„Isten erre a szolgálatra hívott” – Beszélgetés a Caritas Hungarica díjas tamási önkéntessel

– Hosszú évek óta tevékenykedik a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntesei között. A szeretetszolgálat betölti a mindennapjait. Mi hozta önt a Karitász önkéntesei közé?

– A szeretet. Tulajdonképpen a gyerekkori emlékeim játszottak nagy szerepet benne, és ahogyan felnőttem, mert a családunkban sok beteg volt, akik ápolásra szorultak, köztük a férjem is. Vele együtt hat embert ápoltam, és közben megtapasztalhattam, hogy milyen fontos a rászorulónak, ha valakire támaszkodhat, ezért mikor a férjem meghalt, megfogadtam, hogy azt az érzést, hogy számíthatunk valakire a bajban, tovább szeretném adni másoknak, szívből, lélekből, szeretetből.

– A Karitász tamási csoportjának önkénteseként szolgál. A tamási és a pári plébániák területén élők jól ismerik önt. A szeretetszolgálat mely részében vállal szerepet?

– Bármely feladatról legyen szó, abból kiveszem a részemet, legyen az a rászoruló emberek látogatása, ruhaosztás vagy az adományok eljuttatása. Bevásárlásban segítek, ha kell gyógyszert váltok ki, beteget látogatok. Isten erre a szolgálatra küldött, és mindez annyira motivál, hogy úgy érzem, ameddig élek, ezt szeretném csinálni.

– Volt-e az önkéntes szolgálat során olyan momentum, emlék, ami meghatározó volt az ön számára? Amire szívesen gondol vissza, esetleg erőt ad a mindennapokban.

– Talán az az érzés, amikor szegény embereket látok, akik éheznek. Nem tudnék úgy leülni az asztalhoz, hogy tudom, hogy ők éheznek. Sok gyermeket ismerek, akik sokszor úgy fekszenek le esténként, hogy nincs étel az asztalukon. Ezért gondolok egyet, összepakolok némi ennivalót, és elviszem nekik. Sok helyen a szülők hiába dolgoznak, a minimálbér kevés, nincs pénz ennivalóra, ruhára. Márpedig ha jön a tél, a gyerekeknek meleg cipőre, kabátra van szükségük. Például ha vannak a családomban, akiknek nincs már szükségük még jó állapotban lévő ruhára, cipőre, mindig ezekre a gyerekekre gondolok, összegyűjtöm, és elviszem nekik. Nekem a szeretet, az odaadás és a szolgálat a meghatározó.

– Miért ilyen fontos az ön számára a másik ember iránti személyes szeretet, a szeretetszolgálat?

– Nem a köszönetért csinálom, nem várom el senkitől, hogy megköszönjön bármit. Akkor vagyok boldog, ha látom a mosolyt, az örömöt és elégedettséget az arcokon, amikor a kezükbe adom a gyümölcsöt, élelmiszert, ruhát vagy cipőt. Amikor látom az örömüket, hogy van, aki gondolt rájuk is. Aki rászorul a jóra, a segítségre, nemcsak legyint egyet, ha kap valamit, hanem ő is szívből fogadja, amit én szívből adok át neki, legyen az egy jó cselekedet, vagy bármi. Nincsen szebb dolog annál, mint amikor az ember jót tehet másokkal. Lehetnek ők akár a szomszédaim, vagy bárki más, mert az egész városban felkeresem azokat, akikről hallom, hogy sajnos rossz helyzetben élnek. Elmegyek hozzájuk, beszélgetek velük, az idősekkel is. Az időseknek sokszor a jó szó, a beszélgetés, a meghallgatás és odafordulás talán többet ér, mintha bármi mást adnék nekik. Sokan megkérdezik, hogy mikor jövök legközelebb, és ez jó érzéssel tölt el. Olyankor úgy érzem, hogy mind a ketten jól éreztük magunkat. Én adtam, ő meg kapott valamit, ami fontos számára.

– A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkénteseinek november 5-én, Pécsen megtartott találkozóján személyesen is gratuláltak Önnek, megköszönve szolgálatát. Hogyan fogadta az országos elismerést, hogy Caritas Hungarica díjjal méltatták szolgálatát?

– Ez a díj nagyon csodálatos dolog. Annyira megható volt, amikor átvehettem, hogy szavakkal elmondani nem lehet. Hálás vagyok a Jóistennek, amiért ezt a díjat kiérdemelhettem és megkaphattam. Azt vallom: születni kell arra, hogy az ember megértse a szegényeket, akiknek az az apróság, amit adunk nekik, sokat jelent. Sajnos sok esetben látom, hogy akinek sok van, sokszor abból a sokból sem tud egy keveset sem adni a szegényebbnek. Nagyon büszke vagyok a díjra, és szeretném továbbra is szolgálni a Karitászt. Ezért tettem eddig is és szeretnék ezután is tenni – ameddig a Jóisten engedi: szolgálni.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír; Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír