Jelenbe sugárzó múlt – Interjú Mihályi Jeromos tihanyi perjellel

– A Tihanyi Bencés Apátság alapítása a 11. századhoz köthető. Mi történt pontosan 1719-ben? 

– Az apátságot az 1040-es évek végén kezdték építeni, alapítólevelét I. András király 1055-ben írta alá. Az első bencés szerzetesek vélhetően Franciaországból érkeztek Tihanyba. Ebben az időszakban egy uralkodó főként azért alapított apátságot, hogy egy gazdasági-kulturális központ révén megerősítse a keresztény egyház helyzetét. András király ugyanakkor temetkezési helynek is szánta az apátságot, 1060-ban bekövetkezett halála után ide is temették. A 11. század közepétől tehát elindult Tihanyban egy klasszikus középkori szerzetesi élet. A török hódítás során a Balaton határterületté vált, ezért az apátságot végvárrá alakították, a szerzeteseknek pedig el kellett hagyniuk Tihanyt. A törökök mindössze négy évre – 1594 és 1598 között – tudták elfoglalni a végvárat, amelyet a 18. század elején meglehetősen romos állapotban kaptak vissza a szerzetesek. A tihanyi apátságot az ausztriai Altenburg apátsága váltotta meg, végül ők adták át a pannonhalmi apátságnak 1716-ban. Mivel királyi adományról volt szó, Turnay Ányos – az akkori egyetlen tihanyi bencés szerzetes – megtámadta az adásvételt. Ez a per három esztendeig tartott, végül az első magyar származású apátot, Grassó Villebaldot 1719. november 9-én iktatták be. Tihany fiókapátsággá vált, önálló noviciátussal.

– Tihany történelmi és kulturális jelentősége rendkívüli. Hogyan tud megfelelni egy szerzetesi közösség ennek az örökségnek?

– Valóban, a tihanyi apátság a magyarság fontos történelmi és kulturális emlékhelye. Ezért a lelkipásztorkodás és az iskola működtetése mellett a közösségnek küldetése az is, hogy bemutassa és megőrizze ezt az örökséget. Az altemplomunkban található az egyetlen Árpád-kori királysír, és a Tihanyi alapítólevél jelentősége is felbecsülhetetlen. A rendszerváltás után azzal a feltétellel kaptuk vissza az épületet, hogy a múzeumi funkciót meg kell tartanunk. Mi lehetőséget is láttunk ebben, hiszen a történelmi emlékek bemutatása mellé jól illeszkedik a bencés szerzetesi hagyomány megismertetése.

– A bencések 1994-ben kapták vissza a monostort az államtól. Mit emelne ki a huszonöt év eseményei közül?

– Ha egy rend – esetünkben a Magyar Bencés Kongregáció – visszakap egy házat, az önmagában még nem sokat jelent. Szerzetesek is kellenek, akik a házat életre keltik. A bencés küldetés teljesítéséhez pedig a szerzetesekből közösséget kellett létrehozni. Az oktatás, a lelkipásztorkodás vagy a tihanyi emlékek bemutatása is csak úgy működhet jól, ha egy élő közösség biztosítja hozzá a megfelelő hátteret. A magam részéről azt tartom a legfontosabbnak ebből a huszonöt évből, hogy sikerült kialakítani egy ilyen közösséget.

– A Tihanyi Bencés Apátság 2012. május 31-étől a Magyar Bencés Kongregáció önálló perjelségeként (prioratus conventualis) működik. Mit jelent ez pontosan?

– A szerzetesrendek feloszlatása, vagyis 1950 előtt a magyarországi bencés rendben egy speciális struktúra alakult ki. Létezett egy főapátság – Pannonhalma –, és ennek voltak fiókapátságai: Bakonybél, Celldömölk, Tihany és Zalavár. Bár a fiókapátságok élén benedikált, vagyis teljes jogú apátok álltak, a szerzetesi közösségek mégsem voltak önállóak, mindegyik Pannonhalmához tartozott, s a szerzeteseket a pannonhalmi főapát jelölte ki a különféle feladatokra. Ebben az időszakban a legfontosabb feladat a gimnáziumi oktatás volt. A feloszlatás után ez a rendszer megszűnt. Az apátságból először szociális intézmény lett, majd múzeummá alakították, így egy szerzetesi életre alkalmatlan, lepusztult épületegyüttes került vissza a bencés rend kezébe. Korzenszky Richárd perjel úr úgy érkezett Tihanyba, hogy a plébánia – 1990-től – már a bencés rend gondozásában állt. Az első szerzetesek a Pannonhalmához tartozó győri rendházból érkeztek, ezért az önállóvá válás fokozatait lépésről lépésre kellett megtennie a tihanyi apátságnak. Először egy rendház (residentia) jött létre, majd 1999-ben egy függő perjelség, növendékfelvételi joggal. Az utóbbi feltétele volt a sajátos küldetés, az önálló gazdálkodás és a megfelelő létszám megléte. A közösségeinket 2012-ben vizitálták, ennek során javasolták a pannonhalmi konventnek, hogy Tihany váljon önállóvá. Ekkor döntött úgy a rend vezetése, hogy nem állítja vissza az apátságot, hanem önálló perjelséget alapít. Mivel Tihanyban nem voltunk annyian, hogy az új alapítás apátsággá váljon – ehhez tizenkét szerzetesre lett volna szükség –, ezért jött létre perjelség.

– Milyen a közösség összetétele? Van utánpótlás?

– A közösség jelenleg tizenegy főből áll, ebből kettő növendék. Egyikük reguláris oblátus lesz, vagyis „harmadrendiként” él a közösségben, egy atya pedig – aki már papként érkezett hozzánk – ideiglenes fogadalmat tett. Az átlagéletkorunk a magyarországi rendeket nézve pont „átlagos”. A magyarországi Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája készített egy felmérést, amely szerint az életkor tekintetében éppen mi helyezkedtünk el középen. Vagyis nem vagyunk sem öreg, sem fiatal közösség. Négyen harmincasok vagyunk, három ötvenes és négy idősebb szerzetes van közöttünk.

– Az apátság tartja fenn a tihanyi Illyés Gyula Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát. Milyen feladatokkal jár ez a kötelezettség?

– Az iskolát nyolc évvel ezelőtt vettük át, az idei tanév az első, amelyről elmondhatjuk, hogy már minden gyermek a bencés iskolában kezdett. A bencésektől nem áll távol az oktatás, hiszen a rendhez már a feloszlatás előtt is hozzátartozott a gimnáziumi és a népiskolai nevelőmunka, a szocialista időszakban pedig a pannonhalmi és a győri gimnázium fenntartása határozta meg a rend életét. Az sem mellékes, hogy a rendi utánpótlás nagy része gimnáziumainkból kerül ki. Itt, Tihanyban is fontosnak tartjuk, hogy mindig jelen legyen az iskolában bencés szerzetes. A gyerekeknek és a szülőknek is látniuk kell, hogy van fenntartója az iskolának, van, akit megszólíthatnak, akivel felvehetik a kapcsolatot.

A tihanyi volt az első általános iskola, amit a bencés rend átvett. A rendhez mindig a gimnáziumi oktatás állt közelebb, éppen ezért a kamaszok sajátosságait ismertük igazán. Az általános iskolás korosztály egészen más, jobban formálható. Tapasztalataink szerint így talán még mélyebb hatást tudunk tenni a gyerekekre.

– Hogyan telik egy átlagos nap Tihanyban?

– Életünk keretei adottak, ehhez minden szerzetes testvérnek alkalmazkodnia kell. A ritmust a zsolozsma adja meg, ehhez illeszkedik a közös étkezés. Reggel fél hétkor mondjuk el az első imaórát, ez a vigília és a laudes összekapcsolásából áll. Ezt követi a közös reggeli, amely után mindenki elindul a saját feladatainak ellátására. Negyed egykor mondjuk el a napközi imaórát, ezt követi a közös ebéd, melyet együtt kezdünk és együtt is fejezünk be. Az esti vesperást télen a szentmise után, nyáron pedig előtte mondjuk el. A mise természetesen konventmise, melyet az apátsági templomban szoktunk megtartani. Nagyböjtben és adventben közösen énekeljük a kompletóriumot is.

– Tihanyt igen sok turista keresi fel minden évben. Mire kíváncsiak az emberek? A műemlékre, a tájra vagy a bencés üzenetre is?

– Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy a Tihanyba látogatók a bencés szellemiség miatt jönnek. Még mindig sokan elcsodálkoznak, ha meglátnak egy szerzetest habitusban átmenni a téren. Az viszont igaz, hogy egyre többen ismerik fel, hogy itt szerzetesek élnek. Lehet, hogy először egy bencés által tartott idegenvezetésre jelentkeznek be, vagy megveszik Gellért atya teáját, és így értesülnek az ittlétünkről. 

– Tihany hívószavai „a béke szigete”, „a csend szigete”. Hogyan lehet a csendet és a békét megélni zajos és konfliktusokkal terhelt világunkban?

– Ha valaki Tihanyról hall, rögtön a visszhang jut az eszébe. Manapság azonban mindenki úgy tudja, hogy a legendás tihanyi echó már régen elhallgatott. Ez azonban nem így van, a visszhang még mindig létezik, hiszen a templom fala továbbra is visszaveri a hangot, csak a sok – zajos – ember miatt már nem halljuk meg. Ha egy turista a visszhangra kíváncsi, csak akkor fogja hallani, ha csend van. Egy szerzetesre is áll mindez. Először is be kell csuknunk az ablakot. Ám ennél is fontosabb, hogy nem csupán a külső zajt kell kizárnunk, hanem elsősorban önmagunk belső csendjét kell megteremtenünk. Ebben persze segít bennünket a gyönyörű természeti környezet és az épített emlékek.

– A környék pasztorális ellátása is a bencés szerzetesek feladata. Hogyan viszonyulnak a hívek a tihanyi apátsághoz?

– Fontos tudni, hogy a pasztorális munkánkat egyfajta kettőség jellemzi. Nyáron megtelnek a templomaink, télen viszont – a filiális templomokban – csak egy kisebb közösség van jelen. Ezt a közösséget építenünk kell, hiszen őket kereszteljük, és őket fogjuk majd eltemetni. Nyáron a nyaralók „igényeihez” kell igazodnunk: tartalmasan és viszonylag röviden kell prédikálnunk, több és hosszabb gyóntatási időszakot kell biztosítanunk és közösségépítő lelkiségi programokat szerveznünk. Tihany lelkipásztori kisugárzása nagyobb, mint a település. Sokan azért jönnek ide, mert vonzza őket a bencés szerzetesi élet sajátossága. De akárki érkezik is hozzánk, nekünk mindig figyelnünk kell a liturgia részleteire, minden alkalomra fel kell készülnünk, hiszen ez a rendünk egyik alapvető küldetése.

– Hogyan ünneplik meg a kettős évfordulót?

– A központi ünnepségünk november 16-án lesz. Ennek során először egy különleges idegenvezetéssel mutatjuk be a templomot, a templom alatti szerzetesi kriptát és a 18. századi restaurált liturgikus tárgyakat. Ezután hálaadó szentmisére kerül sor, melynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás lesz. Azért is hívtuk meg erre az alkalomra bíboros urat, mert régen a királyi alapítású apátságok feletti joghatóság az esztergomi érsek privilégiuma volt. 

Az apátságnak van egy díja is, amelyet ezen az ünnepségen szeretnénk átadni Csizmazia Zsolt sekrestyésünknek és Bischof Péter barátunknak, a Bencés Diákok Veszprém Megyei Egyesülete elnökének. Mind a ketten nagyon sokat tettek a tihanyi apátságért.

Ezenkívül szeretnénk megújítani a múzeumunk állandó kiállítását. Reményeink szerint jövő tavasztól egy olyan tárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők, amely izgalmasan, a fiatalokat is megszólítva mutatja be azt a történelmi ívet, amely a tihanyi bencés múltat jellemzi. Sikerült a régészeknek rekonstruálniuk, hogy miként nézett ki a középkori templom, milyen volt az a végvár, amely a magyar földet védte. Ezt egy animációs filmen is szeretnénk bemutatni. Látni lehet majd az apátság különböző korszakait, és egy szerzetesi szobát is berendezünk, így mutatva meg, hogyan él ma egy bencés szerzetes. 

– Milyen terveik vannak a következő évekre?

– Szeretnénk olyan szerzetesközösséggé válni, amiről hallanak, tudnak az emberek, és aminek minél több fiatal szeretne a tagja lenni. Ehhez persze az is kell, hogy még erősebb közösséggé váljunk. Nagy hangsúlyt helyezünk a jövőben arra is, hogy növeljük az iskolai jelenlétünk intenzitását, még jobban kihasználva az ebben rejlő lehetőségeket. Jelenleg a szerzetesi közösség élettere viszonylag szűk. Középtávú terveink között szerepel, hogy ezen is változtassunk. Szeretnénk a tihanyi Belső-tó partján található területünket fejleszteni, és létrehozni egy kis majorságot egy, a gazdasági kultúrát is bemutató épületegyüttessel.

Fotó: Fábián Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. november 17-i számában jelent meg.