Van jövője az itteni közösségnek – Interjú az USA keleti partjának egyetlen magyar plébánosával

Balogh László elődei közül a rendkívül aktív Mustos István atya vagy a legutóbbi plébános, Vas László atya neve esetleg ismerősen csenghet az otthoniak számára, de a város és temploma összességében kevéssé ismert a magyar (katolikus) nyilvánosságban. A hívek döntő többsége nem is Passaicban lakik, hanem New Jersey állam területén szétszórva, átlagosan egy-másfél óra autóútra a templomtól, így Laci atya tevékenysége elsősorban a hétvégékre koncentrálódik. Például minden második vasárnap, a két helyi (angol és magyar nyelvű) mise után még beutazik New Yorkba is misézni. Beszélgetésünknek számos apropója lehetne, hiszen nemrég volt ezüstmiséje, négy éve került ide, most pedig nagy erőkkel készül augusztus 20-a megünneplésére, sőt a jövő évi kerek évfordulóra is.

(...)

– A készbe érkeztél, de mégis teljes ismeretlenbe, amiről azt sem tudtad korábban, hol is van. Ráadásul te vagy az első plébános ebben a templomban, aki közvetlenül Magyarországról érkezett…

– Igen, ebben

a 120 éve létező egyházközségben én voltam az első pap, aki egyenesen Magyarországról jött, és talán én leszek az első, aki nem itt hal meg, vagy nem meghalni megy haza

– ahogy Mustos István atya vagy Vas László atya tette. Clevelandről és New Yorkról talán hallottak az otthoniak a helyi templombezárási ügyek kapcsán, de Passaicról nem nagyon. Én is csak Vas László atya kapcsán hallottam róla először. Sőt, rengeteg New Jerseyben élő magyar sem tud rólunk; még most is találkozom olyanokkal, akik rácsodálkoznak a magyar templomra; annak ellenére, hogy a keleti parton mára ez az egyetlen, amelyik még tartja magát.

120 éve magyarok által, magyar célra épült, és gyakorlatilag azóta is csak erre használják.

Miközben egy órára tőlünk, a jelentős magyar – benne katolikus magyar – lakossággal bíró New Brunswickben hivatalosan már nincs magyar plébánia. Ott Juhász Imre atya csak azért végezheti a magyar pasztorációt is, mert jól csinálja a spanyol nyelvűt. New Yorkban pedig nincs már magyar templom, sem magyar pap; én sem az egykori épületben, hanem havonta kétszer máshol tartok magyarul misét egy viszonylag szűk közösségnek, az itteni angol és magyar misék után.

Liturgikus kötelességek szempontjából tehát a hetem laza (de csak ebből a szempontból, mert sok más kötelezettségem is van), a hétvége viszont „kapaszkodós”. Ezen most majd óvatosan elkezdek változtatni, mert így elég nehéz. S nemcsak nekem, az ideutazó híveknek, egyháztanácstagoknak is, akik átlagosan egy-másfél órát vezetnek idáig.

– Mielőtt erre visszatérünk, melyek a te legfontosabb feladataid és miben különböznek az otthoniakétól?

– Egy közösség annál egészségesebb, minél többféle korosztály megtalálható benne. Nagyon fontosak tehát a gyerekek – akik körülbelül ötvenen járnak ide –, de mindenki más is az. Most azt látom, minden korosztályból vannak; nyilván mindegyikből lehetne több is, de legalább most egyensúly van.

Ehhez két dolgot kell(ett) megőriznem: egyrészt a generációs váltást végigvinni, azaz az egyházközség feladatait teherbírás szerint újraosztani; másrészt biztosítani az itt élő vagy ide érkező magyar családok belépését, befogadását és benntartását a közösségben. És persze mindehhez jó lenne anyagi biztonságot is teremteni, minél több lábon állni, mert egyelőre csak az iskolabérletből van bevételünk; a heti perselypénz nagyon kevés, legalábbis a fenntartási költségekhez képest. Az utóbbi években egy önkormányzati iskola bérelte a plébánia területén található egykori magyar iskola épületét, amely máshová költözött, miután már évtizedek óta csak hétvégén volt rá igény, de a bérlet most épp lejárt, keressük a következő bérlőt. Volt egy olyan ötletem, hogy hozzunk ide egy magyar állami intézményt, de egyelőre nem jártam sikerrel, ezen még dolgoznunk kell, úgy tűnik. És végül az utód biztosítása is részben az én feladatom. Kevin J. Sweeney püspök atya kinevezi azt, akit Cserháti püspök atya ajánl, de ehhez kell az én közreműködésem is. A fejemben már vannak nevek, hamarosan megkeresem őket, aztán majd meglátjuk…

