Irgalmasságot akarok, nem áldozatot – Megjelent Zimányi Ágnes teológus hetedik könyve

A Biblia Istentől nekünk adott, általa sugalmazott szent írások gyűjteménye. A Szentírásban és az azt értelmező hagyományban az apostoli egyház hitrendszerével találkozunk. A szent könyv „Isten igéjét tartalmazza és sugalmazott lévén, valóban az Isten szava” (II. Vatikáni Zsinat Dei verbum dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról, 24. pont, 1965. november 18.).

Ezért napi szellemi, lelki táplálékunk, amelyről Pál apostol a Timóteusnak írt második levelében, tanítványának azt írja: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. „Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre” (2Tim 3,16–17). A Rómaiaknak írt levelében pedig az apostol így fogalmaz: „Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére” (Róm 15,4).

S mivel a Szentírás mélysége határtalan, és mivel más és más élethelyzetünkben más és más gondolatok érintenek meg bennünket, a szent írások olvasása, átgondolása számunkra egy életen át tartó folyamat.

A kötet három részre oszlik; az írások a Szentírás és a mindennapi életünk közötti mély kapcsolatot hozzák felszínre. A könyv első szakaszában feltáruló megközelítések oly módon tárják fel a bibliai történeteket és tanításokat, hogy azok új megvilágításba helyezhetik saját életünket is. Azok a szokások, magatartások, személyek (19), amelyekről az első fejezetben olvasunk, mint például Ábrahám ősatya, az anya, az étkezés, a tánc, a böjt, a hamu, a tömjén vagy a víz, mélyebb jelentéssel telnek meg, ha felismerjük, hogy ezek a dolgok is összekötnek bennünket Isten benső világával, irgalmas szeretetével.

A második részben néhány állat (7), végül a harmadik részben növények (25) bibliai előfordulásáról olvashatunk. Jogos kérdés, hogy miért éppen az ajándék, az irgalmasság, a kenyér, az árpa, a cédrusfa, a dinnye, a gránátalma, a hagyma, a nád, a borjú, a galamb, az oroszlán, a szamár és a többi előfordulási helyét kerestem? Bármire eshetett volna a választásom, a lényeg akkor is a Szentírás olvasása, megismerése maradt volna, annak megtapasztalása, hogyha a Biblia sorait olvasom, Istenem szól hozzám, hozzá kerülhetek közelebb, ahhoz az Istenhez, akinek minden „szava eleven és átható” (Zsid 4,12).

Másfelől így rácsodálkozhatunk, hogy a Biblia számos esetben megörökít mindennapi tapasztalatokat, mint például a földművelés örömeit, nehézségeit, a várakozás számos formáját, az állatok és emberek kapcsolatának módjait és mindezt folyvást Istenre mutatóan.

A Biblia olvasása során felismerhetjük, hogy Isten irgalma minden lapján jelen van, megvilágítja mindennapi életünk eseményeit, tapasztalatait. A szentírási történetek gazdagságában elmerülve jobban megismerhetjük Isten akaratát és könyörületes szeretetét, ami mindannyiunk életét áthatja. Ezek az írások nem csupán történelmi eseményeket örökítenek meg, hanem

olyan mélyebb lelki igazságokat is közvetítenek, amelyek örök érvényűek és minden kor emberéhez szólnak.

Mind az ötvenegy írás azt a célt szolgálja, hogy a Szentírást minél gyakrabban olvassuk, s mivel a történetek jól tagolhatók, nap mint nap belenézhetünk, megismerhetünk egy-egy elbeszélést. A címe pedig azért utal Isten irgalmára, mert a Biblia is, minden sorában, Isten irgalmát mutatja fel. Ahogyan Jakab levele írja: „A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el” (Jak 3,17).

Bárcsak mi is erre a bölcsességre törekednénk! Azt kívánom valamennyi kedves Olvasónak, hogy az egyes történetek olvasása legyen napi lelki táplálékuk, mindannyian éljék meg azt az örömet és rácsodálkozást, amit a Biblia lapozgatása közben magam is megtapasztaltam. A jubileumi szentévben, a minden vigasztalás Istene, az irgalom Atyja töltse el szívünket és lelkünket, hogy be tudjuk fogadni szavát: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” (Mt 9,13). Ez a reménység soha nem csal meg bennünket!

Szöveg és fotó: Zimányi Ágnes

Magyar Kurír