Az elmúlt napokban Nicaraguában letartóztatott papok közül hetet kiutasítottak az országból

Kitekintő – 2024. augusztus 10., szombat | 12:47

A 100% Noticias független honlap szerint a Daniel Ortega rendőrsége által Nicaraguában letartóztatott tizenhárom pap közül hetet egy Rómába tartó repülőgépre tettek – írta oldalán az AgenSir katolikus hírügynökség augusztus 8-án.

A honlap forrásként az aktivista Martha Molina ügyvédnőt idézi, aki általában jól tájékozott a Katolikus Egyház elleni üldöztetésekkel kapcsolatban. A hét papot (Jairo Pravia, Silvio Romero, Ulises Vega, Edgard Sacasa, Harvin Torres, Marlon Velasquez és Victor Godoy) a managuai Nuestra Señora de Fátima (Fatimai Miasszonyunk) szemináriumból  – ahová a letartóztatásuk után kerültek – vitték el egyenesen a repülőtérre és feltették őket egy Rómába tartó járatra.

Szinte mindannyian Matagalpából származnak, és követik püspökük, Rolando Álvarez sorsát, akit tavaly januárban Rómába száműztek. A rezsim azon törekvése, hogy éppen ezt az egyházmegyét minél inkább papok nélkül hagyja, nyilvánvalónak tűnik.

Az elmúlt napokban letartóztatott papok között Frutos Valle, az estelíi egyházmegye apostoli adminisztrátora állítólag a managuai szemináriumban maradt, míg a többieket szabadon engedték.

Forrás: AgenSIR

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(hj)

Kapcsolódó fotógaléria

Nicaraguai katolikusok imádkoznak a managuai székesegyházban