Alverna hegyéről, hogy befejezhesse mindazt, ami rábízatott.”

Mi, akik Áron püspök „tettrekészségét, akaraterejét, saját lábon való gondolkodását és cselekvését, higgadt megfontoltságát, prudens okosságát” életrajzokból és az őt ismerők személyes elbeszéléseiből ismerjük, kiérezzük, hogy püspöksége négy évtizede alatt többször megjárta „Alvernát, a szenvedések hegyét” – hangoztatta a ferences tartományfőnök. Urbán Erik csak néhányat sorolt fel azon tényezők közül, amelyek nyomasztóan hatottak a szentként tisztelt főpásztorra: a bukaresti kormány és a vallásügyi titkárságok, a békepapi mozgalom, a II. bécsi döntés, az egyházmegye gazdasági gondjai, az állambiztonsági szervek, a börtönévek, valamint az a sok-sok szellemi, erkölcsi kár, „amelyeket mi, fiatalabb korosztály az Áron püspök által leírt sorok között olvasva sejthetünk meg”.

Honnan volt Márton Áronnak ereje ahhoz, hogy tenni tudta mindazt, ami rábízatott? Szükség volt ehhez már fiatal korától a talentumok helyes kamatoztatására: úgy lett tanító, hogy előtte jó tanítvány volt, „hogy a csoportosan repülő verebek között sasmadárrá váljon, aki a magasban száll és mutatja az utat a magasságok felé”. Személyes nagysága és életének sikere abban áll, hogy elfogadta hivatását, a Szentlélekre figyelve és együttműködve; az igazság őre, az üldözötteknek védelmezője, népének jó pásztora lett – világított rá homíliájában Urbán Erik. Hozzátette: Mindenhez az erőt Isten szeretetébe történő mindennapi belépéséből és e szeretetben történő találkozásokból merítette, amely lépés magában hordozza azt az evangéliumi paradoxont, amikor érte meghalunk, akkor kezdünk el igazán érte és neki élni.

A szentmise után a hívek a Márton Áron Zarándokközpontba vonultak, ahol a konferenciával folytatódott a program.

„A Márton Áron-konferenciát és megemlékezést eredetileg azzal a céllal szerveztük, hogy a néhai püspök nagyon gazdag életútját, életpéldáját, tanításait megismertessük azokkal is, akik nem ismerhették őt személyesen. Kortársai körében rendkívül nagy iránta a tisztelet, de a fiatalabb generációknak már történeti forrásokból kell feltárni az ő életének, munkásságának jelentőségét” – mondta Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum vezetője, a megemlékezés szervezője. Azt is meg akarják ismertetni, hogy a éhai főpásztor  „miként cselekedett egy olyan időszakban, amely rendkívül sok kihívás elé állította nemcsak az egyházat, hanem bárki olyan szabadon gondolkodót, aki mást gondolt a világról, mint amit a hivatalos ideológia diktált, olyan időszakban, amely nagyon nehéz volt a közösségek számára”. Ezekben a helyzetekben Márton Áron püspök olyan intézkedéseket tudott hozni, amelyek akár a mai világunkban is alkalmazhatók, tette hozzá a szervező.

Kovács Gergely érsek arról beszélt, hogy elsődlegesen örömmel megemlékezni jött Csíkszentdomonkosra. „Igazi öröm van bennem azért, mert immár ez a tizenharmadik alkalom, és meg vagyok győződve, hogy ezek a rendezvények, megemlékezések segítenek abban, hogy Áron püspök úrnak a gazdag hagyatékát, örökségét tovább tudjuk vinni, de ugyanakkor minél jobban megismerni. Megfigyeltem a szentmisén, és

nagyon jó volt látni, hogy nemcsak helyiek vannak itt, hanem más helyről is eljönnek, és valamiképpen megerősítést kap az, hogy Áron püspök tisztelete élő”

– fogalmazott a főpásztor.

A konferencia kezdetén Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja;, Kovács Gergely érsek és Cristiana Marinelli, Márton Áron szenttéavatási eljárásának olaszországi ügyvivője köszöntötte az egybegyűlteket. A posztulátor a szenttéavatási eljárás jelenlegi helyzetét ismertette.

„Megírtuk a pontosításokat, a válaszokat, amelyeket az eddig összeállított anyaggal kapcsolatosan kért a dikasztérium. Ez még a tavasszal megtörtént. Nagyon részletes anyag, kimerítő érvekkel alátámasztva. Leadtuk, bemutattuk, és most várjuk, hogy a dikasztérium értékelje. Reménykedünk, hogy minden pontra a legjobb tudásunk válaszoltunk, ha a döntés kedvező lesz, az ügyben lesz továbblépés” – hangsúlyozta Cristiana Marinelli.

A konferencián Marton József nagyprépost, egyháztörténész, professzor Márton Áron papi hivatása, Seres Attila történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa Lengyelek Erdélyben a két világháború között. Márton Áron és a lupényi egyházközség ügye, Nagy Mihály Zoltán, történész, a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Kirendeltsége főlevéltárosa Márton Áron a papi ideálról az 1940-es években címmel tartott előadást. Az erdélyi ferencesek lelkipásztori szolgálatáról és kihívásairól Boros Fortunát OFM tartományfőnöksége ideje alatt Guia Hugo csíksomlyói ferences szerzetes, a ferences papszentelésekről Márton Áron püspöksége idején (1939–1960) Urbán Erik ferences tartományfőnök referált.

Hegedűs Enikő művészettörténész, egyházművészeti referens Márton Áron és az erdélyi ferencesek közös szándéka a templomok és kolostorok ügyében, Tamási Zsolt-József történész Márton Áron és a marosvásárhelyi ferences templom lebontása címmel tartott előadást. A konferencia végén – Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató közreműködésével – hangfelvételeket és képeket vetítettek át Márton Áronról és a ferences kortársairól.

Forrás és fotó: Erdélyi Ferences Sajtószolgálat

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria