Isten kinyilatkoztatta magát az Ószövetség emberének. Az idők teljességében pedig az Ige testté lett. Ennek ellenére a zsidók nem fogadják el Jézust Messiásnak. Rá akarják bizonyítani, hogy szemben áll a mózesi törvénnyel. Rendszeresen szembesítik az Írásokkal, és azok alapján próbálnak fogást találni rajta, szavain és tettein. Hiába mondja nekik Jézus, hogy ő nem megszüntetni jött a Törvényt, hanem tökéletessé tenni. Isten azért adta a népnek a Törvényt, hogy elősegítse kapcsolatukat vele és egymással. Ám a zsidók a betűt nézték, és csak a betűt! Jézus pedig a Törvény szellemét, amikor teljes hódolattal megtette az Atya akaratát. Ezt a többletet kaptuk az evangéliumban. Megtesszük, amit Jézus kér tőlünk?
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria