„Uram, te mindent tudsz...” – Bemutatjuk a Váci Egyházmegye újmisés papjait

A ciszterci nővérek kimarosi monostora területén fogadja a Kafarnaum Ház a Váci Egyházmegye papnövendékeit. Nem csak az előkészítő évben laknak itt a növendékek: egyfajta bázisként otthonul szolgál számukra végig a tanulmányaik alatt. „Jó, ha a ház nyitva van, így rendszeresen be tud futni egy-egy vendég meg a kispapok is a vizsgaidőszakban, tanulni vagy épp pihenni. A pap számára, aki egyik helyről a másikra költözik, a ház az a biztos pont marad, ahonnan mindannyian nemcsak elindultunk, de ahova vissza is tudunk térni” – mondja Urbán Gábor, aki diakónusként itt töltötte az évet  Fejérdy Áron plébános mellett. Bennünket is ide invitálnak ismerkedő beszélgetésre a papszentelésre felkészítő lelkigyakorlatot követően. Jó a hangulat, közben megérkezik az egyik harmadéves növendék, akit a házigazda, Gábor azzal fogad, maradt még neki is pesztós tésztából, amit hagyományosan ő szokott elkészíteni.

A környezetet mindketten dicsérik. „Áldás az imádságos háttér, a nyugalom. Ide hazajön az ember. A nővérek jelenléte még gazdagabbá teszi a közösséget” – mondja Urbán Gábor.

Szabó Gábor és Urbán Gábor diakónusok nem csak abban közösek, hogy megegyezik a keresztnevük. Mindketten tanári végzettségűek, és szolgálattal a hátuk mögött jelentkeztek a szemináriumba, és mindketten már gyerekkoruktól kezdve aktívan részt vettek az Egyház életében, ahol megismerték a lelkipásztori élet valóságát, látták annak nehézségeit és szépségeit.

Életemmel köszönöm, hogy szeret – Szabó Gábor

Szabó Gábor dunakeszi születésű, két testvére van. A hivatásválasztását többek között a helyi egyházhoz, a plébániához kötődő aktivitásból eredezteti. A helyi Szent Mihály Plébánián más sokgyerekes családhoz hasonlóan szülei is részt vállaltak az egyházközség életéből, ahogy később az együtt felcserepedő gyermekeik szintén létrehozták a maguk közösségét. Nemcsak a közösségi egyház képe, hanem a Dunakeszin és a nagyszüleinél, a Gerecse lábánál fekvő Bajnán látott papi példák is vonzóvá tették számára a hivatást. Ministrált, kántorizált, a közösség papjaival baráti kapcsolatot alakított ki. „Ne gondolja senki, hogy rábeszéltek volna a papságra! Isten rajtuk keresztül szólított meg. Jó volt velük együtt imádkozni vagy bármikor bekopogtatni hozzájuk kérdéseimmel.” A 2006-ban elhunyt Kurdics József atya személyében Dunakeszin egy hagyományos módon lelkipásztorkodó plébánost ismert meg, aki kiszámíthatóan és biztosan állt nyája mellett, utóda pedig, Kozsuch Zsolt atya fiatalos lendületével inspirálta őt. A bajnai Nyíri Róbert atya szintén sok hasznos tapasztalattal és atyai tanáccsal látja el mind a mai napig. Most, a papság kapujában álló Gábor, aki földrajz-ének szakos tanárként öt évet tanított, nagyon hálás mindezekért. Két év küzdelmébe került, amíg el tudta fogadni: „hívtál, és menni akarok.”

A Központi Szemináriumban végezte tanulmányait. „Nekem a szeminárium a személyes istenkapcsolatom elmélyülését jelentette, mely valódi horgony az életemben.” A szemináriumi életből ma két dolog hiányzik neki: egyrészt a baráti, testvéri közösség, másrészt az, hogy akár éjjel kettőkor, papucsban mehessen le a kápolnába Jézus elé, ami nemegyszer megesett vele.

Lelkesedéssel a hangjában beszél diakónusi gyakorlatáról a veresegyházi Rolik Róbert atya mellett. Megismert egy dinamikusan fejlődő agglomerációs várost, ahol a hitüket talán tudatosabban megélő és a kor kihívásaira is választ kereső emberekkel találkozott. Aktív részese lehetett a közösség életének: hitoktatott, liturgikus szertartásokat vezetett, ismerkedett a plébániai feladatokkal. „A plébánossal együtt éltük meg a  a lelkipásztori hétköznapokat. A napot együtt kezdtük a zsolozsmával, és együtt zártuk a munkavacsorával. Közösséget alkottunk. Közösen kerestük meg a módját, hogy mindenhova jusson elég figyelem, de amit lehet, azt az észszerűség jegyében vonjuk össze.” A plébániához tartozó filiák – Erdőkertes, Őrszentmiklós és Vácbottyán – lehetővé tették a számára, hogy a hagyományosabb, a népi vallásosság elemeit őrző egyházközségekkel is megismerkedjen. „Ez segített felkészülni arra, hogy a Váci Egyházmegye sokszínű terepén lelkipásztorkodjunk majd.”

Gábor számára jó gyakorlat volt a diakonátus, amit a jegyességhez hasonlít. „Rá tudtam látni gyenge pontjaimra, és kértem Istent, hogy segítsen a fejlődésben.” Papi jelmondata Péter harmadik válasza a Galileai-tenger partján: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Gábor ezt úgy fordítja le a maga számára, hogy „bárhol tartunk, bárhol vagyunk, Isten akkor is hív és szeret minket. Jézus reggelivel várja az apostolokat, ahelyett hogy szemére vetné Péternek, hogy elárulta őt. A meghívást érző fiatal csak ezt megértve tudja kimondani, miért követi Jézust, miért fogadja el ezt a hivatást. Megköszönöm, hogy szeret, és a saját életemen keresztül próbálom visszaadni ezt a szeretet.”

Ezt a többet kerestem – Urbán Gábor

Urbán Gábor életútja is a plébániai szolgálatból vezetett a szemináriumba. Dolgozott hitoktatóként, ifjúsági és lelkipásztori munkatársként, főként Örkényen és Inárcson. Már középiskolásként megfogalmazódott benne, hogy a „papság nem életidegen dolog”. Meghívását egy hegyi élményből eredezteti. „Egy ifitáborban történt meg a találkozásom az Atyával. Ültem a hegyen, néztem a Dunát, és azt éreztem, sokkal több van annál, mint amit el tudok képzelni. Ezt kezdtem keresni. 14 éves voltam akkor. Egyre többet hagytam, hogy Isten beszéljen hozzám, miközben engedte, hogy szabadon éljem az életem. Türelmesen várt.”  

Meséli, a szolgálatot nagyon szerette, párja is volt, de mégsem volt teljes az élete. „Éreztem, valami hiányzik.” A meghívottság akkor vált egyértelművé benne, amikor lektorrá avatása előtti lelkigyakorlatán megígérte Istennek, nem távozik anélkül, hogy kimondaná az igent. „A kimondással teljessé vált minden. Nem a mindennapos problémák szűntek meg, hanem a lelkületem változott meg, ami a környezetemben élőknek is feltűnt.”   

Az Egyházhoz való viszonyulását illetően igen sokat köszönhet a Monoron megtapasztalt katolikus közösségi életnek. „Példamutatónak érzem Frajna András, Csáki Tibor és Paszternák Tamás munkáját. Rajtuk keresztül ismertem meg, milyen a törődő, megszólítható, velünk élő pap, akihez délutánonként be lehet kopogtatni a plébániára. Be is jártunk sokan hozzájuk az akkori fiatalok közül. Jó volt ott lennünk. Innen indult az utam.” 

Urbán Gábor abban a szerencsés helyzetbe volt, hogy diakónusi gyakorlatát Kismaroson végezhette. Kóspallag, Szokolya, Verőce tartozott hozzájuk, és a plébános révén bevonódott a hivatásgondozásba is. Nyáron, a kispapok részvétele mellett a Váci Egyházmegye hivatásgondozás-felelőseivel szervezik meg az Embert a fedélzetre című táborukat. De jelentős mértékű az ifjúsággal való foglalkozás is: az elsőáldozóktól kezdve a „makro” ifiig számos csoport tölti meg a verőcei közösségi házat, hasonlóan a katekumen- és házascsoportokhoz. „Úgy érzem, ebben a szolgálatban ki tudok teljesedni.”

A két Gábor személyében az ifjúságpasztorációban jártas papokkal bővül a Váci Egyházmegye. Mindketten egyetértenek abban, hogy az érinti meg leginkább a fiatalokat, ha a pap köztük él, ha megmutatja, hogy ő is egy ember, mégha valami köti is őt oda fentre. „Ez megszólító erejű tud lenni. Azt kell megmutatnunk, hogyan szólított meg minket Isten, és át kell adnunk azt a szeretetet, amelyből mi is részesültünk.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. június 18-i számában jelent meg.