Határkarizma – A szkalabriánus nővérek harminc éve szolgálnak a mexikói határon

„Meddig fogunk még falakat építeni?”

Az övék mindig is afféle „határkarizma” volt – missziós hivatás, mely mélyen gyökerezik a mások iránti szeretetben. Küldetésük az alapítás óta a migránsok és menekültek felé fordul, jelen vannak a világnak azon szegleteiben, ahol valakit befogadni kell, védelmezni, megmenteni: azokat, akik háborúk, éhínség, erőszak, üldöztetés vagy rossz életkörülmények elől menekülnek.

Nővérek a határon

A Borromeo Szent Károly Missziós Nővérek, a szkalabriánusok számára az úton lévő emberek nem pusztán a figyelem vagy gondoskodás „tárgyai”, hanem emberek, akiket el kell kísérni, és akik számára biztosítani kell a fejlődés, a továbblépés lehetőségét.

Napjainkban az egyik legfontosabb határvidék a nővérek számára Tijuana, a Mexikó és az Egyesült Államok közti határon fekvő nagyváros. Tijuana ismét a nemzetközi politika fókuszába került Donald Trump amerikai elnök rendeletei következtében, melyek kiutasításra ítélik a papírokkal nem rendelkező migránsokat.

„Most szalagcímekben jelenik meg mindennap ez a téma. De mi itt voltunk eddig is, ezen a határon, harminc éve – én személy szerint öt éve” – mondja Albertina Pauletti nővér, az Instituto Madre Asunta elnevezésű menedék igazgatója, amely Tijuanában található, Alsó-Kaliforniában – abban a városban, amelyet San Diegótól az úgynevezett „szégyenfal” választ el.

Az intézményt azzal a céllal hozták létre, hogy segítséget biztosítson a sebezhető helyzetben lévő migráns és menekült nőknek, akár egyedül, akár gyerekekkel érkeznek. 2024 decemberében kezdeményezésük elnyerte a nemzetközi önkéntességgel foglalkozó olasz szervezet, a FOCSIV (Federazione Organismi Cristiani Servizio Internazionale Volontario) díját.

Szervezett bűnözés, erőszak, családon belüli abúzus

Az Instituto Madre Asuntát jelenleg három nővér üzemelteti, akiket pszichológusok, egészségügyi dolgozók, szociális munkások és önkéntesek segítenek. „Az ideérkező nők többsége, mintegy nyolcan százalékuk, mexikói; a szervezett bűnözés, az erőszak, a súlyos családi nehézségek, családon belüli abúzus elől menekülnek – osztja meg Albertina nővér. – Mások Guatemalából, Hondurasból, El Salvadorból és Venezuelából jönnek. Általában néhány hétig maradnak itt, maximum két hónapig, leginkább addig, amíg menedékjogi kérelmük elbírálására várnak. Ez a bizonytalan és instabil helyzet jó terep a bűnözők és az ezeket a nőket kizsákmányolni akarók számára.”

A Madre Asuntában mindenben segítenek nekik: adminisztratív ügyektől kezdve a pszichológiai tanácsadásig – az ideérkezők szinte mindannyian labilis lelkiállapotban vannak, minden szempontból sebezhetőek.

Eközben szívszorító történeteket ismernek meg a nővérek, köztük „gyerekekről, akik látták, ahogy apukájuk megveri az anyukájukat, vagy látták, ahogy bűnözők meggyilkolják az apukájukat. Vannak köztük olyanok, akiket rokonok vagy saját szüleik bántalmaztak” – magyarázza Albertina nővér.

Sokszor az édesanyáknak segítségre van szükségük a gyermekeikkel való kapcsolat, kötelék javításában, amely a nehéz életkörülmények következtében szenvedett kárt.

Nagyon megrázó, de gyakran hiányzik az érzelmi kötődés. Ezek a gyerekek sokszor az egész napjukat egyedül töltik egy okostelefon előtt, miközben az anyukájuk dolgozik valahol.”

Nem kell igazolás a kereszténységről

A lelki dimenzió kapcsán Albertina nővér mosolyogva említette meg, nem kérik a hozzájuk érkezőktől, hogy „igazolást mutassanak be kereszténységükről, de azt látjuk, hogy valamennyien, ilyen-olyan módon, az értelmet keresik életükben, és szeretnék megérteni, mit vár tőlük Isten.

Ezzel mindenki ugyanúgy van: szükségünk van rá, hogy szeressenek minket, és hogy tudjuk, oka van a létezésünknek.”

A szerzetesnővéreknél szigorú szabályok szerint zajlik az élet, és aki nem tartja be, azt megkérik, hogy hagyja el a házat. „Mindenki részt vesz a háztartás körüli munkákban, takarításban és főzésben egyaránt. Mindent ingyen kapnak, de cserébe mindenki hozzá kell hogy járuljon a közösség életéhez.”

Jelenleg mindössze 18 menekült él a házban, holott 90 férőhelyes a menedék – folytatja Albertina nővér. – Ennek oka az, hogy a mexikói kormányzat felépített egy nagy befogadóképességű, 2600 főre tervezett menedéket az Egyesült Államokból kitoloncolt migránsok fogadására. Az ott fogadott emberek rövid távon kapnak segítséget, majd tovább kell menniük, vissza kell térniük származási országukba. A kormányzat kijelentette, csak a mexikói állampolgárokért tartozik felelőséggel, a valóságban azonban más országokból való migránsokat is fogadnak.

Szintén nagy gondot jelent a Trump-kormányzat azon a döntése, mellyel elvágtak a humanitárius támogatástól számos civil szervezetet és alapítványt, és három hónapra felfüggesztették munkájukat. Ez a nővérek tevékenységét is érinti.

Meddig fogunk még falakat építeni?

„Most, hogy a migráció mindenhol a főoldalon van, felteszem a kérdést magamnak: meddig fogunk még falakat építeni?

Az alapítónk azt mondta, egy elvándorló otthona ott van, ahol kenyeret kap”

– utalt a nővér Giovanni Battista Scalabrini tanítására. A szkalabriánus nővérek mára kiterjedt intézményi hálót működtetnek szerte a világon, különösen is Latin-Amerikában. 111 missziójuk van 27 országban, melyekben több mint 400 nővér szolgál.

„Számunkra a munka és az ima egy és ugyanaz – szögezi le Albertina nővér. – Ora et labora, imádkozz és dolgozz, tanította Szent Benedek 1500 évvel ezelőtt – ezt az elvet alkalmazzuk napjainkban is, azokon a helyeken, ahol a szenvedő emberiség a remény jelére vár.”

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican Media/Marco Palombi

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír