Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I.

A fent említett konferenciát három kutatócsoport – a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) és a néhány éve létrejött bencés rendtörténeti közelmúlt kutatócsoport – szervezte, azzal a céllal, hogy az MNL, az ÁBTL és a bencés levéltár által őrzött anyagokból próbálják bemutatni a bencések és a Katolikus Egyház közelmúltját, az 1945–1990 közötti időszakot. A kutatócsoportok között harmonikus és hatékony az együttműködés, ennek eredménye ez a kötet.

A könyv öt tematikus egységre osztható. Az első a rend irányításáról szól, a második a rend ellehetetlenítéséről, amelybe beletartoznak a büntetőügyek, a belügyi és közigazgatási megfigyelések. A harmadik témába sorolható tanulmányok a rend oktatói-nevelői munkájával foglalkoznak. A negyedik egységben a különböző élethelyzetekről van szó, kiindulva a fiataloktól, érintve a sorkatonai kötelezettségeket, elérkezve az öregekig, az aggastyánokig. Az ötödik blokk pedig azt vizsgálja, miként alakult a szerzetesi gyűjtemények kincseinek sorsa.

Az első témakörben Várszegi Asztrik tanulmányában arról ír, hogyan zajlottak le a XX. században a magyar bencések főapátválasztásai. A püspök idéz Szent Benedek Regulájából: „Az apáti méltóság betöltésénél mindig azt az elvet tartsák szem előtt, hogy azt kell megtenni apátnak, akit vagy az egész közösség egyetértve, Isten félelmében választ, vagy akár a közösség kicsiny, de egészségesebb felfogású része” választ meg. Ha azonban olyan személyt választanának meg, akár egyhangúlag is, aki a közösség bűneivel egyetért, azt meg kell akadályozni. A XX. században összesen hét főapátja volt a bencés rendnek, és közülük leghosszabb ideig, 27 évig (1991–2018) Várszegi Asztrik volt hivatalban. Tanulmányában figyelmeztet: szembe kell néznünk a múltunkkal, még akkor is, ha abban a felemelő pillanatok mellett vannak kínos, szégyenteljes elemek is.

A második blokkból kiemelendő Mikó Zsuzsanna A bencések elleni büntetőperek 1945-1963 között című tanulmánya, melyből kiderül: a bencések elleni perekben nincs semmiféle egyediség, ugyanolyanok az eljárás módozatai, ugyanazok a szóhasználatok szerepelnek azokban, mint a többi rend, illetve azok esetében, akiket a társadalomra veszélyes személyekként kezelt a hatalom. A szerző kutatásából egyértelmű, hogy a politika leplezetlenül beleszólt a jogszolgáltatás menetébe. Az ÁEH vezetője írásban jelentette be igényét, hogy az egyházak elleni eljárásokról előzetesen, folyamatában és utólag is mindig tájékoztatva legyenek. Az is megfigyelhető, hogy a megtorlások folyamatosan enyhültek: 1952-ben még halállal büntették a perbe fogott egyházi személyeket, 1957-ben hosszú börtönbüntetéssel, 1968-ban viszont időnként már szóbeli feddéssel is megelégedett a politikai rendőrség.

A harmadik egységbe besorolt tanulmányok szerzői – Ring Orsolya, Dénesi Tamás, Bandi István, Boros Zoltán – összefoglalják az 1945 utáni egyházpolitikai fejleményeket, melyeknek két csúcspontja az iskolák államosítása 1948. június 16-án és a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása.

A negyedik blokkban Pethes Róbert tanulmányában azt vizsgálja, milyen volt a sorsuk a bencéseknek a Magyar Néphadseregben. A teológushallgatóknak 1965-ig nem kellett bevonulniuk sorkatonának, ekkor azonban rendelettel kötelezték őket huszonnégy hónapos szolgálatra. 1980-ban lecsökkentették ezt tizennyolc, 1987-ben pedig tizenkét hónapra. Akik 1965-ben vonultak be, még teljesen tapasztalatlanok voltak. Legnehezebb volt számukra az, hogyan kezeljék a belügyminisztériumhoz tartozó elhárítótisztet. Mit tegyen a teológus, ha megpróbálják beszervezni? El kellett viselniük a durvaságot, trágárságot is, megaláztatásokat, ez nemcsak a teológusokra, hanem mindenkire vonatkozott, aki belecsöppent a katonalétbe. Mégis, a megszólaltatott nyolc bencés pozitív tapasztalatairól is beszélt, főleg, hogy a társadalom új rétegeivel ismerkedtek meg.

Szabó Csaba A Pannonhalmi Szociális Otthon és lakói című tanulmányából kiderül, hogy az állami kezelésű pannonhalmi otthon a szerzetesrendek 1950-es feloszlatását követően három és fél évtizedes működése alatt 50 bencés, 40 ciszterci – köztük Endrédy Vendel apát –, 86 jezsuita, 68 ferences, 13 piarista, 18 premontrei, 16 szalézi és vagy két tucat más szerzetesközösség tagjainak nyújtott ellátást és gondozást. Szabó Csaba tanulmányának zárósoraiban úgy fogalmaz, hogy az elhunyt szerzeteseknek otthont adó pannonhalmi temetőben „Az egyforma fehér műkő keresztek, az örökzöldekkel befuttatott dísztelen sírok mintegy ötszáz szerzetes nyughelyét jelzik. Akárcsak életük utolsó éveiben a szociális otthonban, a sírkertben is nagy a zsúfoltság… Ez a szerzetesi temető egyedülálló emléke a magyarországi kommunista diktatúrának és ateizmusnak.”

Az ötödik blokkban Keresztes Csaba A bencés rend írott és tárgyi műkincseinek sorsa 1949–1952 között című tanulmányából kiderül: míg az 1945 utáni háborús viszontagságok következtében az arisztokrata kastélyok ebek harmincadjára kerültek, az ott őrzött kincsek vagy elégtek, vagy szétlopták őket, addig az egyházi épületekben lévő kincsek nagy része megmaradt. Az egyháziak ugyanis a helyükön maradhattak. A sokat emlegetett veszély akkor vált fenyegetővé, amikor a szétszóratás bekövetkezett. A szerző elismeréssel nyugtázza, hogy ebben az esetben a szakértelem győzött az ideológia fölött. A hatalom nem rombolt le vagy hordott szét egy épületet csupán azért, mert az korábban egyházi épület volt.

A kötet bevezető tanulmányát Várszegi Asztrik püspök – a kötet nyomdába kerülésekor még pannonhalmi főapát – írta. Elismeri, hogy a diktatúra évtizedei alatt történtek komoly árulások is, amelyek sok szenvedést zúdítottak a többi keresztényre, az Egyház közösségeire. Ezekről nem szabad hallgatnunk. „Emiatt kell hangsúlyoznunk, hogy a történeti ismeret nem ítélet, nem ujjal mutogatás még akkor sem, ha valós bűnökről és bűnösökről is beszélünk” – írja Várszegi Asztrik, aki szerint a történelem, a közelmúlt elmélyültebb megismerése, tudatosítása elsegíthet bennünket „az igaz számvetésre”, továbbá a kiengesztelődésre.

A kiadványt a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár gondozta. A könyv német nyelvű összefoglalóit Zádor Éva készítette.

Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I.
Pannonhalmi Főapátsági Levéltár 2017

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír