Adventi kalendárium – 2018. december 21.

„Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.” (1Jn 4,12–13)

Az imádságban felfedezhetjük, hogy minél közelebb kerülünk Istenhez, annál közelebb kerülünk felebarátainkhoz. Isten nem a mi különbejáratú Istenünk. Ugyanaz az Isten lakozik a többi ember bensőjében, aki a miénkben is. Amiképp felismerjük saját szívünkben Isten jelenlétét, ugyanúgy felismerjük jelenlétét mások szívében is, mert Isten, aki minket választott lakhelyéül, ad szemet, hogy meglássuk őt másokban is.

Amikor imádkozunk, egyre jobban érezzük, hogy tagjai vagyunk egy nagy emberi családnak, amelyet Isten tart össze, aki arra teremtett minket, hogy részesedjünk az isteni fényből. Ennek az emberi összetartozásnak az elismerése nélkül nem magyarázhatjuk meg azt, amit egymásért teszünk annak alapján, hogy kik vagyunk valójában. Testvérek vagyunk, nem versenytársak. Ugyanannak az egy Istennek vagyunk gyermekei, nem különböző istenek párthívei.

Az imádság, vagyis hallgatni annak a szavára, aki „szeretteim”-nek hív minket, tudatosítja bennünk, hogy az ő szavai senkit sem zárnak ki. Ahol vagyok, ott lakozik bennem Isten, és ahol ő velem van, ott mindenki felebarátom. Istenhez közel kerülni és felebarátainkkal összetartozni, két elválaszthatatlan arculata annak, amit így fejezünk ki: Isten bennem vett ki lakhelyet.

(Henri Nouwen)

Istenünk, te megszántad az embert, amikor bukásával halált érdemelt, és úgy határoztál, hogy Egyszülöttedet küldöd megváltásunkra. Add, kérünk, hogy akik alázatos szívvel valljuk a megtestesülés titkát, részesedjünk a megváltás kegyelmében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír