Ellenségeiért is felajánlotta szenvedését – Esterházy Jánosra emlékeztek Budapesten

Molnár Imre, a Reconciliatio Esterházy János Egyesület képviselője a szentmise előtt ismertette Esterházy János életét és jelentőségét.

Mint mondta, öt évvel ezelőtt indult el Isten szolgája boldoggáavatási eljárása Krakkóban. Azért ott, mert az édesanyja lengyel volt, ő nevelte fel a gyermeket az édesapa korai halála miatt. Esterházy János a felvidéki magyarságnak egyszerre volt politikai és lelki vezetője. A közeli Szép utcában volt egy kis lakása, ahol budapesti tartózkodása alatt élt, onnan gyakran betért a pesti ferences templomba imádkozni. Mivel Esterházy március 14-én született, és március 8-án halt vértanúhalált, minden évben ebben az időszakban emlékeznek meg róla. 1945-ben a pozsonyi kommunista titkosrendőrség letartóztatta, majd átadta a szovjet hatóságoknak, akik elhurcolták a Gulagra. Négy év szenvedés után Esterházy János visszakerült Pozsonyba, ahol életfogytiglani börtönre váltották halálos ítéletét. 1957. március 8-án halt vértanúhalált.

Szenvedéseit felajánlotta a magyar nemzet boldogulásáért, a közép-európai népek megbékéléséért, jótevőiért és ellenségeiért.

Kálmán Peregrin a szentmise elején köszöntötte a zarándokokat, majd a szokatlan liturgikus színnel (rózsaszín) kapcsolatosan elmondta, Rómában ezen a nagyböjti vasárnapon mindig rózsát áldottak, ami a feltámadás szimbóluma. „Rátekintünk Krisztus húsvéti sírjára, a feltámadás dicsőségére, ennek fényében látjuk magunkat, és ismerjük fel bűneinket.”

A templom igazgatója a gyónás szentségéről szóló prédikációsorozatának keretében arról beszélt, a pap hogyan éli meg a gyóntatás szolgálatát, a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatását.

Ezzel kapcsolatosan felidézte, hogy amikor gyerekkorában ebbe a templomba járt, a számos gyóntató papot látva úgy gondolta, a papság lényege a gyóntatás. Negyven év után is úgy látja, hogy ez tulajdonképpen igaz: a bűnbocsánat szolgálatát nem tudja átvenni senki más, aki nincs felszentelve.

A gyóntatószékben az lehetek, aki vagyok, öröm forrása, hogy azt tehetem, amiért élek.”

A gyóntatás húsvéti öröm a pap számára – folytatta beszédét. – Jézus az apostoloknak adta a feladatot, hogy bocsássák meg a bűnöket, miközben a Szentlelket rájuk lehelte. Az apostolokról a papokra hagyományozódott ez a szolgálat a kézrátétel által, így a pap a Fiú küldetésének folytatója a gyóntatószékben.

Kálmán Peregrin rámutatott, hogy míg Jézus az esetleges kiközösítést a közösségre bízta (ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd négyszemközt, ha nem hallgat rád, hívj tanúkat, ha azokra sem hallgat, zárjátok ki a közösségből), a bűnök bocsánatát kizárólag a tanítványokra bízta.

A gyóntatószék a húsvéti öröm, esemény, a feltámadással való találkozás helye. Ennek vagyunk a szolgái. A pap megvalósítja a feloldozást és a kiengesztelődést

– hangsúlyozta. – A protestáns bűnbánattartásban a lelkész elvezeti a bűnbánatra a rábízottat, a katolikus pap azonban minden egyes gyónásban jelenvalóvá teszi, megvalósítja a megbocsátást.

A pap az irgalom fényében látja a gyónót és minden bűnt; nem pszichológusként közelíti meg a hozzá fordulót. A gyónás az irgalom eseménye, nem önismereti alkalom, de nem is bírósági eljárás ítélethozatallal és büntetéssel.

A pap úgy látja a gyónót, mint ahogy Isten, aki az utolsó ítéletkor elénk siet, hogy irgalmazzon és megnyisson az ő jósága befogadására.

Kálmán Peregrin megosztotta egy élményét: templomukban a keresztutat járva figyelt fel az egyik stáció mellett elhelyezkedő Szent Ferenc-szoborra, mely a gubbiói jelenetet ábrázolja. Ezen Ferenc a megszelídített farkassal látható, azaz a megszelídített emberi természetünk szimbólumával. Az ábrázolás különlegessége, hogy az állatnak mintha bárány teste lenne, csak az arca emlékeztet a farkaséra. A papnak ugyanígy feladata, hogy a farkasban meglássa a bárányt, felkarolja benne azt, ami Istenre hasonlít, és elkezdje azt kibontatkoztatni – magyarázta, majd elmondta azt is, milyen sokat merít a gyónók bölcsességéből, Krisztushoz ragaszkodásából. Elcsodálkozik, milyen sok áldozatot hoznak Krisztusért, így példájukkal a papoknak is segítenek életszentségre jutni.

A pap a gyóntatószékben bíró, pásztor és orvos”

– magyarázta. – Ez a bíró nem elmarasztaló, hanem kegyelmi ítéletet hoz. Olykor, ha nem oldozhatja fel a gyónót, szembesíti azzal, hogy az életvitelét meg kell változtatnia ahhoz, hogy a kegyelmet be tudja fogadni. Pásztorként visszaviszi az elveszettet az Egyház közösségébe. Orvosként pedig gyógyítania kell a bűn okozta sebeket, be kell kötöznie a sérüléseket.

A szentmise könyörgéseiben hálát adtak Esterházy János életéért, példájáért, imádkoztak a közép-európai nemzetek megbékéléséért és mindazokért, akik a boldoggáavatási eljárásban részt vesznek, így a krakkói érsekért és munkatársaiért is.

A szentmise végén Sajgó Szabolcs olvasta fel az imádságot Esterházy János boldoggá avatásáért.

Esterházy János tisztelői a szentmise után átvonultak a Szép utca 3. számú házhoz, ahol a vértanú politikus 1940-től 1944-ig budapesti tartózkodásai alatt élt. Beszédet mondott Martényi Árpád és Molnár Imre az Esterházy János Emlékbizottság, Szász Péter az Esterházy Akadémia részéről. Sajgó Szabolcs is megemlékezett a vértanú politikusról, és imádsággal fordult Istenhez.

Az 1991-ben elhelyezett emléktáblát ezután megkoszorúzta a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a rozsnyói Rákóczi Magyar Ház képviselője, a magyarországi lengyelek nevében Molnár Imre, a mátyusföldi nagycsaládosok, a Pázmaneum Társulás, az Esterházy Akadémia, valamint az Esterházy János Emlékbizottság és a Rákóczi Szövetség képviselője.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír