Száz éve született Jung Tamás püspök

Kitekintő – 2011. december 12., hétfő | 9:55

Születésének százéves évfordulóján emlékeztek meg december 10-én Székelykevén és Nagybecskereken Bánát első címzetes püspökéről, Jung Tamásról.

A megemlékezés Székelykevén, Jung Tamás szülőfalujában püspöki szentmisével kezdődött, amelyet Német László püspök mutatott be a nagybecskereki székesegyház és a déli esperesi kerület lelkipásztoraival. Homíliát Gyuris László székesegyházi plébános mondott, aki felelevenítette Jung püspökhöz fűződő személyes emlékeit is.

A szentmisét követően Csipak Csaba székelykevei plébániai kormányzó leleplezte, Német László püspök pedig megszentelte a boldog emlékű főpásztor emléktábláját a templom szentélyében. A székelykevei plébánián Csipak Csaba és munkatársai emlékszobát rendeztek be a falu jeles szülötte tiszteletére, amelyben helyet kaptak Jung Tamás személyes tárgyai és családi fotói is.

Az emléknap Nagybecskereken folytatódott. A helyi katolikus temetőben a száz éve született főpásztor tisztelői jöttek össze, hogy sírjánál elhelyezzék a kegyelet virágait és mécseseit, s imádkozzanak lelki üdvéért. A püspöki lakban az emberarcú püspök emlékét idézte fel Tietze Jenő apostoli protonotárius, nyugalmazott székesegyházi plébános, Jung püspök egykori káplánja, majd nagybecskereki plébánosként utódja. Beszédet mondott Gyuris László jelenlegi székesegyházi plébános, Lukáts Márta költő, nyugalmazott gyógyszerész, valamint Bogdán József papköltő, a család nevében pedig Klemm József.

Az est ünnepi szentmisével zárult, amelyet Német László nagybecskereki püspök, Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspök és Martin Roos temesvári püspök a nagybecskereki egyházmegye lelkipásztoraival együtt mutatott be Bánát első címzetes püspöke lelki üdvéért.

Kovács Szöszill/Magyar Kurír