– A nem túl távoli jövőből ugorjunk vissza a közelmúltba. Hogy zajlik itt iskolaidőben a hétvégére besűrített magyar közösségi élet, és az mennyiben tér el az otthonitól?

– A vasárnapi 9 órakor kezdődő angol nyelvű és a 11 órai magyar nyelvű mise között szoktak lenni a hittanórák – jelenleg négy hittancsoportunk van: ovisok, elsőáldozásra, valamint bérmálásra előkészítők és a kettő közötti korosztály. A hittanhoz időnként kapcsolódnak gyermekprogramok is. Emellett nem messze tőlünk, Garfieldban működik a magyar cserkészet, velük gyakoriak a közös programok. Az 1964 óta létező fillmore-i cserkésztáborban idén már kétszer voltam, és most megint megyek, ezúttal több napra. Ez nem feltétlenül egyértelmű egy otthoni plébános számára, nekem viszont itt ez is a kötelességem. Itt ugyanis a cserkészetben kialakult nevelési szisztémának nagyon nagy szerepe van a magyarság megőrzésében.

Aki itt meg akar maradni magyarnak több évtizedes, akár generációs távlatban, annak először is otthon magyarul kell beszélnie, enélkül nem megy; emellett van két-három-négy kardinális tényező: a magyar szentmise vagy istentisztelet, a magyar iskola (ami az utóbbi évtizedekben már csak hétvégi), a magyar cserkészet és a magyar népdal-néptánc-hagyományőrzés, ami művelhető a cserkészet vagy az iskola keretében.

Alapvetően az a különbség Magyarországhoz képest, hogy az Egyház itt „csak” egy fontos láncszem. Persze itt egyházi feladat a hitre nevelés és az evangelizálás, de míg otthon inkább hozzánk alkalmazkodnak, itt nekünk is be kell állni a sorba: vagy összedolgozunk a többi magyar szervezettel, vagy megszűnünk.

Ezért ha hívnak a cserkészek, akkor autózom négy-öt órát Fillmore-ba, s akár aznap még vissza is jövök, ha itthon dolgom van. Teszem ezt annak ellenére, hogy nem vagyok cserkész, és nem is leszek. Már elkezdtek győzködni, de megegyeztünk, hogy nem tudnék ennyi mindenben helytállni.

(...)

– A magyarság megőrzése elsősorban a nyelv megőrzését jelenti, de talán valóban nem az egyes szavakon múlik… Erről eszembe jut, mit mondtál a búcsúmiséden: „Rajtatok múlik a közösség jövője; ne a papot, egymást szeressétek.” Ez itt hatványozottan igaz, és nemcsak a kereszténységre, hanem a magyarságra is vonatkozik. Kettős feladat ez, jól gondolom? A hit megőrzése egyébként itt min múlik?

– A közösség sorsa itt is a híveken múlik, de a katolikus közösség már csak ilyen: a pásztor után megy. Kell egyfajta önállóság a hívek részéről, de kell a nyitottság a paptól érkező korrekcióra is. Szimbiózisban kell működnünk, de minden lényeges kérdésben a papnak kell döntenie, a felelősség egyedül az ő vállán van…

A kereszténység megőrzése pedig ugyanazon, vagyis elsősorban a családon múlik, és csak azután az Egyházon.

Ezért nem is szoktam az itteni híveknek túl gyakran hangsúlyozni, hogy mekkora áldozatot hoznak azzal, hogy távolról idejönnek, nehogy ezzel „kipipálják”, mert ez nemcsak hétvégi, hanem állandó, mindennapos foglalkozást jelent, úgy a hittel, mint a magyarsággal. Viszont az otthoniaknak sokszor elmondom, fontos megérteniük: katolikus templom ugyanis mindenki közelében van itt is, de magyar katolikus templom és közösség csak Passaicban, illetve New Brunswickban létezik, tehát akiknek a magyarság is fontos, azoknak bizony sokat kell utazniuk. Ez esetenként legalább fél, de akár egy egész napot is jelent, sőt, ha beleértjük a szombati garfieldi cserkészetet vagy a montclairi magyar iskolát, akkor akár egy egész hétvégét.

Nekem tehát elsősorban azt kell szem előtt tartanom, hogy itt van egy körülbelül 110 családból álló magyar közösség, akik számára a közösség – ami ugyan csak hétvégén létezik, hétközben alig – nagyon fontos. Sokan rászánják magukat, de messze nem mindenki, pedig a magyarság és a hit megőrzése szempontjából kulcsfontosságú.

– Ez a szám csak azokat jelenti, akik „beiratkoztak” hozzátok, de ennél többen vannak, akik enélkül járnak templomba, és még jóval többen, akik nem is hallottak a templomról, vagy azt hiszik, az is bezárt. Szerinted miért van mindez, és mit lehetne még tenni azért, hogy többen megismerjék a közösséget?

– Rengeteg magyar él New Jersey-ben, akik nem is hallottak rólunk és/vagy nem is járnak templomba, és ennek oka sokrétű lehet: azoknak, akik ide költöznek, teljesen megváltozik az életük, és nem biztos, vagy szinte biztos, hogy nem kapcsolódnak be (újra) az Egyház életébe, még akkor sem, ha otthon esetleg megtették – anno „jól” csinálták ezt a komcsik, amikor a vidéki embereket elköltöztették a városokba, és teljesen megzavarták vele korábbi életüket.

De lehet oka az életmódváltás, a nem magyar házastárs, vagy a hétköznapok nehézsége, és persze a nagy távolságok is. Aki nem is hallott rólunk, az valószínűleg nem is keres minket. Ebből a szempontból az itteniek nem nagyon különböznek az otthoniaktól; szerintem az amerikai magyarság leképezi az otthonit, mind vallás-hitbéli, mind ideológiai-politikai szempontból.

Viszont mindezért különösen fontosak az információs csatornák. Például ezért is döntöttem úgy, hogy minden misét továbbra is közvetítünk, pedig már komolyan elgondolkodtam a ritkításon. Ugyanis a Covid-járvány miatt nálunk arányaiban nagyon kevesen hunytak el; nem is emlékszem ilyen temetésre; és nemcsak a fiatalabbak, az idős korosztály is gyakorlatilag visszatért a templomba. Az online misét nagyon hamar bevezettük, csak egy-két vasárnap maradt ki, eleinte telefonnal bohóckodtam, de aztán Keresztes Feri, az orgonistánk felszerelt mindent, ami kellett. És a mai napig van online közvetítés, mert nagy veszteségünk nincs belőle, viszont így azok is kapcsolatban maradnak a közösséggel, akik valamilyen oknál fogva nem jönnek, vagy épp Magyarországon nyaralnak, és így ők is tudják, hogy éppen milyen programokat szervezünk. És ami még fontos: sokan így ismerték meg a közösségünket, az interneten keresgélve bukkantak rá az élő közvetítésre.

És igen, még sokan nincsenek beiratkozva, ezért hamarosan indítunk egy kampányt; nem elsősorban a perselypénz miatt, hanem azért, hogy minél nagyobb létszámot tudjunk felmutatni – vagyis azért, hogy feltegyük a térképre Passaicot; itt és otthon is. Ezért is szeretnék elmenni a külföldi magyar közösségek püspöki kar által szervezett konferenciájára szeptember végén, ahol szeretném élőben is elmondani, hogy vagyunk, létezünk, számoljanak velünk is.

Én úgy látom, van jövője az itteni közösségnek, és szeretném, hogy ezzel az otthoniak személyesen is szembesüljenek.

Ezért hívtam meg az idei augusztus 20-i ünnepségre – amely bérmálással lesz egybekötve – Marton Zsolt váci megyéspüspök atyát, jövőre pedig egy másik vendéget.

(...)

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Vdtablog.hu

Magyar Kurír