Zircen zárultak a Veszprémi Főegyházmegye családi napjai

Bérczi Bernát apát prédikációjában a Jó Pásztor és a pásztor gondjaira bízott juhok témakörét taglalta a Szentírás tükrében. Rámutatott: előbb vagy utóbb mindannyiunk életében megjelenik mindkét szerep: bizonyos helyzetekben irányítottak, vezetettek vagyunk, más területeken másokat vezetők, róluk gondoskodók. Ahhoz azonban, hogy jó pásztorokká váljunk, szükség van arra is, hogy előbb jó juhok legyünk.

Mai világunkban mindenki pásztor szeretne lenni, másokat vezetni, anélkül, hogy őket valaha is vezetni lehetett volna, anélkül, hogy ők maguk valaha is engedelmes, jó báránnyá váltak volna. Saját magukat is az Isteni Pásztor nélkül akarják vezetni. Pedig

Urunk, Jézus Krisztus maga is legalább harminc évig csak igazi jó bárány volt. Báránya volt a mennyei Atyának,

de pásztorai voltak szülei is: nekik is engedelmes volt. Csak ezeket az éveket követően lett Jézusból Jó Pásztor, a Legtökéletesebb Pásztor, olyan, aki életét adja juhaiért – emelte ki a szónok.

A jó pásztor egyben jó bárány is – hangsúlyozta Bérczi Bernát. – Akkor tudok tehát én is jó pásztor lenni, ha hallgatok a mennyei Atyára, és neki jó báránya vagyok. Kérdés azonban, hogy ki a mi igazi pásztorunk. Krisztusra, az igazi Pásztorra hallgatunk, vagy e világi dolgok, vágyaink, kényelmünk, félelmeink irányítanak bennünket? Krisztus arra hív, hogy őrá figyeljünk. Nem nehéz Hozzá, az igazi Pásztorhoz közel kerülni: csak a szívünket kell kitárnunk. Ahogy az apostol mondja: „Krisztus vére árán szabad utunk van Istenhez.”

Ha kevés a bennünk levő béke, szegődjünk még inkább Krisztus, a mi Pásztorunk mellé.

Mindent, amit teszünk, próbáljuk Jézusban tenni. Nem feltétlenül nagy imádságokkal, nagy szavakkal, nagy tettekkel, hanem a hétköznapi teendőink során is; ahogy Avilai Szent Teréz mondta: „Isten a fazekak között is ott van.” Hívjuk segítségül Mennyei Pásztorunkat, hogy jó bárányai lehessünk, és így mi is jó pásztorai lehessünk azoknak, akiket a mennyei Gondviselés a mi gondjainkra bízott! – biztatott a zirci apát.

A szentmisét követően – az előző napok gyakorlatához hasonlóan – ismét különváltak a felnőttek és a gyermekek.

A felnőtteknek Kiss Didák OFM testvér foglalta össze az előző három nap legfontosabb tanulságait. Kiemelte azt a gondolatot, hogy egy-egy ítélkező mondat mélyén valójában mindig az „ítéletet mondó”, kritikát megfogalmazó ember valamilyen kielégítetlen igénye, szükséglete áll. Hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a felek közötti kommunikációt a lehető legteljesebb őszinteségnek kell jellemeznie, a házaspároknak igyekezniük kell őszintén beszélni egymással az érzéseikről, igényeikről, szükségleteikről is, mert csak ebben az esetben tudják kapcsolatukat mindkét fél számára kielégítő módon építeni. Fontos az is, hogy lássuk, milyen sok mozgatója, kiindulópontja lehet egy-egy döntésünknek, megfogalmazásunknak – ha ezt szem előtt tartjuk, akkor talán a társunk döntéseit, mondatait és az azok mögött álló érzelmi mozgatórugókat is jobban meg tudjuk érteni, és így egyre inkább képessé válhatunk a valódi, őszinte kommunikációra.

Az előadás végén a hallgatóság mondhatta el röviden, mit, milyen feladatot visz haza a négy nap során elhangzottak alapján: volt, aki a türelmet, az empátiát emelte ki; más az értő figyelmet, a nyitottságot a másik felé.

Eközben a nagyobb gyerekek cserkészek vezetésével számháborúztak, a kisebbek kézműveskedhettek és társasjátékokat játszottak a Családi Társasjáték Egyesület tagjainak segítségével.

A közös ebéd után a Madárdal együttes mesés táncházán vehettek részt a családok.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír