Ferenc pápa az elhunyt bíborosokról és püspökökről: Az Úr nyájának pásztorai és példaképei

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

„Jézus, emlékezz meg rólam, amikor országodba jutsz” (Lk 23,42). Ezek az utolsó szavai a Jézussal együtt keresztre feszített egyik gonosztevőnek. Nem az egyik tanítvány mondja ki őket, nem egy azok közül, akik követték Jézust Galilea utcáin, és akik együtt ettek vele a kenyérből az utolsó vacsorán, hanem az a férfi, aki az Úrhoz fordul, egy gonosztevő. Olyasvalaki, aki csak élete végén találkozik vele, akinek még a nevét sem tudjuk.

Ennek az idegennek az utolsó lélegzetvételei azonban az evangéliumban igazsággal teli párbeszéddé válnak. Miközben Jézust „a gonosztevők közé sorolják” (Iz 53,12), amint azt Izajás megjövendölte, egy váratlan hang szólal meg, amely azt mondja: „Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk, de ő nem csinált semmi rosszat” (Lk 23,41). Ez valóban így van.

Ez a halálraítélt mindannyiunkat képvisel, neki adhatjuk a nevünket. S főként magunkévá tehetjük a könyörgését: „Jézus, emlékezz meg rólam!” Tarts meg emlékezetedben! „Ne feledkezz meg rólam!”

Elmélkedjünk el ezen a cselekedeten: emlékezik, olaszul ricordare. Emlékezni azt jelenti, hogy „újra a szívünkbe visszük”, „újra a szívünkbe vesszük”, „visszahelyezzük a szívünkbe”. Az a Jézussal együtt keresztre feszített ember a rendkívüli fájdalmát imává változtatja: „Vegyél a szívedbe, Jézus!” És ezt nem a vesztes ember gyötrődő hangján kéri, hanem reménykedő hangon. És ez minden, amire a haldokló bűnöző az utolsó óra tanítványaként vágyik: vendégszerető szívet keres. Csak ez számít neki, most, amikor mezítelenül áll a halál előtt. És az Úr meghallgatja a bűnös imáját, mindvégig, mint mindig. Krisztus fájdalomtól átjárt szíve megnyílik, hogy megmentse a világot – nyitott szív, nem zárt szív –: befogadja – haldokolva – a haldokló hangját.

Jézus velünk együtt hal meg, mert értünk hal meg. Velünk együtt hal meg, mert értünk hal meg!

A megfeszített bűnös megszólítására a megfeszített ártatlan válaszol: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). Jézus „emlékezése” (ricordare) hatékony, mert irgalmasságban (misericordia) gazdag. Míg az ember élete elenyészik, addig Isten szeretete megszabadít a haláltól. Ekkor a halálraítélt megváltást nyer, az idegen társsá válik, egy rövid találkozás a kereszten örökké tart a békességben. Ez elgondolkodtat bennünket. Hogyan találkozom Jézussal? Vagy jobban mondva, hagyom-e, hogy Jézus találkozzon velem? Hagyom-e, hogy találkozzon velem, vagy bezárkózom önzésembe, fájdalmamba, elégtelenségembe? Bűnösnek érzem-e magam, és hagyom-e, hogy az Úr találkozzon velem, vagy igaznak érzem magam, és azt mondom: „Nincs szükségem rád, menj csak tovább”?

Jézus megemlékezik a mellette megfeszítettről. Az utolsó leheletéig gyakorolt gondoskodása elgondolkodtat bennünket: különféle módjai vannak annak, ahogy az emberekre és a dolgokra emlékezünk. Emlékezhetünk a sérelmeinkre, emlékezhetünk a befejezetlen ügyekre, emlékezhetünk a barátainkra és az ellenségeinkre.

Testvéreim, kérdezzük meg magunktól ma, az evangéliumnak ezt a jelenetét szemlélve: hogyan vannak az emberek a szívünkben? Hogyan emlékezünk azokra, akik az élet viszontagságaiban elmennek mellettünk? Ítélkezem felettük? Csoportosítom őket? Vagy befogadom őket?

Kedves testvéreim, Isten szívéhez fordulva a ma élő emberek és minden idők emberei is remélhetik az üdvösséget, még akkor is, ha „az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak” (Bölcs 3,2). Az Úr emlékezete ugyanis megőrzi az egész történelmet. Az emlékezés őrzés. Ő a történelem együttérző és irgalmas bírája. Az Úr mint bíró közel van hozzánk; közeli, együttérző és irgalmas. Ez az Úr három magatartása. Én közel állok-e az emberekhez? Együttérző-e a szívem? Irgalmas vagyok-e? Ezzel a hittel imádkozzunk az elmúlt tizenkét hónapban elhunyt bíborosokért és püspökökért! Emlékezésünk ma imádsággá válik testvéreink lelki üdvéért. Isten népének kiválasztott tagjai ők, akik alámeríttettek Krisztus halálába (vö. Róm 6,3), hogy vele együtt feltámadjanak. Az Úr nyájának pásztorai és példaképei voltak (vö. 1Pét 5,3): hadd üljenek most az ő asztalához, miután a földön részesedtek az élet kenyeréből! Szerették az Egyházat, ki-ki a maga módján, de mindannyian szerették az Egyházat: imádkozzunk, hogy örökké élvezhessék a szentek társaságát! Mi pedig szilárd reménységgel várjuk, hogy velük együtt örvendezhessünk a paradicsomban. Most pedig arra kérlek benneteket, hogy mondjátok velem együtt háromszor: „Jézus, emlékezz meg rólunk!” Mondjuk mindannyian! „Jézus, emlékezz meg rólunk!” „Jézus, emlékezz meg rólunk!” „Jézus, emlékezz meg rólunk!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír