„A kultúra megértése nélkül nem lehet valódi párbeszéd a nemzetek között. Ma gyakran figyelmen kívül hagyják a vallási tényezőt a különböző államok és kultúrák közötti kapcsolatokban. Ez súlyos hiba, mert a hit a képzés forrása, egyben egy nép nemzeti és spirituális identitásának forrása” – hangsúlyozta Kirill moszkvai pátriárka a londoni fogadáson, amelyet megérkezése alkalmából rendeztek.
A négynapos látogatás apropója az volt, hogy most ünneplik az orosz ortodox egyház jelenlétének háromszázadik évfordulóját a szigetországban – tájékoztatott a L’Osservatore Romano vatikáni napilap.
„Azért is vagyok itt, hogy megerősítsem a barátságot a brit néppel, az anglikán egyházzal, és újra kiemeljem a vallási tényező fontosságát a nemzetközi kapcsolatokban. Bízom benne, hogy az orosz ortodox egyház és az angliai keresztény egyházak közötti kapcsolat jelentősen hozzájárul a két ország közötti kapcsolatok fejlődéséhez. Erőfeszítéseink nem kell, hogy politikai álláspontoktól függjenek, hanem inkább attól, ami összeköti a keleti és nyugati kereszténységet” – fogalmazott Kirill pátriárka.
Október 15-én, szombaton felszentelték Londonban a Mária elszenderedése ortodox székesegyházat. A közelmúltban restaurálták a harangtornyát, az ikonosztázt és a freskókat. A liturgia során imádkoztak minden szentért, aki megdicsőítette a brit földet. A szertartáson részt vettek egyházi és polgári méltóságok, valamint Michael Kent herceg, Erzsébet királynő unokatestvére.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria