Suller Melinda SJC és Mészáros Anett, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája kommunikációs munkatársa voltak beszélgetőtársaim. Ők mutatták be, hogyan és miért jött létre a szerzetesközösségek széles kínálatát összefogó Együttműködés Lelkigyakorlatos és Zarándokházak között, azaz az ELZA.
– Könnyű és gyors eligazodást nyújt az új online felület, amely az egész országra kiterjedően gyűjti egybe a szerzetesek által kínált lelkigyakorlatokat. Hogyan jött létre ez a rendek közötti együttműködés?
– A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) tevékenységében már régebb óta gyakorlat a munkacsoportokban való együttműködés. Az oktatás–nevelés és a szociális munka területén több összefogás működik, de az egyik legnagyobb kincsünk, a lelkigyakorlatok terén nem volt köztünk együttműködés. Ebből a felismerésből kiindulva hívtunk össze egy munkacsoportot, melynek célja a lelkigyakorlatos és zarándokházak összefogása. Első körben a verbiták, a jezsuiták, a karmeliták, a pálosok és a Jézus Szíve Társasága csatlakozott a kezdeményezéshez. Elindult a tervezési folyamat, célul tűztük magunk elé, hogy létrehozunk egy közös honlapot, amely megmutatja, mit tudunk kínálni mi, szerzetesek mindazok számára, akik valamilyen lelki táplálékot keresnek. Úgy gondoljuk, nagy kincs, hogy a feltöltődéshez nem kell elmenni például Tibetbe, hiszen itt, a közelünkben bárki hozzájuthat a „lelki unikumokhoz”.
– Milyen távlatokat nyitott az összefogás?
– Azt látjuk, hogy az emberek úgy tekintenek a szerzetesekre és házaikra, mint lelki erőművekre. A szerzetesben olyasvalakit látnak, aki mélyebben kapcsolódik Krisztushoz. A szerzetesi házakban pedig mindig jelen van valamilyen lelkiség, ezért aki ellátogat ezekbe, az bekapcsolódik ebbe a lelkiségbe. A köztünk kiépült kapcsolat révén segíteni tudjuk egymást. A felismerésünket így lehetne összefoglalni: „De jó, hogy vagyunk, és de jó, hogy ti is vagytok.” Örömet jelent számunkra, hogy nem vagyunk egyedül abban, amivel foglalkozunk. Mi nem a konkurenciát látjuk egymásban, hiszen a célunk közös. Szeretnénk eljuttatni az embereket a nekik megfelelő lelkigyakorlatra. Meg kell tanulnunk ezt nagyvonalúan kezelni, és közvetíteni egymáshoz a keresőket, elfogadva, hogy adott esetben nem ránk van szükség, hanem egy másik házra. Azt szeretnénk, ha ez a szemlélet hatná át a szerzetesi együttműködést.
A lelki feltöltődést kereső embernek kell a középpontban állnia. Nem az épület, nem a fenntartás gondja az első, hanem az ember, az, hogy megtalálja, amire szüksége van.
Folyamatosan építjük egymással a kapcsolatainkat. Találkozóinkat mindig más-más házban tartjuk. Szeretnénk, ha jobban megismernénk egymás lelkiségét is. Elindult a közös tervezés a jövőről, keressük, miként tudunk akár nem vallásos embereket is megszólítani, hiszen mindannyiunk küldetése a szélesebb rétegek szolgálatára szól. Ezért sokszínű programokat kell kínálnunk. Szeretnénk együttműködni a pedagógiai munkacsoporttal is, hogy közösen találjuk ki, mit tudnánk nyújtani a kamasz és a középiskolás korosztálynak. Szeretnénk megmutatni nekik, hogy a lelkigyakorlat hozzátartozik a lelki egészséghez.
– Az interneten elérhető felület október 15-én, Avilai Szent Teréz ünnepén elindult, és azóta működik. Mit találhatnak itt az érdeklődők?
– Magyarországon kilencvenöt szerzetesközösség van, több mint az egyharmaduk fogad érdeklődőket, akik elvonulásra, lelkigyakorlatra, lelki kísérésre, lelkivezetésre vágynak. Ezzel a több mint harminc renddel elkezdtük felvenni a kapcsolatot. Összegyűjtöttük, milyen lelkigyakorlatok érhetők el Magyarországon. Egységes szempontok alapján mutatjuk be a házakat, az adatbázisban információk találhatók a házban lévő szobák számáról, az elhelyezés körülményeiről, az étkezésről, a megközelíthetőségről, a közösségi terekről, és fényképek is láthatók a belső és külső terekről. A lista feltehetően még bővülni fog a később csatlakozókkal. Ez a honlap továbbirányítja az érdeklődőt a lelkigyakorlatos házakhoz, ott lehet jelentkezni egy-egy lelkigyakorlatra. Sokféle lehetőség tárul elénk, és mindenki választhat közülük. Valamennyi lelkiség egy-egy sajátos kincs. Érdemes többfélét is megismerni, hogy az ember megtalálja a neki szólót. Segít az eligazodásban Deák Hedvig OP írása a szerzetességről, Vízi Elemér SJ dolgozata a lelkigyakorlatokról és Gáll Zsófia összefoglalója a zarándoklatokról, illetve a magyarországi zarándokutakról.
– Honnan merítenek új ötleteket?
– Ez lelkigyakorlatos házanként változik. Figyeljük a külföldi honlapokat is, de a hazai folyamatokat és igényeket is. A szerzetesrendek folyamatosan frissítenek, újítanak, felhasználják a lélek működését ismerő tudományágak újabb eredményeit. Sokat merítenek például a művészetterápia, az irodalomterápia, a zeneterápia eszköztárából.
– Tapasztalatuk szerint mennyire van ma igény a lelkigyakorlatokra?
– A lelkigyakorlat nem csak egy könnyű, jó közérzetet adó pihenés. Ilyenkor meg kell küzdenünk magunkkal. Nem tisztán öröm és boldogság vesz körül bennünket ebben a folyamatban, hanem erőfeszítéseket kell tennünk, feldolgoznunk a korábbi tapasztalatainkat, és megdolgoznunk egy új szemléletmód kialakításáért.
Azt keressük, hogyan tudjuk Isten szemével látni az életünket, miként lehet átlépni a küszöböt, hogy Isten szemébe nézhessünk, és az ő tekintetében láthassuk meg magunkat. A lelkigyakorlatozó útnak indul, elmegy valahová, és ott történik vele valami, aminek hatására máshogyan érkezik haza.
Ezen az úton vezeti az érdeklődőket az ELZA. Azt tapasztalom, hogy a Jézus Szíve Társasága Tahiban működő házát leginkább a házasságra készülők, a fontos döntések előtt állók és a gyászolók keresik fel rendszeresen. Sok a visszajáró, vannak, akiknek az életéhez már hozzátartozik a lelkigyakorlat, és évente eljönnek. Látható, hogy igénylik a többféle programot, szívesen kipróbálják, mi az, ami igazán nekik való. Az imádság területén is keresgélnek, különféle imamódokat szeretnének megismerni. Vannak, akik kifejezetten a beszélgetéseket szeretik, például azért, mert egyedül élnek. Vágynak arra, hogy tanuljanak mások tapasztalataiból, hogy új ismeretségeket szerezzenek, és a lelki igényük szerinti lelki barátságokat kössenek. Ez különösen a hatvan év felettiekre jellemző, akik körül megfogyatkoznak az emberek, megszűnik a munka világa, és szeretnének új színt vinni az életükbe.
– Az elvonulás és a lelki kísérés lehetőségét is kínálják.
– Valóban, a szerzetesek házaiban lehetőség nyílik a csendes elvonulásra is. Azokat is várjuk, akik nem szeretnének külön programon, lelkigyakorlaton részt venni, de szükségük van a csendre és valamiféle lelki útmutatásra. Bekapcsolódhatnak a zsolozsmába, részt vehetnek a szentmisén, gyónhatnak, és egy-egy beszélgetést is kérhetnek. Az ELZA honlapján ezeket a lehetőségek is megtalálhatók. A lelkigyakorlatos házak láthatatlan munkája nyilvánul meg például abban, hogy a lelkigyakorlatok után sokan visszajárnak lelkivezetésre.
– Indulásuk arra az időre esett, amikor az emberek a világjárvány előző hulláma után végre kiszabadultak a bezártságból. Mit tapasztaltak, mire volt leginkább szükségük?
– Eltelt nagyjából egy hónap, mire el mertek indulni az emberek. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy az válaszoljon az igényeikre. A karanténidőszak után találkozni, beszélgetni, végre együtt lenni, közösen alkotni szerettek volna. Ezért például művészetterápiát és jézusi gyaloglást is kínáltunk nekik. Az emberekből feltört a bezártság, a beszorítottság érzése, és keresték, hogyan tudják kezelni magukban a szorongásaikat. Mások a túlterhelés miatti kiégettséggel küzdöttek.
A lelkigyakorlatokon arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy mi lehet a járvány pozitív hozadéka. Mi az, ami életben tartott, ami erőt adott ebben az időszakban? Olyan mondatokat fogalmaztunk meg, amelyek egy-egy nehéz helyzetben újra meg újra erőforrásként hathatnak. Sokan kerestek vigaszt a gyászukban. Nem tudok megrendülés nélkül beszélni azokról a csendes imákról, melyekben eljöttek a halottak, és megnyugtatták az élőket. Felszabadító élményeket éltünk meg.
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. december 12-i számában jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria