„Isten áldjon, Püspök atya!” – Fodor András nyugalmazott püspöki helynök búcsúzik Gyulay Endrétől

Isten áldjon, Püspök atya!

Négyéves koromtól kezdve majdnem mindennap ott térdepeltem nagymamám mellett a röszkei Szent Antal-templom áldoztató rácsánál, és méltatlankodtam, hogy én miért nem áldozhatok. Már nagycsoportos óvodáskorú voltam, amikor újmisésként Gyulay Endre került Röszkére káplánnak. Ministránsként neki is panaszkodtam emiatt. Megígérte, hogy megbeszéli Boris István plébános úrral, és néhány nap múlva közölte, hogy 1954 tavaszán, ha felkészülök, elsőáldozó lehetek. Én még nem tudtam olvasni, de ahogyan a ministráns- (latin) imákat megtanultam édesanyám ajkáról, úgy az elsőáldozásra is felkészültem.

Néhány nappal az elsőáldozás után, az egyik hétköznapi szentmiséről hazafelé menet átmentem a Jugoszláviába tartó tehervonat egyik kocsijának fékezőfülkéjén, mert elállta azt az utat, ahol gyalogosan át szoktam menni a vasúton. A másik oldalon katonák vártak, és elkaptak, mert szerintük súlyos hibát követtem el. Ők már átvizsgálták a vonatot, az hamarosan indult Jugoszláviába. Bevittek az őrsre, és addig ijesztgettek, hogy végül kimondtam utánuk egy káromkodást, amit feltételül szabtak az elengedéshez. Sírva jöttem ki tőlük, és nem mertem hazamenni, mert úgy éreztem, hatalmas bűnt követtem el. Visszamentem a tisztelendő bácsihoz, hogy meggyónjam a gyávaságomat. Szent Tarzíciusz hősiessége elillant belőlem, káromkodtam, megtagadtam Jézust. Tisztelendő bácsi feloldozott, de megnyugtatásul azt is közölte velem, hogy ezt a bűnt nem én követtem el, hanem azok a katonák, akik erre kényszerítettek.

Már kecskeméti piarista diák voltam, amikor Gyulay Endre a szomszéd tanyaközpontba, Domaszékre került plébánosnak, a zöldfási templomhoz. A kamaszkori elbizonytalanodások miatt hozzá jártam gyónni, problémáimat megbeszélni. Sokat segített a hivatástisztázásban.

Pappá szentelésem után nem sokkal ő került be a szemináriumba spirituálisnak. Bár én az ÁEH-val (Állam Egyházügyi Hivatal) kapcsolatos nézeteim miatt nem kívánatos személy lettem a szemináriumban, ő rendszeresen meghívott magához minden Szeged környéki papot, hogy lelkipásztori feladatainkról, hitoktatásról, ifjúságpasztorációs lehetőségekről beszélgessünk. A legtöbben alig vártuk ezeket az alkalmakat. Őt sem kedvelte az ÁEH, azért volt rövid ideig egy-egy helyen.

1987-ben Gyulay Endre lett a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. Mint elődje, Udvardy József püspök atya, ő is szívén viselte a debreceni ifjúsági munkát. Minden évben eljött az ifjúsági találkozóra, amelyet Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének közelében lévő hétvégére szerveztem. Így is próbálta megelőzni, hogy az ÁEH fogást találjon rajtam a fiatalokkal való foglalkozás miatt.

Nem sokkal a rendszerváltás után a Svetits udvarán beszélgettem megyéspüspökömmel. A gimnáziumi évek alatt megismerkedtem a jezsuita lelkiséggel. Kispapként pedig évente végeztem nyolcnapos lelkigyakorlatot páter Mócsy Imre SJ vezetésével. Vonzást éreztem a rendbe lépés iránt, ezt beszéltem meg főpásztorommal. Végighallgatott, és azt válaszolta, hogy szívesen elenged, ha oda érzek hívatást, de gondoljam meg, legalább kilenc év, amíg örökfogadalmat tehetek. Az egyházmegyében most nagyobb szükség lenne rám. Néhány napos belső küszködés és ima után jeleztem neki, hogy maradok az egyházmegyében. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy néhány év múlva Debrecen központtal új egyházmegye születik.

Püspök atya, hálás vagyok érted a mennyei Atyának, és mindazért, amit általad kaptam tőle. Hiszem, hogy már jó „társaságban” vagy, és remélem, ott én is örök tagja lehetek majd veled együtt Jézus Társaságának!

hajdani ministránsod, paptestvéred, Fodor András

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír