„Mária erre így szólt: »Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.«” (Lk 1,38)
Az imaéletem elég nehézkes mostanában. Reggeli elmélkedésem alatt ezernyi gondolat jár az eszemben, csak Istenre nem gondolok és az ő jelenlétére életemben. Nyugtalankodom, borongok, kínlódom, de igazán nem imádkozom.
Meglepődöm, hogy az Üdvözlégy Mária az egyetlen imádság, ami valamelyes békét és megnyugvást hoz számomra. Pusztán az által, hogy próbálok a Szűzanyával lenni és hallgatni a szavára, béke tölt el. Nem gondolkodom a szavak értelmén, csak hallgatom őket, mintha más mondaná helyettem.
Milyen nyitott, szabad, ráhagyatkozó a Szűzanya! Készségesen hallgatja a szavakat, melyek értelmét nem fogja föl. Tudja, hogy az angyal szavai Istentől erednek. Keresi az értelmüket, de nem vonja kétségbe valódiságukat. Érzi, hogy Gábor arkangyal üzenete teljesen meg fogja változtatni életét, félelem tölti el, de elfogadja. Egész lényével mond rá igent, és ezzel nemcsak Jézus, hanem minden hívő édesanyjává válik.
Hallgatom ezeket a szavakat, melyek az Isten ránk irányuló szeretetére adott lehető legjobb válasz. Isten a Szentlélek által akarja irányítani életünket, de mi vajon készek vagyunk-e ezt elfogadni? Szűz Máriával és az angyallal lenni és hallgatni szavaikat – melyek egyszer s mindenkorra megváltoztatták az emberiség történelmét – békét és nyugalmat hoz nekem.
(Henri Nouwen)
Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját. Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)
Fotó: Pixabay
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria