Szeretem a magasságokat – Villanófényben Czap Zsolt

Szabadidejében nemcsak ő jár falat és sziklát mászni, hanem a hittanosait is viszi magával. „Hetente megyek, télen terembe, nyáron a szabadba. A falmászás koncentrációs játék is. Amikor az ember egy falon lóg, elfelejt minden mást. Ez nagyszerű kikapcsolódás, ugyanakkor nagy fizikai meg­erőltetést is jelent.” Zsolt atya szerint fontos a mozgás, mert a pap nem fizikai munkát végez. „A testünk kincs. Jézus magára vette emberségünket, a testünket is. Azzal is foglalkozni kell. Az egészség test és lélek harmóniája.”

Szükség is van a kikapcsolódásra, Zsolt atya ugyanis fáradhatatlan a szolgálatban – mondja az egyik munkatársa. Ő maga pedig arról beszél, hogy munkájában az ifjúságra, a közösségépítésre és az evangelizációra helyezi a hangsúlyt. „A kereszténységben nagyon fontosnak érzem a közösségi dimenziót, magam is tagja vagyok egy papi körnek. Minden kedden reggeli a papokkal, gyakran közös ebéd a munkatársakkal, hetente ifjúsági és felnőtt­csoportok a plébánián, jegyes­kurzus, hittanos hétvégék, sze­mélyes beszélgetések. A papi közösségben nem csak az örömeinket és a bánatainkat tudjuk megosztani egymással. Közös nyári táborokat, bálokat, hittanórákat, ifjúsági napokat tartunk, amelyek összehozzák a plébániáink fiatalságát; nem egy házasság is így köttetett” – meséli.

A közösségi jelenlétet és a lelkigondozást hivatott segíteni a tavaly indult mentálhigiénés képzés. „Érdemes szellemi kihívásokat vállalni az életben. A tanulás segít az önismeretben, és lehetőséget ad a reflexióra. Negyven fölött jó visszatekinteni arra, hogy mi történt az ember életének első felében.”

Szívesen mesél a kezdetekről: kisgyerek volt, amikor felbomlott szülei házassága. Édesanyja ezután fordult vissza a hithez, és gyermeke is templomba járó lett. Zsolt kisiskolás korától szívesen vállalta a ministrálást, szerette a hittanokat. „Benne éltem a liturgiában, volt olyan időszak, amikor naponta jártam misére a barátommal. Ez volt az esti programunk.” Szülővárosa, Nyergesújfalu káplános hely volt, és ez sokat jelentett a fiataloknak. „Nyáron táborozni mentünk, rendszeresek voltak a túrák is, és ezek az alkalmak nagy hatással voltak rám. Én is sok mindent átvettem ebből a gyakorlatból.”

A gépészeti technikumban továbbtanuló fiú életében némileg háttérbe szorult a vallásgyakorlás, de megmaradt a kapcsolata a plébániával. Nem jutott be az egyetemre, és egy rosszul sikerült műtét miatt hosszú kórházi kezelésre szorult. Így a technikusi vizsga és az érettségi után munkába állt. De nem adta fel továbbtanulási szándékát, egy évvel később fel is vették a műszaki főiskolára. Ekkor követezett be az életében a nagy fordulat. Közösségével részt vett II. János Pál pápa Népstadion-beli szentmiséjén, és ez óriási hatással volt rá. „Ott eldöntöttem, jó keresztény leszek, mindenkit szeretni fogok. Világossá vált számomra, hogy csak szeretetben érdemes élni, hiszen ­Isten a szeretet, és ezt nagyon komolyan kell venni.” Ezzel a tudatossággal kezdte el a főiskolát. „Megváltozott bennem valami. Hittanra jártam, ifjúsági közösségvezetői tanfolyamot végeztem, és sok minden történt velem akkoriban, ami mélyítette a hittel való kapcsolatomat.”

Bár szerette a főiskolát, mégis valami belső nyugtalanság élt benne. „Magamnak sem tudtam megfogalmazni, mi ez. Egyszer egy mise után imádkoztam, és nagy békességet éreztem. Tisztán és világosan megszólalt bennem egy hang: legyél pap. Nem akartam engedelmeskedni a hívásnak, háromnegyed évig tartott a visszakozás. Aztán beszéltem a kétségeimről és a kérdéseimről egy pappal. Felmerült bennem a gondolat, hogy érdemes-e befejeznem a főiskolát. Az akkori hitoktatónk, Kállay Emil atya biztatott, szerezzem meg a diplomát, mert erkölcsi tartást ad, ha az ember befejez valamit, amit elkezdett.” Így elvégezte a főiskolát, de már nagyon várta a szemináriumot. „Vágytam arra, hogy végre rend legyen az életemben, és örültem, hogy teológiát tanulhatok.”

A szemináriumi évekre visszaemlékezve dicséri az évfolyamát, az összetartást, a vidám együttléteket, de bevallja, az utolsó évben már örült, hogy vége. Meglátása szerint sokat jelent a növendékeknek a rend és a fegyelem. Nagy segítség, hogy nyugodtan tanulhatnak, hiszen főznek, mosnak rájuk. „Ugyanakkor ettől valahogy gyerek marad az ember. Egy ideig lehet élvezni ezt, de nem életszerű.” Zsolt atya papi életében fontosnak tartja az öngondoskodást, csak a takarításba és a vasalásba engedi, hogy besegítsenek. A főzés egyenesen kikapcsolódást jelent számára.

Tevékeny életet él, így nem­igen vannak tipikus napjai. A reggel mindig kitüntetett idő a számára. „Korán kelek, és bevackolom magam az ágy sarkába egy fél órára. Ilyenkor igyekszem csendben jelen lenni magamban, az életemben. Nem feltétlenül ima ez, de rendeződnek a gondolataim. Utána szentmise és zsolozsma következik. Ez a gyakorlat stabilitást ad, és a kapcsolataim mellett ez jelenti számomra az erőforrást.”

Napjai gerincét a liturgia mellett hittanok, közösségi alkalmak – ifjúsági, felnőtt-, család- és kateku­men­cso­portok –, jegyesoktatás, hittanos hétvégék, gyóntatás és személyes beszélgetések jelentik. Pest­erzsébeten az ő lelkipásztori szolgálata idején erősödött meg a templomhoz való kötődés. Hat-hétszázan járnak a vasárnapi szentmisékre, és a hívek között egyre több a gyerek, a fiatal. Vállalkozói felajánlásból, a hívek adományából és az egyházmegye támogatásával a plébánia mellett most épül a közösségi házuk, amely a pesterzsébeti, a kertvárosból és a lakótelepről érkező híveknek is otthona lesz.

A papot erős közösségi háló tartja, Zsolt atya szerint még­is a magány a legnehezebb a hivatásában. „Elhibázott dolog lenne azon keseregni, hogy egyedül vagyok. Abból kell kiindulnom, hogy mit tehetek magamért. Igyekszem jó kapcsolatokat kiépíteni, ez rajtam is múlik.” Czap Zsolt tudja, a papi pálya küzdelmes, de vallja, ez az ő útja, és keresi, miként élhető meg szépen a cölibátus, amely „szépségekkel és nehézségekkel jár, változó arányban”.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. március 18-i számában jelent meg.