Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe Veszprémben

A magyar püspökök testülete közös imára hívta a híveket a békéért, és ez az imádság eucharisztikus hódolat formájában valósult meg. Papok és hívek borultak térdre ezen a napon Európa-szerte a Legszentebb Oltáriszentség előtt, hogy Ukrajna békéjéért fohászkodjanak az Úrhoz, válaszolva Ferenc pápa felhívására, aki azt kéri mindenkitől, hogy „legyen a béke építője és imádkozzon, hogy a világban az összhang és a kiengesztelődés gondolatai és tervei terjedjenek el”.

A veszprémi Érseki Hivatal munkatársai is bekapcsolódtak a szentségimádásba szerda délelőtt. A reggel 8 órakor imádásra kihelyezett Oltáriszentség előtt negyedóránkénti beosztással egyéni, csendes szentségimádást végeztek a békéért fohászkodva. Délben Udvardy György érsek zárta le az imádságot, majd megkezdődött a szentmise.

Jézus Krisztus keresztjére tekintünk fel, arra a keresztre, ami az Ő halálát okozta, ugyanakkor életét és megdicsőülését is jelentette – mondta el Udvardy György homíliájában. – Így tekintünk saját magunk életére is. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy aki benne hisz, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Számunkra Jézus Krisztusnak a keresztje éppen ennek az örök életnek a megszerzője. Persze azon sokat lehet gondolkozni, hogy miért éppen így történt, de

Isten mégis ezt az utat választotta. Választhatott volna mást is, de Ő éppen azt az utat választotta, ami az ember halálát jelentette.

A halál, az elmúlás, a semmibe süllyedésnek a félelme követ bennünket, amikor Jézus meghalt. Mégpedig nemcsak egyszerűen meghalt, hanem elpusztították. Tönkretették. Értelmetlenül, érthetetlenül.

Általában arról meg vagyunk győződve, hogy a szeretet az jó, a szeretet kell. De az foglalkoztat-e bennünket, hogy

mi a jó szeretet, és mi annak a mértéke? Erre a két lényegi kérdésre egyetlen válasz van: Jézus Krisztus keresztje

– hangsúlyozta a főpásztor.

A kereszthalál esetében ugyanis nem pusztán a halál eszközéről van szó, hanem arról az engedelmes fiúról is, aki értünk emberré lett, kiüresítette önmagát. Ugyanúgy növekedett, ugyanúgy élt, járt, mint mi. Mert meg akart menteni bennünket. Mindaz, ami az életünkhöz hozzátartozik, és elveszi a boldogságunkat, azt Ő átalakítja, átformálja, üdvösségszerző halálával.

Jézus Krisztusnak a személyes áldozata, keresztje óta egyértelmű, hogy szeretni azt jelenti: mindent, mindenkit odaadok annak, akit szeretek. Ez tényleg azt jelenti, hogy mindent, az életemet is. Ha ez a minden nem születik meg a lelkünkben, akkor Jézus tanítása, parancsai számunkra nem a mindent, hanem nagyon könnyen az alkut, az alkudozást jelenthetik a számunkra.

Istent szeretni csak mindent oda adva tudunk, mert bárkit szeretni is, csak mindent odaadva lehet. Ebben benne van az egyszeri, mindent odaadó gesztus, és benne van az áldozatnak a gesztusa is, a napról napra való szolgálatnak a gesztusa.

Ezért számunkra a kereszt, Jézus keresztje nem ijesztő. Hanem az a bizonyosság, hogy Jézus velünk együtt szenvedi el a mi szenvedésünket, vagy azt, amit nehéznek tartanunk.

Udvardy György arról is szólt, hogy

a kereszt nehézségeit és küzdelemeit sokszor összekeverjük az életben szükséges erőfeszítésekkel.

Sokszor egy távoli cél érdekében sok erőfeszítést kell tenni, áldozatot kell hozni, lemondást kell vállalni, mindezt megtesszük, mert tudjuk, hogy el fogjuk érni. Öt-hat évig tanulok, dolgozom, mert így tudom elérni, amit szeretnék. Nagyon sokszor ezt is keresztnek nevezzük. „Számomra a kereszt ettől különbözik. Épp a keresztet adja meg, hogy miben: amikor nem látom az értelmét és nem látom a végét.” Ha ebbe bele merek helyezkedni, akkor ez valóban kereszt. Nem egy keményen megszerzett pozíció vagy eredmény, hanem a mindent odaadó Istenre rábízott önkiüresítés.

Erősítse bizalmunkat az Isten felé Jézus Krisztus felmagasztaltatott keresztjének az ünnepe! A mi keresztény áldozataink is ugyanezt az isteni dicsőségét jelentik számunkra. Példát is tudunk adni egymásnak és példát is tudunk venni egymástól. Figyeljünk erre! – zárta szentbeszédét az érsek.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír