Ünnepeljük, hogy az ember társas lény – Hálát adtak az „Igent mondok” női lelkigyakorlatért Bodajkon

A világ minden tájáról 6200-an várták május 30-ig a szöveges és zenei lelki impulzusokat; sokan csoportos megosztásra is összejöttek személyesen vagy online módon.

Suller Melinda, a Jézus Szíve Társasága elöljárója a szentmise elején felidézte, hogy a rend 85 éve indította el Pécelen az első magyar női lelkigyakorlatos házat, amely jelenleg idősotthonként működik. A lelkigyakorlatos ház immár 31 éve Tahiban várja az elcsendesedni vágyókat. Május közepén az Igent mondok lelkigyakorlathoz kapcsolódva is tartottak egy lelki hétvégét, amelyen harmincan vettek részt.

Suller Melinda a társaság jelvényének szimbólumrendszere segítségével mutatta be, mire hívták a lelkigyakorlatozókat. A kör a teremtett világot jelképezi; a kereszt azt, hogy Jézus Krisztus keresztje által megváltott minket; a szív pedig azt, hogy szívet és irgalmat vigyünk a világba. A kör esetünkben lehet családi, baráti kör vagy az ismerősök köre, női kör; rámutat, hogy összefüggünk, összekapcsolódunk. Az egyes napi lelkigyakorlatos anyagokban a kép, a zene és a szentírási rész is ugyanígy összekapcsolódott. A kereszt az imádkozók napi odaadottságát jelképezheti, azt, hogy időt szabadítottak fel az imára, hogy igyekeztek az elkalandozásokból visszatérni, vagy akár az elmaradt imanapok ellenére mégis folytatták a lelki utat.

A szív apropóján az egyik nap bibliai idézetét vette elő Suller Melinda: „Új szívet adok nektek, új lelket adok belétek.”

Isten nem arra hív minket, hogy egy újabb szívmatricát küldjünk a Viberen, hanem hogy megtartsuk a parancsait az isteni szeretetre adott gyakorlati válasszal, hogy új szívünk legyen a családunk és a környezetünk számára.

Balla Erika SJC, a lelkigyakorlat egyik kezdeményezője arra emlékeztetett, hogy mindannyiunknak – a jelen lévő nőknek és férfiaknak egyaránt – van édesanyja, akinek az igenje kellett az életünkhöz. Biztatott, hogy emlékezzünk meg róluk ezen a napon.

Mórocz Tamás plébános Szentháromság-napi szentbeszéde elején meggyújtott egy három kanóccal égő gyertyát. Rámutatott, hogy akárcsak e gyertyánál nem az érdekes, hogy egy-e vagy három, ugyanúgy Isten esetében sem az a kérdés igazán, hogy egy személy-e, vagy három, hanem hogy miért van ez így.

Istenben van egy belső közösség, és ha ezt nem értjük, akkor magunkat sem érthetjük meg; és fordítva is igaz: ahhoz, hogy Istent megértsük, emberi mivoltunkkal is tisztában kell lennünk. Miért van az, hogy mi, emberek nem tudjuk mások nélkül értelmezni magunkat? A kegyhely plébánosa válaszként elgondolkodtatott: 

Hogyha minden földi gazdagságot, szórakozást, bármit megkaphatnánk, de nem lenne kivel megosztanunk, akkor az maga lenne a földi pokol…

Istenben olyan belső közösség van, amelybe meghív bennünket, embereket. Képtelenek vagyunk a másik nélkül élni, mert Istenre hasonlítunk. Szükségünk van a közösségre, a családra, a férj és feleség közti szeretetközösségre, a gyermekek közösségére, a baráti közösségre. Mindenkit megkísért a bűnös önzés, hogy „legyél csak magad”. De igazából hogy vagyok képes magamat megvalósítani a másik nélkül?! – tette hozzá.

Isten belső élete egyszerre dinamikus és statikus – mutatott rá a szónok. – Szeretetének ereje és formája állandó, nincsenek benne érzelmi kilengések, ugyanakkor nem képes önmagában önmagának maradni. Az ő képmásaként mi is ezért keresünk valakit, akit szerethetünk. A Szentháromság ünnepe arra hív, hogy

Istenben mi is közösséghez tartozhatunk, hogy megünnepeljük az ember alapvető lényegét, hogy társas lény.

Mi jobb, adni vagy kapni, ölelni vagy ölelést kapni? A lelkipásztor figyelmeztetett, hogy ebben is egyensúlynak kell kialakulnia, mert azzal is szeretem a másikat, ha engedem, hogy a szeretete kicsúcsosodjon, ha el tudom fogadni a szeretetét. Jézusnak is nagyon fontos volt időt töltenie az Atyával, és a mennyei Atya is vágyott a Jézussal való kapcsolatra. A megváltó kereszthalálnak sem azért örvend az Atya, mert szenvedni szeretné látni Jézust, hanem mert örül, hogy Jézus erre  a nagy áldozatra is hajlandó az emberekért.

Mórocz Tamás úgy látja, hogy a lelkigyakorlatozók között valójában az Egyház közössége jött létre. A lelkigyakorlat szerzetesi és világi szervezői ügyesen, finoman olyan embereket is elértek, akiket a papok nem tudtak volna.

A plébános felhívta a figyelmet, hogy a tabernákulum tetején egy üvegbúrában van egy ezüstrózsa, amely a Mindenkor Segítő Szűznek szánt ajándék. Ezt a rózsát megáldatták Ferenc pápával budapesti látogatása idején. Mit keres egy ezüstrózsa a szegénységet támogató pápa kezében? Szent Erzsébet rózsájára emlékeztethet minket, akinek a köpenyében vitt kenyerek rózsává változtak a legenda szerint.

Ne csak jót tegyünk a szegényekkel, hanem lelkileg is tápláljuk őket – erre hív a pápa és ez az ezüstrózsa is. „Hozzátok ide a jó cselekedeteitek rózsaszálait! A közösség szeretetére hívlak titeket. Mondjatok sokszor igent apró cselekedeteken keresztül az életre” – biztatta a jelen lévő nőket és férfiakat a kegyhely vezetője.

A szertartás után Jacsó Annamária, az egyik világi kezdeményező beszámolt róla, hogy 6200 e-mail-címre küldték ki a lelkigyakorlatos anyagot idén (ez majdnem ugyanannyi embert jelent, mint a covid által sújtott első évben). Sokan mondják nekik, hogy miért csak nők vehetnek részt ezen a lelkigyakorlaton. Valójában a férjek, párok, gyerekek, barátok, ismerősök mind-mind kedvezményezettjei ennek, hiszen a résztvevőkben végbement változásokat ők is megtapasztalják – mondja Annamária.

Muhi Lajosné Marika Bácsalmásról érkezett a zárómisére, és immár másodszor kapcsolódott be a lelkigyakorlatba. Számára a legnagyobb lelki gyümölcs az, hogy egy online női imacsoporttal vett részt tavaly a harminc napon, akikkel úgy döntöttek, hogy továbbra is együtt maradnak. A tizenegy fős csoportnak szerte Magyarországról vannak tagjai, de van felvidéki, sőt Dubajban élő imacsoporttársa is. Havonta vagy esetenként még gyakrabban imádkoznak együtt, beszélik meg lelki élményeiket, magánéleti és hivatásbeli tapasztalataikat.

A legfiatalabb résztvevő a nyolcéves Julcsi volt, aki nagyon várta az idei lelkigyakorlatot is, ugyanis már az első kettőt is végigimádkozták édesanyjával együtt. Velük telefonon beszéltem pár nappal a lelkigyakorlat vége után. A kislány nagyon szerette a zenei részeket, és a szentírási idézeteket is megbeszélték, sokszor szemlélődés formájában, azaz többször átolvasták a bibliai részt, és beleképzelték magukat a történetbe, hogy ők hogyan vannak benne jelen. Mária és Erzsébet találkozásánál például Julcsi egy kis doboznak képzelte magát, amiben egy agyagbaba van. Amikor Mária ránézett, és kinyitotta, nagyon boldog volt. Volt, amikor a kislány a szentírási rész hatására rajzolt. Julcsi nagyon szomorú volt, amikor véget ért a lelkigyakorlat, igényelte, hogy anyukájával továbbra is együtt imádkozzanak. Az azóta eltelt napokban a napi evangéliumot olvassák el és szemlélik hasonló módon.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír