Ferenc pápa az európai családegyesületekhez: Fogjatok össze a pornográfia és a béranyaság ellen!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok, Isten hozott benneteket!

Köszönöm az Elnök úr köszöntőjét és bevezető szavait! Ez egy jubileumi találkozó: huszonöt évet ünnepeltek, és jó dolog ünnepelni és hálát adni. Sajnálatos módon Európa és – mondhatnám – különösen a családok Európában most olyan időszakot élnek át, amely sokak számára tragikus és mindenki számára drámai az ukrajnai háború miatt. Egyetértek a nyilatkozatotokkal: „Az anyák és apák, nemzetiségüktől függetlenül, nem akarnak háborút. A család a béke iskolája” (FAFCE Elnökségi Tanács, 2022. május 6.). A családok és a családhálózatok élen jártak és járnak a menekültek befogadásában, különösen Litvániában, Lengyelországban és Magyarországon.

A családokért végzett mindennapi munkátokkal kettős szolgálatot tesztek: az európai intézmények elé viszitek a családok hangját, és Európa-szerte családhálózatok kialakításán dolgoztok. Ez a küldetés teljes összhangban van a mostani szinodális utunkkal, hogy az Egyház még inkább családok családjává váljon.

Köszönöm a szemináriumot, amelyet a Világiak, Család és Élet Dikasztériumával együttműködve szerveztetek, és amelynek középpontjában a család szépségéről való tanúságtétel állt. Néhány nappal a családok világtalálkozója előtt ez a szeminárium felhívja a figyelmet a születések alacsony számára Európában és különösen Olaszországban.

Ez a demográfiai tél súlyos, kérem, vigyázzatok! Rendkívül súlyos!

Nagyon szoros kapcsolat van az élet továbbadásának e szegénysége és a család szépsége iránti érzék között: „A házasság társadalmi méltóságáról szóló tanúságtétel ezen az úton lesz a legmeggyőzőbb: a vonzó tanúságtétel útján” (Katekézis, 2015. április 29.).

Megismétlem az öt évvel ezelőtt (2017. június 1-jén) hozzátok intézett buzdításomat, és arra bátorítalak benneteket, hogy folytassátok a családhálózatok létrehozásának és megszilárdításának érdekében végzett munkátokat. Ez értékes szolgálat, mert szükség van olyan helyekre, találkozókra, közösségekre, ahol a párok és családok azt érzik, hogy szívesen látják őket, kísérik őket, és ahol sosem érzik magukat egyedül.

Sürgető szükség van arra, hogy a helyi egyházak – Európában és azon kívül is – megnyíljanak a családokat kísérő világiak és családok tevékenysége előtt.

Nemcsak változások korát éljük – ez világos –, hanem itt korszakváltásról van szó. Munkátok ebben a korszakváltásban zajlik, ami néha a csüggedés veszélyét is magában hordozza. De Isten kegyelmével, reménykedve és bizakodva, az Egyházzal való tényleges közösségben kell dolgoznunk. Itt említhetjük meg a közelmúlt példáit: a Szövetségetek által az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsával (CCEE) tavaly aláírt együttműködési memorandumot, valamint az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottságával (COMECE) való együttműködésről szóló megállapodást; e bizottság brüsszeli irodájában működik szövetségeket főtitkársága.

A kihívások nagyok, és összefüggnek egymással. Például „nem beszélhetünk fenntartható fejlődésről a nemzedékek közötti szolidaritás nélkül” (Laudato si’ enciklika, 159), és ez a szolidaritás egyensúlyt feltételez; de pontosan ez az egyensúly hiányzik a mai Európából. Az elöregedő és gyermekeket nem vállaló Európa nem engedheti meg magának, hogy fenntarthatóságról beszéljen, és egyre nehezebben tud szolidáris lenni. Ezért hangsúlyozzátok gyakran, hogy a családpolitikát nem szabad az államhatalom eszközének tekinteni, hanem elsősorban maguknak a családoknak az érdekeit kell szem előtt tartani.

Az államok feladata az, hogy elhárítsák a családok gyermekvállalását gátló akadályokat, és elismerjék, hogy a család olyan közjó, amelyet meg kell jutalmazni, és amelynek természetes pozitív következményei vannak mindenki számára.

Továbbá, ahogyan az egyik nemrégiben elfogadott állásfoglalásotok emlékeztet bennünket: „a gyermekvállalást sosem szabad a teremtett világ vagy annak természeti erőforrásai iránti felelősség hiányának tekinteni. Az »ökológiai lábnyom« fogalma nem alkalmazható a gyermekekre, mivel ők a jövő nélkülözhetetlen erőforrásai. Ehelyett a fogyasztásközpontúság és az individualizmus ellen kell fellépni, és a családokat az erőforrások optimalizálásának legjobb példáinak kell tartani” (FAFCE: Családok a fenntartható és átfogó fejlődésért, 2021. október 26.).

Beszéljünk a pornográfia csapásáról is, amely ma már mindenütt elterjedt az interneten keresztül: fel kell emelni a szavunkat ellene, mert állandó támadást jelent a férfi és nő méltósága ellen.

Nemcsak a gyermekek védelméről van szó – mely a hatóságok és mindannyiunk sürgős feladata –, hanem arról is, hogy a pornográfiát a közegészségre veszélyes fenyegetésnek nyilvánítsuk.

„Komoly önbecsapás lenne azt hinni, hogy egy olyan társadalom, amelyben a felnőttek körében elharapózik a szex abnormális fogyasztása a neten, képes lenne hatékonyan megvédeni a kiskorúakat” (Beszéd a „Child Dignity in the Digital World” [A gyermekek méltósága a digitális világban] című konferencia résztvevőihez, 2017. október 6.). A családhálózatok az iskolákkal és a helyi közösségekkel együttműködve kulcsfontosságú szerepet töltenek be a megelőzésben, a pornográfia elleni küzdelemben és a függőség örvényében élők sebeinek gyógyításában.

A férfi és nő méltóságát veszélyezteti a béranyaság embertelen és egyre szélesebb körben elterjedt gyakorlata is, amellyel a nőket – szinte mindig szegény nőket – kizsákmányolják, a gyermekeket pedig árucikként kezelik.

Szövetségeteknek az is feladata, hogy tanúságot tegyen az egységről, és hogy a békéért, a nagy békéért dolgozzon a történelem mai korszakában, amikor sajnos sok veszély fenyeget bennünket, és arra kell összpontosítanunk, ami egyesít, és nem arra, ami szétválaszt bennünket. Hálás vagyok nektek, mert az elmúlt öt évben szövetségetek tíz új családszervezetet és négy új európai országot befogadott tagjai közé, köztük Ukrajnát is.

Végül – és talán ez a probléma áll az összes többi gyökerénél – a világjárvány egy másik, rejtettebb, kevéssé emlegetett járványt is felszínre hozott: a magányt. Sok család újra felfedezte önmagát mint családegyházat, de az is igaz, hogy nagyon sok család magányos maradt, és a szentségekkel való kapcsolata is gyakran csak virtuális volt.

A családhálózatok ellenszert jelentenek a magányra. Ugyanis természetüknél fogva az a feladatuk, hogy senkit se hagyjanak hátra, közösségben pásztoraikkal és a helyi egyházakkal.

„A férfi és a nő közötti kölcsönös szeretet annak a feltétlen és kifogástalan szeretetnek a tükörképe, amellyel Isten szereti az embert, aki arra rendeltetett, hogy termékeny legyen, s a társadalmi rend és a teremtés gondozásának közös munkája által valósítsa meg önmagát” (Beszéd a Pápai Társadalomtudományi Akadémia plenáris ülésének résztvevőihez, 2022. április 29.).

A házasságon alapuló család áll tehát a középpontban. Ez közösségeink első sejtje, és ekként kell elismerni, a maga egyedi és elidegeníthetetlen élettovábbadó funkciójában.

Nem mintha eszményi és tökéletes valóság lenne, nem azért, mert ideológiai modell, hanem mert az első kapcsolatoknak és az élet továbbadásának a természetes helye: „Amikor a család befogad másokat és találkozik velük, különösen a szegényekkel és elhagyatottakkal, az Egyház anyaságának jelképe, tanúja, részese (Amoris laetitia apostoli buzdítás, 324).

Kedves testvéreim, haladjatok előre szolgálatotokban! Biztosítsátok, hogy szervezetetek teljes egészében mások szolgálatára álljon, a lehető „legkönnyebben”, és készen álljon, hogy megfeleljen az evangélium követelményeinek. Az Úr áldjon meg, és a Szűzanya őrizzen meg benneteket! Szívemből adom áldásomat mindannyiatokra, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír