Veres András: Szülessen meg bennünk a Messiás országa, mely öröm és béke!

– Idén februárban zárult a megszentelt élet éve. Visszatekintve milyen gyümölcsöket hozott az Egyháznak, hogy szerzeteseink figyelmünk középpontjába kerültek?

– A szerzetességnek már a kezdetektől fogva nagy szerepe volt az Egyház életében. Mindez az évszázadok során sem változott. Napjainkban minden egyházi közösség élőbbé lesz akkor, ha a szerzetesség valamilyen módon jelen van az adott plébánián, egyházmegyében. Magam részéről igyekszem kezdeményezni, hogy azok a rendek, amelyek korábban nem voltak jelen, letelepedjenek nálunk és részt vegyenek akár az oktatási és a szociális, akár a lelkipásztori munkában. Ez az esztendő segített abban, hogy az egész Egyház még inkább megértse a szerzetesség jelentőségét, de az is örömmel töltött el, hogy a szerzetesközösségek is jobban felismerték saját identitásukat és szerepüket az Egyházban. Egyfajta öntudatra ébredést tapasztalhattunk. Több olyan programot szerveztek a rendek az év során, amelyek a fiatalok számára elérhetővé, megismerhetővé tette az ő életüket. Bízom abban, hogy ennek hatására több szerzetesünk lesz az elkövetkező években!

– Az elmúlt egyházi esztendő egyben az irgalmasság rendkívüli szent éve volt. Ön szerint sikerült jobban megértenünk, mit tanít az Egyház a krisztusi irgalomról?

– Ez csak az elkövetkező időszakban fog igazán megmutatkozni. Elsősorban abban, hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit mennyire fogjuk megvalósítani. Azok a rendezvények, amelyek egyházmegyéinkben, a plébániákon megvalósultak, segíthették ennek a tanításnak az elmélyítését. Az irgalmasságnak egész életünket át kell hatnia. A szentatya abban az időben hirdette meg a szentévet, amikor világunkat sokféle háborúskodás, ellenségeskedés szabdalja. A kérdés persze megmarad: mennyit fogadtunk be Isten irgalmas szeretetéből? Mindenkinek meg kell értenie, hogy akkor tartozunk Krisztushoz, ha az ő irgalmas szeretetét valósítjuk meg az életünkben. Ez persze nem könnyű. Ha felénk árad ez a szeretet, akkor készséggel befogadjuk, sőt számítunk rá, ám ha nekünk kell ezt gyakorolnunk, már elbizonytalanodunk. Sajnos a világ jelentős része ebben az esztendőben sem az irgalom útján járt, és az is valószínű, hogy a következőben sem ezt az utat fogja választani. Nekünk azonban azok között kell az irgalmasság apostolainak lennünk, akik nem ismerik annak jelentőségét. Ne várjunk másokra, kezdjük el magunk, legyünk az irgalmasság tevékeny megvalósítói, és akkor úgy, mint a kis lángként fellobbanó tűz, amely aztán mindenütt elterjed, áthatjuk egész világunkat.

– Magyarországon a jubileumi Szent Márton-év eseményei is lehetőséget nyújthattak abban, hogy egy kicsit magunkba tekintsünk. Ön szerint sikerült magunkévá tennünk a „testvéri szeretet olyan példáit”, amelyek a pannóniai szent életét jellemezték?

– Nagyon szerencsés volt, hogy az irgalmasság éve és Szent Márton születésének jubileuma egybeesett. A kettő nemhogy gyengítette, sokkal inkább erősítette egymást. Sok ember közelebb került Szent Mártonhoz, jobban megismerte életét és lelkületéből talán merített is. A szombathelyi Szent Márton-templomban például nagyon sok csoport járt az elmúlt évben. Mindez azt mutatja, hogy sokan – akár úgy is, hogy elzarándokoltak Márton születési helyére – komolyan vették ezt a jubileumot. Az égiek pedig nem szűkmarkúak, biztos, hogy a hívek ezáltal sok kegyelmet kaptak. Szent Márton a béke apostola volt, segítőkészségével a krisztusi evangéliumot valósította meg. Arra a példára, amit a megbocsátás terén mutatott nekünk, napjaink emberének is nagy szüksége van, mind a családban, mind az egyházi közösségekben, de a világban is.

– Korábban a Caritas in Veritate Bizottság vezetőjeként indította útjára a Katolikus Társadalmi Napok rendezvénysorozatot, melynek a következő évben az Ön püspöki székhelye, Győr ad otthont. Hogyan készülnek erre az eseményre?

– Négy évvel ezelőtt nagyon jól sikerült a budapesti, Múzeumkerti rendezvény. Ennek az öröme késztette a Püspöki Konferenciát arra, hogy ezentúl minden évben megtartjuk ezt az eseménysorozatot. A döntés értelmében minden harmadik esztendőben Budapest ad otthont a kezdeményezésnek, a köztes években pedig egy-egy vidéki helyszíne lesz majd. Mivel eddig – Miskolcon és Debrecenben – a Tiszántúlon volt a Kattárs, most mindenképpen egy dunántúli várost kerestünk. Örömömre szolgál, hogy a Szent László-jubileumhoz kötve a következő év júniusában Győrbe kerülnek a Katolikus Társadalmi Napok rendezvényei.

A Kattárs legfontosabb célja, hogy rádöbbentse a híveket és a nem vallásos embereket, hogy az Egyház intézményei milyen sokrétűen vannak jelen a mindennapi életünkben. Sokszor ez nem is tudatosul bennünk, itt viszont egyetlen helyszínen találkozhatunk ezekkel a társadalmat segítő intézményekkel. Ugyanakkor azt is látom, hogy az intézmények munkatársainak is fontos, hogy találkozzanak egymással. Új ötletek fogalmazódnak meg, e mellett meg is erősödnek a saját küldetésükben. Bízom abban, hogy a társadalom is megtanulja értékelni ezeknek az embereknek az áldozatos munkáját. Mert arról se feledkezzünk meg, hogy közülük nagyon sokan önkéntesként szolgálnak.

A Kattársnak mindeddig jó volt a visszhangja, mind a sajtóban, mind más területen. Bízom abban, hogy az országot körbejárva ismertté tudjuk tenni az Egyház szociális és karitatív munkáját, ezzel pedig a krisztusi evangéliumot is közelebb tudjuk vinni az emberekhez.

– Jövőre Szent László- és Brenner János-emlékév is lesz. Miért fontos, hogy 2017-ben egy középkori magyar szentet és egy 20. századi hitvallót állítsunk példaképül az Egyház és a világ elé?

– E kettő annyiban függ össze, hogy mind a ketten a krisztusi evangélium szerint éltek. Az a példa, amit rajtuk keresztül megmutathatunk, különbözik egymástól. Brenner János vértanúságának a hatvanadik évfordulójára emlékezünk. Mivel már csak a bíborosi testület döntésére várunk, az is előfordulhat, hogy a jövő évben sor kerül a boldoggá avatásra is. Nagyon fontos az ő példáján keresztül látni, hogy korunkban is vannak olyanok, akik életük árán is kiállnak Krisztus és az Egyház mellett. Azt is meg szeretnénk ezzel mutatni, hogy az Egyház megbecsüli a vértanúkat és életüket példaként szeretné mások elé állítani.

Szent László trónra lépésének kilencszáznegyvenedik évfordulója lesz. Ismerve azt a korszakot, amikor ő uralkodott, láthatjuk, hogy bár Magyarországot karddal hozta létre, de az evangélium által tartotta fenn. Prohászka Ottokár fogalmaz úgy, hogy Szent Lászlóban vált a keresztény élet igazán korszerűvé, magyarrá, nemzetivé. Mindazok az országok, amelyeket birodalmában egyesített, közelebb kerültek a személyén keresztül a krisztusi evangéliumhoz. Életének példájával beragyogta ezt a közép-európai területet. Ne feledjük, hogy a 18–19. századig Szent László volt a magyarság szent királya.

– Önt egy éve választották meg a Püspöki Konferencia élére…

– Igyekeztem ezt a feladatot, szolgálatot a kellő alázattal és áldozatossággal ellátni. Ennek érdekében rendszeresen feljártam Budapestre. Lelkipásztori szempontból a tematikus évek megkönnyítették ezt a munkát. Ugyanakkor meg kellett szervezni, koordinálni mindazokat az eseményeket, melyek az irgalmasság rendkívüli szent évéhez vagy a Szent Márton-évhez kapcsolódtak.

A következő év a fatimai jelenés századik évfordulója is lesz. Októberben szeretnénk egy nagy, kétnapos konferenciát rendezni ezzel összefüggésben. E mellett a Püspöki Konferencia előtt még egy nagy feladat áll, hiszen ad limina látogatásra fogunk menni a szentatyához. Ezen be kell majd számolnunk az Egyház magyarországi életéről.

– Ünnepi lapszámunkban egyháziak és világiak, ismert és kevésbé ismert emberek mesélnek arról, hogy mit jelent nekik a karácsony. Megosztaná ezzel kapcsolatos gondolatait az olvasóinkkal?

– Ahogy múlnak az évek, a gyermekkor szép karácsonyaira emlékszünk vissza szívesen. Én mégsem ebből emelnék ki egyet. 1983-ban Rómában végeztem a tanulmányaimat. Ennek az évnek a karácsonyát is ott töltöttem – némileg kényszerűségből. Mindenki hazautazott a Collegium Germanicum-Hungaricumból, vagyis egyedül maradtam. Nagyon meleg volt akkor Rómában, ami számomra igen szokatlan volt. Mégis nagy öröm volt átélni ezt a karácsonyt, mégpedig azért, mert láttam, milyen lelki közelségben élik meg Krisztus születését az olaszok. Az utcákon és a tereken, de a lakásokban is betlehemeket állítottak, egy kicsit úgy éreztem, mintha meseországban élnék. Bár sajátos módon magányos volt ez a néhány nap, mégis – sokat imádkozva és elmélkedve – egyfajta lelki emelkedettségbe kerültem. Később is sokszor emlékeztem vissza erre a római karácsonyra.

– Mit kíván olvasóinknak az új esztendőre?

– Elsősorban azt kívánom, hogy találjuk meg a Betlehemi Gyermek által hozott békét. Álljunk meg egy pillanatra rohanó világunkban. Figyeljünk jobban azokra, akiket szeretünk. Igyekezzünk lelkünkben is elmélyedni Krisztus születésének okán, hiszen bennünk is meg kell születnie a Messiás országának, amely a próféta megfogalmazása szerint öröm és béke. Meg kell tapasztanunk ezt, hiszen az új esztendőben ebből fogunk erőt meríteni. De arra is tudatosan törekedjünk, hogy Krisztust és evangéliumát jobban megismerjük. Sok baj forrása ugyanis az, hogy nem ismerjük kellőképpen a keresztény tanítást, ennek pedig a hittől, vallástól és Egyháztól való eltávolodás lehet a következménye. Ha az evangélium felé fordulunk, akkor legyőzhetetlen belső vágyat fogunk érezni arra, hogy mi is törekedjünk Isten országának építésére, amely szeretet, béke és öröm.

Fotó: Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember karácsonyi számában jelent meg.