„Ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak!” – Papszentelés Miskolcon

Debreceni Zoltán másfél évig szolgált diakónusként. A liturgiák elején számos alkalommal hallották tőle a felhívást a hívek: „Ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak.”

A papszentelési Szent Liturgián is elhangzott e mondat, amelyet Orosz Atanáz püspök görög nyelven is idézett: „Kairosz tu pojészai tó Kürió.” Ideje, vagy másként: eljött az idő, hogy szolgáljunk az Úrnak – mondta a főpásztor – jelezve, hogy

az istentisztelet az Örökkévalóval való érintkezés pillanata;

hogy mi, a botladozó Egyház alkalmat kapunk az átúszásra e bukott világ idejéből abba a világba, amelyet „szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott”.

A „kairosz”, az alkalmas idő azt jelenti, hogy észrevesszük, ha kinyílnak azok az ablakok, melyeken kitekintve megláthatjuk a világ fontos és megrendítő pillanatokban észrevehető csodáit, és azt, hogy mi magunk mint Egyház átváltozhassunk azzá, amik valójában vagyunk: Krisztus testévé és a Szentlélek templomává. „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, különösen hittestvéreinkkel!” – biztat Szent Pál apostol. „Amíg időnk van”, amíg alkalmat ad a Gondviselő, álljunk készen, hogy szolgáljunk az Úrnak. Ha gyöngéknek érezzük magunkat, kérjünk erőt attól a Mestertől, aki mai evangéliumunk szerint meggyógyított – mert magára vett – minden gyöngeséget és betegséget. A veszélyhelyzet miatt világunk elmulasztott sok tavaszi istentiszteleti alkalmat – fejtette ki Orosz Atanáz püspök. – Kétezer éve nem volt ilyen, hogy világszerte a keresztények csaknem hónapokon át elmulasztották a közös istentiszteletet.

Most tehát legfőbb ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak, illetve, hogy „amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel” – vagyis az alkalmas időben átalakuljunk Isten kedves szolgáivá, lelki kincseinek kiszolgálóivá.

„A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítelek téged” – idézi Szent Pál Izajás szavait, s hozzáteszi: „Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!” Új kezdet előtt állunk, amelyet a Gondviselés mellett talán a vírusjárványnak köszönhetünk – szögezte le Orosz Atanáz. – Tekintsük nagy lehetőségnek ezt az új kezdetet!

Ideje, hogy mindannyian szolgáljunk az Úrnak!

Mi „az üdvösség napján” élünk, mivel Isten meghallotta könyörgő szavunkat, és Krisztus kiengesztelő tettével segítségünkre sietett – fogalmazott a görögkatolikus püspök. – Ez a kegyelem képes felszentelni egyeseket és szentekké alakítani bennünket, amennyiben kellő időben s megfelelőképpen használjuk fel. Találjuk meg újra a templomot! Imádkozzunk szívünk mélyéből! Szent Pál arra biztat, hogy megfontoltan, összhangban imádkozzunk, és akkor mindaz, aki betér közénk, elismeri: „Valóban köztetek az Isten!” Erre szomjazik ma az egész bizalomvesztett világ.

A lelkipásztori szolgálat egyik kötelezettségéről szólva a főpásztor kifejtette: A parókus, „παρoικoς” „jogcím nélküli jóhiszemű bérlőt”, a parókia ideiglenes lakhelyet jelöl, melyet az ember felvált egy másikért, hogy Isten országa felé zarándokló népét vezesse. Mert a mi hazánk a menyben van. Minden ház és minden más csak eszköz e cél eléréséhez. Ehhez az idegenben vállalt zarándoklathoz volt szükséges, hogy az apostol, miként Ábrahám, otthagyjon valamit, s hogy „Istennek engedelmeskedve idegenként éljen e világban, s így kövesse az Ő Igéjét” (Szent Iréneusz). Ahogyan Ábrahámnak először el kellett hagynia földjét, vagyis e világi javait, majd „rokonságát”, vagyis addigi életét, s vele együtt korábbi bűneit, az Atyák szerint Isten emberének végül el kell hagynia e világnak még a rossz emlékét is, hogy átúszhasson és sokakat átvezethessen az örök életbe.

E Krisztushoz kötődő vándorlás a jelen lévő paptestvérek életében páros, sőt családi zarándoklat, amely bátorságot követel és feltételez: a pásztor vándorlásának elszántságát. Nem értik meg ezt azok, akik még nem látták az egeket megnyílni, akik még sohasem ragadtattak el Szent Liturgián a mennyek országába… De megértik azok, akiket a Szentlélek emlékeztet minden fontos dologra.

A jelenlévők imáit kérte Orosz Atanáz püspök a szentelendőért és családjáért, hogy – miként fohászkodott – legyen benne a pünkösdkor leszálló Szentlélek tüze, s hogy családjával együtt hű szolgája legyen a mi Urunknak, és sokakat átvezessen a túlpartra, e földről az égbe, a mennyországba. Ő jól sejti, hogy

„szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).

A Pál apostol levéléből vett fenti idézet Debreceni Zoltán papi jelmondata, aki felszentelése után tovább végzi személyi titkári feladatait a főpásztor mellett, majd nyár végétől a Bodrogközben teljesít lelkipásztori szolgálatot.

Debreceni Zoltán a papszentelési liturgia végén köszönetet mondott mindazoknak, akik a szolgálat felé vezető úton segítették. „Hiszem, hogy életemben ezek mind a nagy és gondviselő Isten tervei, amiért szeretnék hálát adni és kérni, hogy ezután is járjon velem azon az úton, amit megmutatott. Ígérem, hogy elbeszélem csodáit az emberek között.”

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Molnár Attila

Magyar Kurír