Megjelent Az imádság iskolája sorozat hatodik és hetedik kötete

A hatodik kötet címe Az imádkozó Egyház, szerzői karthauzi szerzetesek. A Szent Brúnó által 1084-ben alapított rend tagjai az imádságnak szentelik életüket, elvonulva, csendben. A jelen kötet szerzői Brazília, Argentína, Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok monostoraiban élnek. Ebben a kis könyvben az imádság misztériumáról, az elmélkedésről, valamint a liturgia szerepéről is olvashatunk. A felvetett gondolatokat ugyanakkor egy sajátos, egyedül a karthauzi szerzetesekre jellemző oldalról ismerhetjük meg. A kötet szerzői nagymértékben támaszkodtak a Szentírás szavaira.

A könyv elején így írnak a szerzők: „Való igaz, hogy Isten az emberekkel akar lakni a földön, de csak ő tudja felépíteni azt a házat, amelyben velünk akar lakni. Mert, ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők (Zsolt 127,1). Isten háza az élő Isten Egyháza, mondja Szent Pál (vö. 1Tim 3,15). Isten pedig maga akarta, hogy ez a ház az imádság háza legyen (Iz 56,7; Mk 11,15; Lk 19,45; Mt 21,12). Az ima – az Isten és ember közötti párbeszéd, az Isten és ember közötti egyesülés – tehát Egyház lényege, létjogosultsága, mely nélkül nem lenne oka létezni.

Az Egyház imádságáról beszélni tehát azt jelenti, hogy betekintést nyerünk magának az Egyháznak a misztériumába, amelyben minden misztérium egybeolvad.

Az Egyház az a hely, ahol minden misztérium találkozik, ahol egyesülnek és kölcsönösen megvilágítják egymást: a Szentháromság, a megtestesülés, a megváltás, a kegyelem és a végső valóságok misztériuma.”

Catherine Aubin domonkos szerzetesnővér, pszichológus, teológus, a Vatikáni Rádió munkatársa. Több egyetemen tanít teológiát Kanadában. Lelkiségi könyveit több nyelvre lefordították. Ő írta az imádáság iskolája hetedik kötetét, melynek címe Mária és a vele találkozó szentek imája.

Ebben egyrészt megismerhetjük azokat a helyeket, melyek Szűz Mária életében fontos szerepet játszottak, másrészt a személyéhez kapcsolódó bibliai idézeteken keresztül is közelebb kerülünk hozzá. A kötetben többek között ezeket olvashatjuk:

„Jézus a halálához közeledve mondja ki utolsó szavait, ahogyan azt Szent János evangéliuma feljegyzi: „Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: »Asszony, nézd, a fiad!« Aztán a tanítványhoz fordult: »Nézd, az anyád!« Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,26–27). János – Jézus szavát követve – befogadta otthonába Máriát, Jézus édesanyját. Mi is megnyitottuk az ajtót, hogy Mária velünk és otthonunkban legyen. János evangélistával mi is „befogadjuk házunkba Máriát”, és Máriának köszönhetően nap mint nap megtaláljuk a helyünket. Jelenléte feltárul szavaiban és zarándoklásában. Megosztja velünk életlendületét.

Mert Mária az anyánk, nővérünk, útitársunk, aki mindnyájunkat kézen fog, hogy új földekre vezessen.

A zarándokutakat, amelyek felé vezet, úgy hívják: benső élet, bizalom és emlékezés. Mindennek a célja az, hogy megszülessen bennünk a Szentlélek szerinti élet. Bensőnkbe vezet bennünket, a nagyobb mélységekbe, lényünk legmélyére, legrejtettebb lakhelyünkre, szívünknek arra a helyére. Ezt az ajándékot adja nekünk, mert ő maga mindig ott van. Ez a szív teljesen nyitott a kegyelemre és a Szentlélekre. Ez az ő identitása.

Ha Mária mindnyájunk édesanyja, akkor megmutatja nekünk az utat a kegyelem helyére, előkészíti ezt a belső utat, vezet és bevezet bennünket. Legyünk földművesek, felszolgálók, orvosok vagy tanárok, egész életünk feladata az, hogy megtaláljuk ezt a helyet önmagunkban, hogy elfoglaljuk ezt a helyet folytonos figyelemben, megkülönböztetésben és döntésben.”

A köteteket Tőzsér Endre SP fordította.

Magyar Kurír