Keltsd életre a templomodat! – Nagy Gergő, Aszód

A sárga angyalok gyorshajtása

December 21-én, egy pénteki napon, a téli napforduló estéjén csodás események történtek. Az előző napi esős időt követően az ég kitisztult, holdtölte volt, ragyogtak a csillagok.

A templom nyugati oldalán bepillantott a telihold, fénye a szentélyből nyíló sekrestye ajtaja feletti falra festett tükörre esett. A fénynyaláb onnan visszaverődve megvilágította az oltárt, amelyen két aranyszínű angyal áll. A fénysugár előbb a bal oldalt álló angyalt, Abdiást érte el, majd a másikat, Azárt is. Megszólalt a templomi csengő, és a két angyal megelevenedett, s méltóságteljesen felszálltak a kórusra, ahonnan rátekinthettek a templombelsőre, amely a telihold fényében szinte nappali világosságban tárult eléjük. Abdiás megszólalt:

– Eljött a mi időnk. Holdtölte és téli napforduló van.

– Igen. Mire a telihold képe átvándorol a templom másik ablakához, s fénye a falitükörre esik, a mi időnk megint lejár. Itt az alkalom, hogy ismét jót cselekedjünk – mondta Azár.

– Ma is segíthetünk egy gyermeken, hogy szép karácsonya legyen – folytatta Abdiás, majd Azár kérdezett:

– Ki az, akit támogathatunk?

Abdiás a következőt javasolta:

– Kérjünk segítséget Szent Józseftől és Szent Antaltól, akik a kórus alatt két oldalt szoborként láthatók. Ők a szertartásokon részt vevő emberek imádságait hallva több gyerek sorsát ismerik.

A két szárnyas hírnök a szobrokhoz repülve „angyali érintéssel” életre keltette a két szentet, akik rövid eszmecserét követően megnevezték azt a kisfiút, aki eddigi viselkedése miatt sok szomorúságot okozott szüleinek, s az angyalok segítségére szorul. Bendegúz a neve, s a város szélén, a Tótágas utcában lakik. Szent József és Szent Antal segítségét megköszönve az angyalok újból kőszobrokká változtatták őket vissza.

A Föld forog, s a Hold halad égi útján. Az angyaloknak gyorsan kell cselekedniük. Járművet kell szerezniük, amivel eljuthatnak Bendegúzhoz.

István atya és Erzsike néni legutóbbi beszélgetése jutott eszükbe. A plébános úr megemlítette, hogy a tegnapi nap folyamán átvette az új szolgálati gépkocsiját, s a parókia udvarán leparkolva meglepve vette észre, hogy a kilométeróra pontosan 100 kilométert mutat. Ezt fel is jegyezte az íróasztalán lévő naptárába. Annak is örült, hogy a hófehér színű autó úgy nézett ki, mintha most gördült volna le az autószalon kirakatából. Az indítókulcsot az autóban hagyta, hiszen bármelyik pillanatban beteghez hívhatják.

– Közel lakik a kisfiú. Oda-vissza öt kilométer lehet. Holdfényben nem repülhetünk, könnyen megláthatnak minket. Küldetésünk titkos és bizalmas – mondta Azár.

– Menjünk a plébános úr gépkocsijával! Nagyon vigyázunk rá – érvelt Abdiás. – Biztos vagyok benne, hogy István atya is egyetértene szándékunkkal, ha megkérdeznénk tőle – fűzte tovább gondolatait Azár.

– Én vezetek. Te csak navigálj! – döntött Abdiás.

Néhány perc, s a Tótágas utcába értek. Bendegúzék háza előtt csak körülményesen tudtak megállni a nagy sár miatt. A város szélén még nem készült el az aszfaltos út.

Bendegúz már aludt. A két angyal észrevétlenül bejutott az alvó fiúhoz, és „álmot” bocsátottak rá, mely során megjelentek előtte, s olyan dolgokról beszélgettek Bendegúzzal, amiket a kisfiú szüleitől hallottak Szent József és Szent Antal közreműködésével. Bendegúz megígérte az angyaloknak, hogy változtat eddigi viselkedésén. Ezentúl rendet fog tenni szobájában, segít szüleinek a házimunkában, mindennap elkíséri kisebb testvéreit az óvodába és az iskolába. A tanulásban is javulást ígért; szorgalmasabb lesz az iskolában. Az angyali beszélgetés végén Bendegúz ismét elaludt.

Az angyalok gépkocsiba szálltak. A jármű nehezen indult, mert az egyik kereke beleragadt a sárba. Sikerült elérni az aszfaltos utat, de gyorsítaniuk kellett. A visszaúton traffipax-ellenőrzéssel találkoztak.

– Remélem, nem mentünk gyorsan! – sóhajtott fel Abdiás.

– De igen. Úgy láttam, le is fényképeztek – ismerte el Azár.

Hamarosan visszaérkeztek a parókiához. A sekrestyén keresztül beléptek a szentélybe. A másik ablakon már betekintett a telihold s fénysugara elérte a tükör alját. A két angyal elfoglalta helyét az oltáron. Megszólalt a templomi csengő, minden elcsendesedett.

Másnap reggel Bendegúz jókedvűen köszöntötte szüleit és testvéreit. Elmesélte, milyen csodálatos álmot látott. Felajánlotta, hogy segít megteríteni az asztalt, a szombati első közös étkezéshez. Míg ő a nappaliban sürgölődött, szülei a hálószobákat hozták rendbe.

– Bendegúz! Gyere fel a szobádba! – hívta őt mamája.

A kisfiú meglepetten csodálta az ágya melletti kis asztalon talált, aranyporból formázott angyalalakot. Ahogy édesanyja kiment a szobából, Bendegúz leült az ágya szélére és könny szökött a szemébe.

Szombat reggel a parókián is csöngettek. Az ügyeletes rendőr a plébános urat kereste. Erzsike néni, a gondnok meglepetten hallgatta az esti gyorshajtásról szóló hírt, és bizonygatta, hogy a plébános úr nem vett részt az éjszakai forgalomban. Kérte, hogy ellenőrizzék le a kilométerórát. A gépkocsi ablakán keresztül benéztek: 100 km-t mutatott, annyit, amennyit plébános úr feljegyzett. A rendőr elmosolyodott, s egy fotót vett elő, amelyen két angyalszerű sárga lény vezette az autót.

– Valószínűleg technikai hiba történt, pedig a rendszám egyezik. A fotó láttán mi is elbizonytalanodtunk. Elnézést a zavarásért, de tisztáznunk kellett az esetet – búcsúzott el a rendőr.

Délelőtt a templomban a plébános úr és a gondnok a vasárnapi miserendet egyeztették. Erzsike néni az oltárterítő igazítása közben rátekintett Abdiásra, s megdöbbenve vette észre, hogy a személygépkocsi indítókulcsa az angyal kezében van. Hogyan kerülhetett oda? A plébános urat egy újabb rejtély foglalkoztatta: Hogyan lett az autó kereke sáros? Tegnap még minden alkatrésze patyolattisztának tűnt.

Nagy Gergő 4. osztályos tanuló,
az aszódi Szentháromság-templomról írta meséjét.

Magyar Kurír