Andrea Riccardi: Európa nem tétovázhat, a keresztényeknek a béke útjait kell kidolgozniuk

A cikksorozat célja képet adni arról, hogy mivel járulhat hozzá a katolikus kultúra, Európa egyik gyökere ahhoz, hogy megőrizzük és újraindítsuk a népek közötti béke és együttműködés álmát, amely De Gasperi, Adenauer és Schuman álma volt.

„Európa nem tétovázhat tovább. Azok számára, akik hisznek ebben a közös tervben, eljött a felelősség órája” – hangsúlyozta Andrea Riccardi. A Sant'Egidio közösség alapítója beszélt a témáról, aki történész és a béke „kézművese”, az 1986-ban II. János Pál által összehívott assisi találkozó után évente megrendezett vallásközi béketalálkozók előmozdítója.

A televízióban Trump és Zelenszkij találkozójáról közvetített képsorok alapján Riccardi úgy érzi, hogy az amerikai elnök által használt erőteljes hangnem, az egész közvetítést övező felhajtás a múlt emlékei közé száműzte az általunk megszokott diplomáciát. Megváltozik a nyelvezet; akinek közvetítőnek kellene lennie, most más szerepet vesz magára. Riccardi leszögezi: mindez kérdést vet fel a „kis” európai országok számára, akik a diplomácia e példátlan formájával szembesülnek.

A kérdés az, hogy egyedül cselekedjenek-e. Egyedül ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy nem érünk el hatást. Ugyanakkor látjuk, mennyire nehéz egységesen reagálni: a kormányok különféle politikai színezetűek; az európai intézmények túlzottan nehézkesek, és végül a különböző régiók – például Kelet-Európa, Nyugat-Európa, a Földközi-tenger vidéke – más-más problémákra érzékenyek, történelmükből fakadóan is.

A megtámadott Ukrajna támogatásában Európa eddig viszonylag egységesen reagált, köszönhetően annak is, hogy Washington a NATO-n belül lényegében az összhangot és az egységes szándékot képviselte. Most azonban egy új, ellentétes irányba mutató amerikai üzenet érkezett, és az EU rádöbbent, hogy nincsenek meg az eszközei egy egységes és önálló politikához.

Riccardi figyelmeztet: Európának fel kell tennie magának a kérdést, hogy ki is ő valójában. És bár az európai együttműködés bizonyára nagy erőfeszítések árán haladhat csak előre, az biztos, hogy egyedül senki nem jut semmiféle eredményre.

Nem marad más hátra, mint hogy az erre készen álló országok összefogjanak és lépjenek. Bátorság kell a döntéshez.

Hangsúlyozta, hogy felelősségtudatra van szükség, nem szabad Ukrajnát magára hagyni. Olaszország szerepére kitérve említette a menekültválság kezelését, de azt is, hogy foglalkozni kell az izraeli–palesztin konfliktussal, a libanoni, szíriai, szudáni válsággal is.

Szükség van arra, hogy már rövid távon is cselekedjünk, döntéseket hozzunk. Az EU nem beszélhet különböző hangokon, nem szolgálhatja csakis a belpolitikai érdekeket. Washington durva és brutális kommunikációjára nem lehet holmi macskazenével válaszolni – írta.

Hangsúlyozta a kereszténység és az európai egyház felelősségét is.

Ma a társadalmi életben az „én” érvényesítése, másokra erőltetése felé mozdultunk el, és nehezünkre esik egy „európai mi”-t érvényesíteni.

Az Egyházban is „befelé forduló” hozzáállást lát, túlságosan a belső kérdésekre összpontosítunk, ezt tapasztalta az olasz szinóduson is. Ezzel szemben komolyan kellene venni a Matteo Zuppi bíboros által Európai Camaldoli néven elindított projektet (olyan kezdeményezés, amely nevében és tartalmában is a fiatal olasz katolikus értelmiségiek 1943-ban Camaldoli Törvénykönyv néven részletekbe menően kidolgozott tervezetét veszi példának, amely szerint a társadalmi élet minden területén a keresztény alapelveket kell érvényre juttatni – a szerk.). Ha az Egyház nem kezd közösen gondolkodni Európáról, akkor nemigen van más szervezet, amely ezt képes lenne megtenni.

Riccardi véleménye szerint ma az Egyháznak kell újraindítania a béke, a testvériség és a fejlődés európai projektjét. Vagyis egy közös jövőképet kell kialakítania.

Néhány napja Ázsiában járt, és elmondta: onnan másképpen látszik a világ, sokkal jobban érezhető, hogy létezik egy „európai civilizáció”, amely emberléptékű és nagy humanista hagyományt képvisel. És ez nem egy múzeum, hanem a valóság, amelyet a jelenben újra fel kell élesztenünk.

Forrás és fotó: Avvenire

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír