Adventi kalendárium – 2018. december 11.

„Fordítsd el szememet, hiúságot ne nézzen, éltess engem a te utadon!” (Zsolt 119,37)

A jó elmélkedő ima egész lényünket felemeli Istenhez. Ezért nem kezdhetjük ilyen értelemben az elmélkedést egy bizonyos belső felindulás nélkül. Ez alatt nem zavart értünk, hanem a megszokott feladását és a szív felszabadítását a mindennapok gondjaitól.

Azért gyakorolja oly kevés ember ezt a lelki imádságot komolyan, mert képtelen a hozzá szükséges belső átrendeződésre. Talán hiányzik belőlük a nemeslelkűség, nem tudják, merre menjenek, nincs gyakorlatuk, és rosszul kezdenek hozzá.

De ha valaki eléri az Istennel való egyedüllétet, teljesen Istennel lesz, akárhol is van – faluhelyen, kolostorban, erdőben vagy városban. Abban a pillanatban Isten végtelen szabadsága költözik lelke mélyébe, és megvilágosítja őt. És abban a pillanatban – habár még vándorútja közepén jár – elérte célját. Mert a földi kegyelmi élet a megdicsőült élet kezdete. Időben halad előre, de – egy pillanatra – meglátja az örökkévalóságot.

(Thomas Merton)

Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy Üdvözítőt küldesz az egész világnak. Add, kérünk, hogy boldogan várjuk az ő dicsőséges születése napját. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír