Megjelent Az imádság iskolája sorozat második és harmadik kötete

A sorozat második kötetének szerzője Gianfranco Ravasi bíboros, nemzetközi hírű szentírástudós, egy háromkötetes zsoltárkommentár szerzője, a Kultúra Pápai Tanácsának emeritus elnöke, akit 2013-ban Stephanus-díjjal tüntettek ki. A könyv címe Imádkozás zsoltárokkal.

„A zsoltárok, melyek Izraelnek és az Egyháznak a par excellence imái, minden teremtményt bevonnak Isten dicséretébe, az állatoktól az égi csillagokig. Mielőtt komolyabban elindulnánk e bibliai könyv útjain, szeretnénk egy pillantást vetni egy hatalmas horizontra, mely átfogja egész bolygónkat és átfogja az évszázadokat” – írja a szerző a kötetben. Ez az ima világa, a különböző vallások ezerféle imaformájában, és néha váratlan módon még a nem hívők körében is, akik kiáltással vagy kéréssel fordulnak a számukra minden istenségtől üres ég felé.

A bíboros többek között két egymással ellentétes színű területre összpontosít könyvében. E területek mentén különböző imaösvények nyílnak. Az első ösvény az – ha kromatikus képet kívánunk használni –, amely „élénkpiros, ünnepi és harmonikus”. Ez a dicséret éneke. Ide tartozik a dicsőítés, az imádás, a hálaadás, az ünneplés, Istennek és tetteinek szemlélése. Nem azért magasztaljuk, hogy valamilyen különleges ajándékot kapjunk, hanem egyszerűen azért, mert létezik, s szavakban és tettekben feltárja önmagát. Ennek a leggyakoribb irodalmi kifejezése a himnusz, mely az emberiség összes kultuszában jelen van, és a Zsoltárok könyvében is jelentős helyet foglal el.

Van azonban az imádságnak egy másik területe is, ahová be kell lépnünk. Ez a terület az „ibolya”, a színspektrum másik vége, a hidegebb dimenzió, melyet a fájdalom, a könnyek, az üres csend jellemez, melyben látszólag nincs jelen Isten, akihez kiált az ember. Ez a kérés, a könyörgés vagy a panasz imája, mely gyakran egy, a zsoltárokban is megfigyelhető mintát követ: a keserű jelennel szemben áll a múlt, de a szabadulásban reménykedve az ember a jövőbe tekint. Az imádkozó énjével szemben áll a „másik”, a gonosz, mely nem ritkán ellenségekben jelenik meg, és végül az imádkozó a legfőbb „Másik”, a megváltó Isten közbelépéséért fohászkodik.

A következő kötet szerzője, Juan López Vergara mexikói bibliatudós 2004-ben doktorált a Salamancai Pápai Egyetemen. 2007-től 2010-ig a Mexikói Biblikus Társaság elnöke volt, jelenleg a guadalajarai Katolikus Biblikus Intézet oktatója. A sorozat harmadik részének címe Jézus imája. Ebben a szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy elénk idézze az imádkozó Jézus alakját. Alább egy rövid idézetet olvashatnak a könyvből.

„Abba, te állandóan nézel bennünket, figyeled, mire van szükségünk az élethez. E kereső élet útján csodálattal gondolok jóságod mindent megvédő mennyei köpenyére. Ez egy abszolút elv, mely a kellemes szélhez hasonlóan örömmel tölti el lelkemet. Te vagy a teremtője mindannak, ami látható, és annak is, amit nem látunk, és nem szűnsz meg szerető gondoskodással elhalmozni az igéd által teremtett világot.

Abba, ma felmentem a hegyre, és tanítóként leültem. Tanítványaimtól körülvéve sok-sok emberrel megosztottam azt, amit veled együtt szemléltem: teremtő tevékenységed varázsát. A teremtésedet fenntartó szeretet sosem ér véget, és arra indít, hogy tekintetünket az örökkévalóság felé, a szeretet végtelen mértékének megfelelő dimenzió felé fordítsuk. Szereteted teremtő, drága Abba!

Hiszek, Abba, szeretetedben. Egyre nagyobb mélységben növekszik bennem a tőled való teljes függés tudata, mely tágasabb horizontok felé szabadít fel.”

A kötetekhez Ferenc pápa írt előszót. Mindkét könyvet Tőzsér Endre SP fordította.

Baranyai Béla/Magyar Kurír