Az Adni öröm! akció nyitónapján, december 12-én Budapesten, a SPAR Batthyány téri üzletében tartott sajtótájékoztatón Győri-Dani Lajos, az MMSZ ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy a Máltai Szeretetszolgálat „nem pénzt gyűjt, hanem találkozni szeretnénk az adományozókkal, és megadni számukra a lehetőséget, hogy egy számukra ismeretlen család karácsonyi asztalára személyesen juttassanak ajándékot”.
Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője ismertette: idén a 28. Adni öröm! adománygyűjtő akciót indították el stratégiai partnerükkel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együtt. „Ezzel a különleges összefogással évente több tízezer nehéz sorsú embernek tudunk segítő kezet nyújtani akkor és ott, amikor és ahol a legnagyobb szükségük van a segítségre.
Az idei gyűjtést „A karácsony idén mindenkihez elér! Közös erővel egy apró odafigyelés is messzire jut, mert Adni öröm!” mottóval hirdették meg. „A következő napokban vásárlóink sok-sok önkéntessel találkozhatnak majd az üzleteinkben. Kérjük, amennyiben van rá lehetőségük, segítsék a kezdeményezést azzal, hogy tartósélelmiszer-vásárlással gondolnak nélkülöző embertársainkra” – szólította meg a vásárlókat Maczelka Márk.
Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója beszédében megemlékezett Kozma Imre atyáról, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökéről, aki „ránk mint vállalatra is nagy hatást gyakorolt. Tőle tanulhattuk meg a társadalmi felelősségvállalást”. Vállalatuk ennek szellemében ötmillió forintos ajándékkártyával indítja el az Adni öröm! akciót – jelentette be Heiszler Gabriella.
Romhányi Tamás, az MMSZ kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy az Adni öröm! a Máltai Szeretetszolgálat legnagyobb adománygyűjtési akciója, amelyben több mint háromezer önkéntes vesz részt. A személyes adománygyűjtés során fogadják a vásárlók adományait, a raktárakban készítik a csomagokat, és sokan közülük személyesen viszik el a rászoruló embereknek, még az ünnep előtt.
A szervezők azt javasolják, hogy az adományok között legyenek tésztafélék, konzervek, étolaj, cukor és apróbb édességek.
Hat napon át várják az önkéntesek az élelmiszereket
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei december 12–17-ig települnek ki összesen 115 SPAR szupermarketbe és 36 INTERSPAR hipermarketbe, ahol a vevők által megvásárolt tartós élelmiszereket gyűjtik. A vásárlók a kasszazónák után adhatják oda felajánlásaikat az önkénteseknek.
A személyes adománygyűjtéssel párhuzamosan december 17-ig adománykártyák megvásárlásával is segíthetnek a vásárlók: a kártyákat a kijelölt üzletekben és a SPAR online shopban vehetik meg. Az adománykártyák többféle – 1000 forint, 3000 forint, 5000 forint és 10 000 forint értékű – címletben érhetők el, így mindenki a saját lehetőségeihez mérten tud segítséget nyújtani. Az adománykártyákból befolyt összegből a Máltai Szeretetszolgálat szintén tartós élelmiszereket vásárol.
A jótékonysági kezdeményezésben részt vevő SPAR és INTERSPAR áruházak listája megtalálható a www.adniorom.hu weboldalon.
Az akció megnyitásán ezúttal is részt vett a SPAR háziasszonya, Ördög Nóra, aki amellett, hogy adományokat vitt a kasszák mögött felállított asztalhoz, beállt az önkéntesek közé, és fogadta a vásárlók felajánlásait. Az Adni öröm! akció jótékonysági nagykövete úgy fogalmazott: megtisztelve érzi magát, hogy évek óta része lehet abban, hogy segítsen minél messzebbre eljuttatni az adománygyűjtés hírét.
*
Az Adni öröm! adománygyűjtő akció során összegyűjtött és az adománykártyákból befolyt összegből megvásárolt tartós élelmiszereket a Máltai Szeretetszolgálat központi raktáraiban gondosan átválogatják, és csomagokat állítanak össze belőlük.
Az önkéntesek évente több tízezer csomagot állítanak össze, amelyeket nehéz sorsú családoknak, időseknek, betegeknek, mozgásukban korlátozott embereknek juttatnak el az ünnep előtt.
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Adni öröm!
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria