Oroszországi katolikusok imádkoztak a pápáért a Gemelli-kórháznál

Kitekintő – 2025. március 18., kedd | 18:58

Oroszországi katolikusok nyolcvanöt fős csoportja Pavel Pezzi érsek, a moszkvai Istenszülő Főegyházmegye ordináriusa és Nyikolaj Dubinyin segédpüspök vezetésével jubileumi egyházmegyei zarándoklaton vett részt Rómában. Március 12-én, a Gemelli-kórház területén Ferenc pápa gyógyulásáért imádkoztak – számolt be a Vatican News.

A moszkvai, szentpétervári, kalinyingrádi, vlagyimiri és más egyházközségek hívei számára a zarándoklat központi eseménye lett volna a március 12-i audiencia Ferenc pápával, de a Szentatya kórházba kerülése miatt erre a találkozóra nem kerülhetett sor. Ennek ellenére a zarándokok Paolo Pezzi érsek vezetésével úgy döntöttek, hogy kifejezik lelki támogatásukat Róma püspökének, ezért gyalog indultak el a Cornelia metróállomástól a több mint négy kilométerre lévő Gemelli-kórház melletti térre. A Szent II. János Pál szobornál gyűltek össze, ahol egy órán keresztül imádkoztak Ferenc pápa gyógyulásáért: a rózsafüzért oroszul, a Boldogságos Szűz Mária litániát pedig latinul mondták. Más hívők is csatlakoztak hozzájuk.

A többnemzetiségű csoport mintegy tíz papból, két szerzetesnőből és laikusokból állt. Nyikolaj Dubinyin a Vatikáni Rádiónak adott interjújában megjegyezte, hogy az utazás megszervezése nem volt egyszerű, sok ember támogatásának köszönhetően valósult meg. A március 10. és 15. közötti zarándokprogram részeként átléptek a Szent Péter-bazilika szent kapuján, továbbá keresztutat jártak a Vatikáni kertekben és fölkeresték a többi pápai bazilikát.

„Azt terveztük, hogy találkozunk Ferenc pápával, és tudjuk, hogy ezt ő is nagyon várta” – mondta Nyikolaj püspök. – Mivel betegsége miatt személyesen nem láthatjuk, igyekeztünk lélekben találkozni vele, hogy megerősítsük a köztünk lévő lelki kapcsolatot. Minden zarándok mélyen átélte ezt a pillanatot: a pápával való találkozás régóta várt esemény, így is éreztük közelségét.”

Az oroszországi katolikusok különös szeretettel viseltetnek Ferenc pápa iránt – jegyezte meg a püspök. „Erős szálak fűznek össze minket; tudjuk, hogy imádkozik egyházunkért. Hálásak vagyunk érte, és igyekszünk vele egységben élni. Emlékezünk a fiataljainkkal való online találkozására is, s arra az evangéliumi, szívből jövő fájdalmára, hogy nincs béke.”

A jubileumi zarándoklat egyik fő témája a béke volt. „Ezt a szívünkben hordozzuk, mert a béke az Úr akarata, hiánya pedig nagy fájdalom mindenkinek” – hangsúlyozta a püspök. „Szenvedünk a megosztottság, a gyűlölet, a konfliktusok miatt (…) A béke Isten ajándéka, és a hívő ember nem vágyik másra, csak békére.”

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Forrás és fotó: blagovest-info.ru; Vatican News orosz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria