Szoliva Gábriel OFM székfoglalót tartott a Szent István Tudományos Akadémián

Az alábbiakban Szoliva Gábriel OFM Sapientia aedificavit úrnapja archaikus zsolozsmájának legkorábbi ismert emléke Zágrábban című székfoglaló előadásának összefoglalóját adjuk közre. Az előadás az akadémia YouTube-csatornáján visszanézhető.

Szoliva Gábriel ferences zenetörténész, egyházzenész előadásában egy ritka úrnapi zsolozsmakompozíció (ún. história) kéziratának azonosításáról és annak tartalmi elemzéséről beszélt. Ahhoz, hogy megértsük a „lelet” jelentőségét, előbb fel kell idézni röviden úrnapja és a hozzá kapcsolható középkori zsolozsmák történetét. Az ünnep gyökerében Mont Cornillon-i Szent Julianna 1210 körül kezdődő látomásai állnak: a misztikus érzékkel megáldott nővér imádságaiban látomásszerűen megjelent egy telihold, amelynek korongjából hiányzott egy darabka. A látomás értelmezése szerint ilyenformán hiányzott az egyházi év ünnepei közül Krisztus Szent Testének és Vérének önálló ünnepe. A Liège mellett szolgáló Julianna később sajátos hivatásaként ismerte fel az ünnep bevezetésének előmozdítását. Egyházmegyéjében 1246-ban rendelték el helyi érvénnyel, majd IV. Orbán pápa 1264. augusztus 11-én kiadott Transiturus de hoc mundo kezdetű bullájával az ünnepet az egész nyugati egyházban kötelezővé tette.

Úrnapja ünneplésének elterjedése mindezek ellenére nem volt gyors és általános, így a bulla előírását 1312-ben V. Kelemen pápa, majd 1317-ben XXII. János pápa ismételten megerősítette.

Úrnapja ünnepének majdnem egy évszázadot átívelő korai időszaka több önálló zsolozsmakompozíció (antifónák, responzóriumok és himnuszok) megírására és bevezetésére adott alkalmat. A legkorábbi, az Animarum cibus kezdetű zsolozsmahistória már 1246 előtt elkészülhetett; Szent Julianna alkotása egy János nevű klerikus lejegyzésében. E história nem terjedt el széles körben, főképp Liège környékén használhatták. A második zsolozsma, a Sapientia aedificavit kezdetű kompozíció IV. Orbán pápa felkérésére született, így valamivel 1264 előtt már készen állhatott. Szerzője és végső közreadója Aquinói Szent Tamás, de valószínűleg jelentősen felhasználta hozzá Saint-Cher-i Hugó domonkos teológus ma ismeretlen kompozícióját, vagy legalább a zsoltárokhoz írt kommentárját. Ebben a históriában jelentek meg először Szent Tamás híres úrnapi himnuszai, amelyeket – olykor csak egy-egy versszakukat idézve – ma is éneklünk (pl. Tantum ergo, O salutaris hostia, Panis angelicus). Végül Európát egy harmadik úrnapi zsolozsma, a bizonyosan Aquinói Szent Tamáshoz köthető Sacerdos in aeternum kezdetű história hódította meg; a 14. századtól ismert kéziratok már szinte kivétel nélkül ezt tartalmazzák. E normatívvá vált kompozíció Szent Tamás kiérlelt eucharisztikus nyelvezetét tükrözi, és méltán szorította ki a korábbi két históriát. A továbbiakban az Angyali Doktorhoz köthető korábbi úrnapi zsolozsmát, az átmeneti jellegű Sapientia-históriát vizsgáljuk.

Büszkék lehetünk, hogy a Sapientia-zsolozsma egyetlen teljes kottás lejegyzése egy ma Prágában őrzött esztergomi kódexben, az ún. Breviarium notatum Strigoniense (rövidítve BNS) lapjain szerepel.

E 13. század második feléből származó kézirat az esztergomi székesegyházi íróműhely (szkriptórium) mintapéldánya volt, és egy kétkötetes kódexpár első kötete. Sokáig úgy tudtuk, a második kötet nyomtalanul elveszett a magyar történelem zivataros évszázadaiban, ám 2019 januárjában örvendetesen megkerült Zágrábban, 258 kisebb-nagyobb töredékben. A 17. század végén a zágrábi katedrális nyomtatott könyveinek tábláira ragasztották páronként a második kötet darabokra vágott pergamenlapjait borítás gyanánt. Ma 129 nyomtatvány kötése őrzi a zágrábi Metropolitanska knjižnica gyűjteményében a kódexet. A második kötet (BNS II) tartalmában teljesen kiegészíti az ép, Prágában őrzött elsőt (BNS I).

A 2019-ben Zágrábban átnézett sok ezer kötéstöredék között nemcsak a BNS II fennmaradt részletei keltettek szenzációt, hanem három olyan hordozókönyv is, amelyet a Sapientia-história kottás anyagát tartalmazó hat töredékbe kötöttek. A ritka átmeneti zsolozsmának tehát ekkor egy külföldi (nem magyarországi) eredetű kottás lejegyzése is előkerült. A hat töredékből egy hiányos füzetke (libellus) állítható össze; két hiányzó lapját a zágrábi ferencesek könyvtárában őrzött ősnyomtatvány kötésén sikerült megtalálni. Másik két lapja különös módon a BNS-kötetek egyik kottaíró mesterének utólagosan írt hangjegyeit is tartalmazza, ami biztossá teszi, hogy a virtuálisan rekonstruálható „úrnapi füzet” megjárta a 13. századi esztergomi szkriptóriumot. (A BNS-kötetekben két esztergomi kottaíró dolgozott, hangjelzéseiket biztonsággal meg tudja kü-lönböztetni az értő szem.)

Hogy került Zágrábba a szóban forgó füzet?

Minden bizonnyal a BNS II kötésében, amelyhez mintegy toldalék gyanánt hozzáerősítették. A BNS II ma már nem létező kötése tehát mintegy borítékul szolgálhatott az „úrnapi toldaléknak”, amikor a kódexkötetet – vélhetően a 15. század második felében – Zágrábba vitték. Később, a 17. század végén ugyanúgy könyvkötési alapanyagként használták fel, mint a BNS II Esztergomban készült lapjait.

A BNS II úrnapi toldalékának (rövidítve ÚT) részletes kodikológiai elemzésével kiderült, hogy e külföldről származó anyag volt a BNS I lapjain olvasható, korábban egyetlen ismert kottás Sapientia-história szövegmintája. A dallamokat nem az ÚT alapján másolták az esztergomi írnokok, hanem egy másik zenei forrásról, amelyet ma már nem ismerünk. Az ÚT két lapjára írt esztergomi hangjegyeknek is ugyanezen antifonále (vagy antifonále-szerű libellus) lehetett a mintája.

Rendkívül izgalmas és magától értetődő kérdés, hogy vajon hol készült az ÚT anyaga, azaz végső soron honnan kaphatta az esztergomi érsekség az átmeneti úrnapi zsolozsmát az ünnep bevezetése után nem sokkal.

Az elmondottakból kiderül, hogy az ÚT az ünnep hazai átvételének kivételes dokumentuma. Eredetének tisztázása nehéz feladat, mert nem ismerünk olyan forrást, amelynek tartalmával közvetlenül összevethető volna (a BNS I részben az ÚT lapjairól másolt úrnapi anyagát leszámítva). Az ÚT zenei jellemzői vezetnek nyomra. Eredeti kottaírása korai kvadrát típusú, amely a mai Franciaország középső régiójában született meg a 12. századtól kezdve fokozatosan és sok helyi változatban. A kéziraton azonosítható zsoltártónusokkal egy 12. századi párizsi bencés antifonále zsoltártónusai egyeznek meg hangról hangra. Végül a Szent Tamás-i himnuszok felett olvasható dallamok (amelyek e szerzemények legkorábbi kottás lejegyzései!) ugyancsak 14. század eleji francia forrásokban köszönnek vissza. Végül Madas Edit és Marc Smith (Comité international de paléographie latine) egybehangzó szakvéleménye alapján az ÚT betűírása „párizsi kéz” munkája.

Az ÚT tehát Párizsban vagy Párizs környéki egyházi központban készült 1264 után nem sokkal.

Lapjain már az Úrnapja bevezetése utáni első évtizedekben eljuthatott a Sapientia-história Esztergomba, ami egyértelmű bizonyítéka a Párizs és a magyar egyház központja közötti (közvetlen vagy közvetett) kulturális kapcsolat meglétének. Csak remélhetjük, hogy egy napon az ÚT ragasztott oldalainak tartalmát is megismerhetjük, hiszen jelenleg csak a látható oldalai tanulmányozhatók a hordozókönyvek tábláin. (A szükséges restaurátori munka elvégezhető, csak elvi engedélyre volna hozzá szükség.) Minthogy immáron az ÚT számít a Sapientia-história legkorábbi kottás emlékének, értéke felbecsülhetetlen; az ünnep korai európai hagyományozódásához is új adatokat szolgáltat. Úrnapja története e töredékeiben megőrződött pergamenfüzetke nélkül többé nem tárgyalható.

*

Az előadás során a szóban forgó kézirat két himnuszát Kruppa Lajos OFM és Dudás Márk énekelte el, majd az előadás végeztével elhangzott J. S. Bach G-dúr szonátája (BWV 1021), előadták Kruppa Lajos OFM hegedűn és Szoliva Gábriel OFM csembalón.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír