Békejelek – Meghitt pillanatok Erdő Péter bíborossal a hallássérültek ünnepi szentmiséjén

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Már Nyugati pályaudvari metróaluljáróban is észreveszek egy nagy körben álló, jelelve társalgó csoportot, ekkor mégsem jut eszembe, hogy ugyanoda igyekezhetünk. Ám azt már nem tudom nem észrevenni, hogy annak a sok embernek, aki Piarista utcába befordul, szinte mindnek a második emeleti kápolna az úticélja. A hangulat más, mint a többi misén. Legfeltűnőbben azért, mert sokan ismerik, és örömmel, öleléssel köszöntik egymást. Mivel a mise csendes, a bevonulás is sokkal diszkrétebb, észrevétlenebb, mint máskor, az ünnepélyességén mégsem esik csorba. Erdődi Ferenc, a katolikus hallássérült-pasztoráció vezetője, pomázi plébános köszönti a bíborost, és megköszöni, hogy a hallássérülteknek mondott karácsonyi misék szép hagyományát idén is folytatja, hiszen ez sok érintett számára jelent egész évre szóló élményt.

A szentlecke Az apostolok cselekedeteinek részlete: István diakónus vértanúsága, aki látja Isten dicsőségét, és Jézust állni az Atya jobbja felől. Mielőtt megkövezik, egy Saul nevű ifjú lábához teszik le a ruháikat. István pedig imádkozik gyilkosaiért és arra kéri Jézust, hogy vegye magához a lelkét.

* * * 

Erdő Péter szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban kedves testvérek!

1. Karácsony másnapja van, Szent István első vértanúra emlékezik az Egyház. Tegnap azt ünnepeltük, hogy az örökkévaló Isten az időben emberként megszületett. Ma pedig arra emlékezünk, hogy Krisztus követője, az első keresztény vértanú, Szent István diakónus földi élete után győztesen az örökkévalóságba emelkedett. Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk róla, hogy haláltusája közben felkiáltott: „Látom a megnyílt eget, s az Emberfiát amint az Isten jobbján áll” (ApCsel 7,56).

2. Jézus születésekor az angyalok azt énekelték, hogy „Békesség a földön a jóakartú embereknek” (Lk 2,14). Hogyan lehetséges, hogy Jézus kereszthalála és feltámadása után hamarosan véres üldözés tört ki követői ellen? Mintha a betlehemi jászol szelíd képe rögtön véres tragédiák ígéretét hordozná. A karácsonyi énekben azt ismételjük, hogy a második isteni személy a földre lép, és ezért „mézet ont az ég”. Isten ajándékának édességét ünnepeltük tegnap, a mai ünnepen pedig már találkozunk az emberi szenvedés keserűségével. Jézus maga mondja később, hogy nem békét hozni jött, hanem kardot (Mt 10,34). Hogyan lehetséges ez, amikor az angyalok Jézus születésekor békét hirdettek, maga Jézus pedig feltámadása után így köszönti tanítványait: „Békesség nektek”? Jézus békét hozott, de jelenléte, igazsága, tisztasága provokálja a gonoszság világát. Ezért válik ő az ellentmondás jelévé.

3. Amikor Szent II. János Pált pápává választották, azonnal megjelent a római könyvesboltokban egy korábbi lelkigyakorlatának kiadása, Az ellentmondás jele volt a címe. A kard tehát, amiről Jézus beszél, az ellene és tanítványai ellen mindig újra meg újra megjelenő erőszak. Ma is sok keresztény szenved vértanúságot a világban, csak azért, mert Jézus Krisztushoz tartozik, aki szeretetet, békességet és irgalmat hirdet minden embernek. Józan emberi megfontolás szerint egy ilyen békés tanítást lehet elfogadni vagy ártalmatlan idealizmusnak minősíteni és mosolyogva napirendre térni fölötte. De sokszor mégsem ez történik, hanem dühöngő erőszak céltáblája lesz Jézus személye, hite és tanítványainak közössége.

4. De nem az erőszaké és nem az üldözésé az utolsó szó. Szent István vértanút halálra kövezik. Van a Bibliában egy másik híres jelenet, amikor kőhajítással öli meg valaki az ellenséget. Dávid és Góliát történetéről van szó, ahol Dávid, a gyenge és fiatal harcos, aki azonban népe életét védelmezi, parittyával sebzi halálra az állig felfegyverzett óriást, Góliátot. Már ez is csodálatosan hangzik és az isteni gondviselés jelét látták benne a szent szerzők. De Szent István vértanúsága még ennél is titokzatosabb esemény. Itt a földön az ő életét oltják ki az elhajított kövek, és mégis ő jelenik meg győztesként. Személy szerint azért, mert látja a megnyílt eget, mert belép az örök boldogságba. De a közösség, a tanítás, és akit képvisel, maga Jézus, a megfeszített, a meggyalázott, a látszólag vesztes és gyönge ebben a jelenetben itt, a földön is győzelmet arat. Mert István vértanúságának elbeszélése a következő sejtelmes megjegyzéssel zárul: az az ifjú, aki a kövezők ruháját őrizte, Saul, helyeselte István meggyilkolását (ApCsel 8,1). De ez az a Saul, akinek a lelkében megrendül valami, aki a damaszkuszi úton találkozik majd Jézussal. Szent Pál lesz belőle, és elterjeszti Jézus igazságát és örömhírét az akkor ismert világban.

5. Aki városokat foglal el vagy hősies harcban legyőzi az ellenséget, aki nagy földrajzi felfedezéseket tesz vagy nagyot alkot a tudomány és a művészet világában, méltán vívja ki az emberek tiszteletét. Sokkal nagyobb tiszteletet érdemel Szent István, aki Krisztus után elsőként győzte le szeretettel az erőszakot, akinek igazát és tisztességét maga Isten mutatta meg vértanúsága pillanatában és az azt követő események hosszú során át. Kérjük közbenjárását, hogy mi is hűségesek legyünk Krisztushoz, aki békét és szeretetet hozott az embereknek, és így részesei lehessünk az ő tökéletes győzelmének, amely nagyobb és teljesebb, mint bármi ezen a világon. Ez a küzdelem sokszor bennünk magunkban zajlik, sokszor a sorsunk, a helyzetünk nehézségei között kell megőriznünk a derűt és a belső békét. Ha fizikai korlátaink olykor szenvedést okoznak is számunkra, Krisztushoz kapcsolódva ez is értékké válik, ez is eszköze lehet győzelmünknek és boldogságunknak. Amen. 

* * *

Ez a mise rendhagyó, továbbra is ez a benyomásom. Csak apró jelek utalnak erre, de egyértelműen érzékelhető. Az egyik ilyen sajátosság az, hogy a többség nem mozog (térdel le vagy áll fel) az előírtak szerint. Ettől valahogyan az egész hangulat sokkal oldottabb, családiasabb, otthonosabb a megszokottnál. A másik, ami feltűnő, hogy sokan jelelik is, amit mondanak, imádkoznak. A leginkább szívmelengető pedig az, amikor a „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” felszólításra mindenki integetni kezd a többieknek, méghozzá úgy, hogy körbeforog-körbenéz, és igyekszik a kápolnában minél többekre rámosolyogni. Mintha minden jelenlevővel kapcsolatba szeretne kerülni, és ezáltal az összetartozás élményét megélni.

A mise utáni percekben kórus áll össze az oltár előtt, elénekli a Mennyből az angyalt, és közben minden kórustag jeleli a szöveget. Mivel a többségük nem hallja, amit énekel, az előadás kissé lebegő, és mintha egy másik világ üzenetét közvetítené. „Madarak szállnak szárnyak nélkül”, ahogy Vas István írta: nem a kifejezés eszköze, hanem a mély belső indíttatás az, ami igazán fontos. Amit látunk-hallunk, az emberi lélek győzelme a testi fogyatékosságon.

A mise után szinte mindenki a helyén, a padokban marad, nem hagyja el a kápolnát. A szomszédos teremben terülj-terülj asztalkám várja a mise résztvevőit, de oda sem siet át senki. Ez olyasmi, amit meg kellene tanulnunk tőlük. Akik ma idejöttek, mintha nem is akarnának hazamenni. Megadják az ünnep módját. Jelelnek, beszélgetnek, és egy nagy kosárból mindenkinek mézeskalácsot osztanak. Igaza van Erdődi atyának: valóban egyévnyi élményt, melegséget, erőt gyűjteni érkeztek.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír