A téli virrasztásra a sarutlan karmeliták a „Mária megtanít minket bízni” témát választották. A programban imádság, elmélkedés, előadás, énekek és tanúságtételek váltották egymást. Lucsok Miklós püspök előadásában a háborús időkről, a szenvedés közepette is megélt bizalomról és az emberi választásról beszélt.
Előadásában közelebb hozta Szűz Mária alakját, aki bízni tanít. Bízzunk még a szenvedés közepette is, még akkor is, ha bizonytalanság van, még akkor is, ha nem értjük, mi történik. Amikor hallgatunk a Szentlélekre, megtapasztaljuk Isten jelenlétét és működését. Isten jelenléte és jelenlétének öröme nagyobb, mint az átélt szenvedés. Milyen erős Jézus a keresztúton: még ő buzdít másokat, hogy ne sírjanak miatta.
A bizalom a tapasztalaton alapul. A bizalom és a remény erősítése nagyon fontos. A bizalom nem egyszeri cselekedet, hanem életforma.
Minden lélegzetvétel lehet a bizalom cselekedete. Félek, de bízom benned! Bízom benned, hogy megadod nekem a szükséges erőt… Tekintsünk ebben is Máriára, aki nem veszítette el Isten ígéreteibe vetett bizalmát, ezért minden erőt megkapott, hogy átélje életének jó és nehéz pillanatait.”
A virrasztás során a helyi fiatalok színpadi feldolgozásban előadták a berdicsivi csodatévő ikon történetét.
Az este folyamán bemutatták a szabadító ima öt kulcsát: Jézus Krisztus elismerése, aki az ember életének Ura, megbocsátás, ellene mondás a gonosznak, az életünk átadása az Úrnak és végül az áldás. Végighaladva az öt kulcson, megtapasztalhatjuk az ima felszabadító és gyógyító élményét.
Éjfélkor szentmise kezdődött, amelynek főcelebránsa Lucsok Miklós püspök volt. Prédikációjában az evangélium szavaira reflektálva az ellenség szeretetéről beszélt.
A virrasztás rózsafüzérrel folytatódott, majd a gyertyás körmenet során Szűz Mária közbenjárását kérték a békéért. A hideg éjszaka sötétjében kis fénnyel a kezében, a keresztet követve mindenki a remény zarándokának érezhette magát.
Hajnali háromkor a kitett Oltáriszentség előtt elimádkozták az irgalmasság rózsafüzérét, majd tanúságtételek következtek a gyermekszületésről, a barátságról, a családról és arról, hogyan működik Isten az életünkben.
A virrasztás végén minden résztvevő átvehette a skapulárét, mely – mint szimbólum – emlékeztet arra, hogy mi is meg vagyunk hívva Szűz Mária életére itt a földön. Az éjszakai virrasztás dicsőítő imával zárult, megköszönve az Úr és Mária szeretetét.
A következő virrasztást július 19–20-ra tervezik, a „Mária megbocsátásra tanít minket” témában.
Forrás és fotó: rkc.org.ua; Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria