Isten nemcsak megalapozza az életünket, hanem távlatot is ad. Olyannyira hozzátartozik ez a két véglet, hogy az elmúlt hetekben csak mint fényt emlegettük, sőt, még a szabadságunkat is úgy határoztuk meg, mint az elköteleződés legmagasabb formáját. Azaz szabadnak lenni annyi, mint elköteleződni. Szabadságban élni, szabadnak lenni a dolgoktól, a tárgyaktól – ez még nem a szabadság. Ez a szabadság tárgyi feltétele. Szabadnak lenni nem valamitől kell, hanem valamire. A fiatal házas is így él és érez. Ő nem a legényéletet sajnálja, hanem örömmel hajtja a nyakát a legnagyobb és legszentebb járomba. Teszi ezt annak reményében, hogy itt szentelődik meg, és itt lesz boldog.
Szent Pál ezt a szabadságot a következőképpen fogalmazta meg a korintusiaknak írt első levelében: „Minden a tiétek, ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.” Ha ez így van, ha Pál tanítása igaz, akkor a szentségről szóló kérdésem is másként szól: Ki akar Krisztus követője lenni? Ez lefordítva annyit jelent: Ki akar szent lenni, ki akarja teljesíteni Isten akaratát? Az életszentség tehát nem a szentek szobrai melletti hely, hanem az Isten előtt megálló, felvállalt élet. Nézzük meg mit is jelent ez:
Jelenti a szolgáló szeretetet. Két héttel ezelőtt felhívtuk a figyelmet arra, hogy az életmentő kistányért rakjuk meg süteménnyel, és látogassuk meg a környezetünkben élő idős vagy beteg embert. Ugye, mindenki megtette? Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Életszentség a keresztény családokban: Vajon beengeditek-e életetekbe a piszkos kis önzést és a felesleges költekezést, ami a kísértések előszobája?
Életszentség a keresztény házaspárok és jegyesek számára: Ez jelenti a gondokkal való szembesülést, azok őszinte föltárását, a szívből jövő megbocsátást és a folyamatos újrakezdést. Jelenti megújulóképességünket is, testi és szellemi vonatkozásban. Az életszentségre törekedve vállaljátok-e a tisztességes munkát a családban és a munkahelyen? Van-e figyelmetek, hogy felajánljátok a segítségeteket? Imádkoztok-e a katonákért, akik őrzik országunk nyugalmát és békéjét, s legalább szóban megvéditek-e őket?
Mózes harmadik könyvében az Ószövetség az embertárs iránti szeretetet egyetlen pontban jelöli meg: Mert én vagyok az Úr, mert én szent vagyok. Az égő csipkebokor jelenete óta tudjuk, hogy ez a kinyilatkoztatott ige annyit jelent: Én vagyok neked, és nem élhetsz úgy, mintha nem volna tudomásod erről. Vagy másképpen mondva: „Térjetek vissza, elpártolt ifjak, mert én vagyok a ti Uratok” (Jer 3,14). Ezt a gondolatot fejezi be Jézus Szent Máténál: Ti is legyetek olyan tökéletesek, mint mennyei Atyátok! A szent és a szentség nem viseli el a torzókat: Ezek azok a nehezen elviselhető, félgőzzel élő emberek, akiktől irtózni tudunk, látva lustaságukat és lagymatagságukat. Nehezen szembesülünk a félárbócosokkal és a szellemi rövidnadrágosokkal, s nehezen viseljük el azt is, ha az Egyházban találkozunk velük, akik számára az Egyház egy szórakoztató intézmény vagy csupán egy a szolgáltató hálózatok közül. Akik számára az Egyház nem közösséget jelent, hanem egyéni vallásosságuk megélési terepét, ahol minden változás nélkül élhetnek. Nekik üzeni a mai evangélium: „Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Ez az igazi jövőkép, ez az igazi emberhez méltó távlat.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria