Útravaló – 2023. február 22., hamvazószerda

A nagyböjt a lelki megtisztulás, a lecsendesedés ideje. Voltak olyan magyar falvak, ahol böjt elején háromnapos lelkigyakorlatot tartottak: imádkoztak otthon, magukban, vagy esténként más-más háznál jöttek össze. Az úgynevezett „szótlan” napokon nem volt szabad beszélniük. Ez a szokás a régmúltból áthagyományozva talán ma is időszerű. Megmondóemberek, influenszerek, sajtómunkások, szerkesztők, újságírók tömegei törekszenek a közvélemény befolyásolására. Szavuk annyit ér, amennyit ők maguk. Jelszavuk gyakran így szól: Nem baj, ha nem igaz, fő, hogy érdekes és friss legyen! Ennek érdekében gyártanak új szavakat és kifejezéseket, amelyek kérészéletűek és magyarázatra szorulnak. Gondolat nélkül a szavak veszélyes fegyverré válnak. Lehet fogadalmat tenni arra, hogy kerüljük a bizonytalan vagy kétes értékű szavak és kifejezések használatát. Ezzel elkerülhető egyfajta elvi-nyelvi zűrzavar megerősödése. Számtalanszor tapasztaltuk már a kimondott szó meggondolatlanságát, a félreérthető beszéd útvesztőjét. A közlés, a kommunikáció tudományát egyetemi szinten tanítva is szembesülünk a nyegle és érthetetlen beszéddel, s azokkal a helyzetekkel, amikor jobb lett volna inkább meg sem szólalni, mint kimondani azt a félmondatot. Többször megbántuk már, hogy feleslegesen nyitottuk ki a szánkat, s azt is, hogy túl ritkán gyakoroltuk a csendet. Posztmodern korunk nagy betegsége nem az igazság durva kimondása, és nem is a vállalt hamisság. Napjaink rákfenéje a féligazság és a csúsztatás. Figyeljük csak meg: egy igennel vagy nemmel megválaszolható kérdésre nemegyszer három-négyperces válasz érkezik. A riporter türelmetlen, mert fogy az adásidő. Rohanni kell a következő témára, így a válasz alapos kifejtésére nincs mód. A kommunikációnak ez a fajtája felületessé és kapkodóvá tesz. S ha még a riporter is gyorsabban beszél az átlagnál, akkor totális lesz a csőd, mert minden szavát hallom, de egyiket sem értem. 

A nagyböjt legyen elsősorban a szavak böjtje. Kóstolgassuk, csipegessünk belőle mindennap, hétvégén és nagyböjt péntekjein pedig evőkanállal is ehetünk belőle. Nem visszaszólni, amikor pedig igazam van. Megdicsérni minden jót és szépet, de a rosszat nem szóvá tenni. Nem morogni. Nem szükséges, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Kerülni a hangoskodást és a nyegle beszédet. Ilyen apró falatonként ízlelgetve vár bennünket a három szent nap, különösen a nagyszombat, amikor a csend áll őrt fülünk és szánk előtt, s a nagyböjt vasárnapjai is strázsaként vigyázva őrzik szívünk csendjét. A csend mint a Szentlélek szimfóniája szólal meg és készíti elő a húsvéti alleluja dallamát.

Magyar Kurír