Székely János: Mit szabad bevinnie egy pedagógusnak az óvodába vagy az iskolába, és mit nem?

Nagyon sok ember döbbent meg azon, hogy milyen mesekönyvet akarnak egyes pedagógusok bevinni az óvodákba és az iskolákba.

Talán a mesekönyvnél is megdöbbentőbb az óvodapedagógusoknak és alsó tagozatos tanítóknak készült, a mesekönyvvel kapcsolatos foglalkozásterv.

Ez a segédkönyv azt javasolja a pedagógusoknak, hogy többek között a következő állításokról kérdezze meg a gyermekek véleményét:

– Minden gyermek dönthet a saját sorsáról. Csak a szülőnek van joga dönteni a gyermek sorsáról.

– Nektek van-e olyan elfoglaltságotok, amire a szüleitek köteleztek, hogy csináljátok? Könnyen elfogadtátok, hogy ezt kell csinálni?

– Egy gyereknek mindent úgy kell csinálnia, ahogy a szülők mondják?

– Dönthet-e a gyermek, melyik iskolában akar tanulni? Ha nem szeretnél ezentúl húst enni (nem akarod, hogy állatok haljanak meg emiatt), kötelezhetnek-e a szüleid, hogy elfogyaszd? Dönthet-e a gyerek arról, meddig marad fenn este?

A pedagógusoknak szóló kézikönyv így magyarázza a beszélgetések egyik célját: „A beszélgetés fontos pontja, hogy a diákok felismerjék: mindenkinek azonos jogai vannak.” Vagyis egy olyan tanári kézikönyv jelent meg, amely a gyermeket elbizonytalanítja abban, hogy a szüleinek van-e „joga” megszabni, hogy ő meddig maradjon fenn, egyen-e húst, milyen foglalkozásra járjon.

Természetesen, ahogy a gyermek nő, a szülőnek egyre inkább be kell vonnia a gyermekét a vele kapcsolatos döntésekbe. Ám

amíg a gyermek nem válik felnőtté, és nincs meg az az élettapasztalata, ami a szüleinek megvan, addig a szülő feladata, hogy a gyermeke érdekében a gyermek életét helyes irányban segítse az emberi kibontakozás útján, és megóvja őt a sérülésektől, káros hatásoktól.

A tanári kézikönyv kérdései sajnos nem ebbe az irányba mutatnak, hanem a gyermek jogait állítják szembe a szülő jogaival.

A mesekönyv és a kézikönyv másik döbbenetes vonása az, hogy a gyermekekkel – gondolatkísérletként, vagy kis szerepjátékokban – eljátszatja azt, hogy nemet változtatnak. A fiúknak lányos mozdulatokat kell utánozniuk, és megfordítva. El kell képzelniük, hogy mi lenne, ha egy napra fiúvá vagy lánnyá változnának.

A pedagógusnak azt a javaslatot adja a kézikönyv, hogy kezdjen beszélgetést a gyerekekkel a melegházasságról.

Egy az Egyesült Államokban készített felmérés szerint azokban az államokban, ahol kötelezően bevezették ezt a fajta „érzékenyítést” a gyermekek számára, ott néhány év múlva a fiatalok csak mintegy 70%-a mondta azt magáról, hogy heteroszexuális, míg ez az arány 95% körül van azokban az államokban, ahol hasonló „érzékenyítés” nem történt.

Természetesen egyetértek azzal, hogy egy olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol a bizonytalan nemi identitású személyeket is tiszteletben tartják, és szeretik.

Azzal is egyetértek, hogy erre az elfogadásra nevelni kell a gyermekeket. Ám ezt nem ilyen kis korban (óvoda és általános iskola), és nem ilyen módon kell tenni.

A szexuális orientáció nem genetikailag determinált. Vannak egypetéjű ikrek, ahol az egyik testvér heteroszexuális, a másik azonos neműekkel létesít szexuális kapcsolatot.

A szexuális orientáció nem is fekete-fehér, hanem sok árnyalata van, és fokozatosan formálódik, bontakozik ki.

A gyermek nemi identitása és szexuális orientációja lassan erősödik és érlelődik.

Nagy vétek ezt a folyamatot kis korban megzavarni, és ilyen módon esetleg megakadályozni egy-egy gyermek életében azt, hogy ő valaha boldog édesanya és feleség, vagy boldog apa és férj lehessen.

Nagy szükség volna a jelen törvényi szabályozásunk pontosítására azzal kapcsolatban, hogy mik azok a gyermekek számára káros dolgok, amiket egy pedagógusnak nincs joga bevinnie az óvodába és az iskolába.

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita

Magyar Kurír