Megemlékeztek a piarista nővérek rendalapítójáról Nagykárolyban

A szentmise elején a főpásztor visszaemlékezett Celestina Donati 2008-ban Firenzében történt boldoggá avatására, melyen a nagykárolyi küldöttséggel együtt ő is részt vett.

A rendalapító ünnepe megerősít minket a nagyböjti felkészülésben, hiszen ő példát mutat, hogyan kell segítségére lenni azoknak, akik szükségben vannak – mondta Schönberger Jenő püspök. Hálát adott, amiért olyan szép számban összegyűltek a hívek a szentmisén. Imával köszönte meg Istennek Boldog Celestina anya életpéldáját, és hogy a rend Nagykárolyban is házat nyitott. A megyéspüspök köszönetet mondott a nővérek nagylelkű munkájáért, és megemlékezett Jutka nővérről, a ház alapítójáról, aki sajnos túl korán eltávozott közülük.

Az evangélium felolvasása után Ágnes és Bori nővér megújította szerzetesi fogadalmát: „Mi, az Isten Anyjáról nevezett szegény piarista nővérek, magunkat teljesen a mindenható Istennek és a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriának ajánljuk és szenteljük, és a más alkalommal tett fogadalmainkat önként és teljes szívből megújítjuk és megerősítjük” – hangzott el.

A szentmise szónoka Starmüller Ferenc csomaközi plébános volt. Szentbeszédében felidézte Boldog Celestina anya életútját, aki 1848. október 26-án, mélyen vallásos családban született. A keresztségben több nevet is kapott: Maria Anna Gaetana Diamante, a barátok azonban egyszerűen csak Mariannának szólították.

Kedves, önzetlen, ugyanakkor nagyon érzékeny kislány volt; könnyen elsírta magát. Édesapja egy nap ezeket a prófétai szavakat intézte hozzá: „Ki tudja, talán épp az lesz a hivatása, hogy megvigasztalja azokat, akik sírnak.” Tizenhárom évesen járult először szentáldozáshoz, és beleszeretett az Úr Jézus Krisztusba. Egész életére teljesen neki akarta szentelni magát. Így vallott erről: „elsőáldozásom napján fogadalmat tettem, hogy megőrzöm tisztaságomat az Úr Jézusnak”. Nem elégedett meg a középszerűséggel, a mindennapival, a szokásossal, a felszínessel. A végtelenre vágyott.

Harmincéves volt, amikor érezte, hogy nem várhat tovább. Egy családi összejövetelen nyíltan megvallotta vágyát, hogy lelkivezetője irányításával csatlakozni szeretne egy szerzetesi közösséghez.

Több évet töltött azzal, hogy elmélyítette Kalazanci Szent József életével, karizmájával és lelkiségével kapcsolatos ismereteit. Celestino Zini piarista engedélyével egyéni fogadalmat tett. Megszerezte az általános iskola felső osztályaiban való tanításhoz szükséges tanítói oklevelet.

1889. június 24-én – a piarista generális és a firenzei bíboros, érsek engedélyével – a San Giuliano-templomban négy társával együtt megalapította a Kalazanci Szent József Szegény Leányainak Kongregációját. Fő céljuk a szegény, árva, rászoruló lányok tanítása és nevelése volt. Miután Zini atya rájuk adta a szerzetesi ruhát, új nevet kaptak, és ő lett az Istenanyáról nevezett Giuseppe Celestina nővér.

A papi, szerzetesi hivatások a családi otthonban bontakoznak ki, sokszor az édesanyák, nagymamák imájának is köszönhetően. A család vallásos légköre is többnyire az édesanyáktól függ; ők teremtik meg a családban azt a harmóniát, amelyben mindenki jól érzi magát – hangsúlyozta a szónok. Így bátorított: „Legyen gondotok, hogy Isten számára helyet készítsetek a családban! Nagy szüksége van az Egyháznak erre a szolgálatra.”

Beszédének zárásaként a csomaközi plébános arra buzdította a szerzetesnővéreket, a nőket és leányokat, hogy úgy szeressék és becsüljék az Egyházat, ahogy Krisztus szereti és becsüli.

Celestina anya a remény embere volt. Ő mondogatta: semmi sem történik Isten bölcs és szeretetteljes terve nélkül. „Az egyházmegye remény évében tartsák szem előtt Kalazanci Szent József jelmondatát: »in spe contra spem«, azaz minden reménytelenség ellenére is reménykedve kell hinnünk” – mondta Starmüller Ferenc.

A szentáldozás után Bori nővér az egész közösség nevében adott hálát, e szavakkal: „Uram, Istenem, szeretlek. Maradj velem, mert nélküled nem vagyok képes arra, hogy szeressek. Tudom, hogy csak így érdemes élni, és azt is tudom, hogy gyenge vagyok. Ezért hálát adok mindenért, amit tőled kapok, és mindenkiért, akivel az életem során találkozom. Megköszönöm újra és újra, hogy legdrágább kincsem a te szereteted, amely éltet és boldogsággal tölti be a lelkem. Semmi más nem fontos, csak az, hogy velem légy. Köszönöm, hogy segítesz minden nap őszinte, tiszta, szerető szívvel kimondani: legyen meg a te akaratod! Ámen.”

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír