„Maradj köztünk a remény embere!” – Szentmise Lövey J. Félix OSB 90. születésnapján Tihanyban

A szentmise elején Mihályi Jeromos tihanyi perjel köszöntötte a jelenlévőket.

„Azért gyűltünk össze, hogy hálát adjunk 90 év tevékeny életért, Félix atya szerzetesi, papi, tanári hivatásának gyümölcseiért.

Az életkor nem érdem, hanem állapot. Megtapasztalhattuk Félix atya lelki fiatalságát mi mind, aki szeretjük és ismerjük őt: rokonai, barátai, egykori diákjai (köztük Bíró László nyugalmazott tábori püspök), mindannyian, akik feltekintünk rá, a Tihanyi és a környékbeli hívek, a koncelebráló bakonybéli, győri rendtársak” – mondta a tihanyi perjel. Hozzátette: „Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát betegség miatt nem lehet közöttünk, de távollétében köszönti egykori osztályfőnökét.”

Lövey József, rendi nevén Félix, 1932. március 10-én született Pestújhelyen. 1956. július 3-án szentelték áldozópappá. Matematika–fizika szakos tanári diplomát szerzett 1959-ben. 1959 és 1966 között a győri bencés gimnáziumban volt tanár és diákotthoni nevelő, majd 1966-tól 1992-ig a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanított, továbbá gazdaságvezető és házgondnok is volt. 1992-től az újrainduló Tihanyi Bencés Apátságban és a környékbeli templomokban – Tihany, Sajkod (Apáti templom), Balatonfüred (Kerektemplom), Balatonszőlős, Aszófő, Örvényes, Balatonudvari, Fövenyes – végzett lelkipásztori munkát, és szaktárgyaiból korrepetálta az általános iskolás és gimnazista fiatalokat. Jelenleg is aktív tagja a tihanyi bencés közösségnek.

Szentbeszédében Bíró László püspök felelevenítette első találkozását Félix atyával. 1965-ben bencés diák volt, amikor első prefektusa, Félix atya mint „újoncot” meglátogatta őt. Pannónia motorral érkezett a szerzetes, belépett az ajtón durábel bakancsában, és beszédbe elegyedett a tizenöt éves fiúval. „Valahogy kiderült, hogy ő egy bencés atya – emlékezett mosolyogva Bíró László, majd így folytatta:

Félix atya szerzetes, pap, tanár, s mindegyik állapotában Krisztus-követő, sőt több annál, alter Christi.”

A püspök hangsúlyozta: fontos ünnepelnünk a születésnapokat, névnapokat, akkor is, ha éppen papi személyről van szó. XVI. Benedek pápát idézve így fogalmazott: „Elszemélytelenedő társadalomban élünk, ugyanakkor figyeljük meg: »Istennek neve van, a Sátánnak száma (666)«. Ha eltávolodunk Istentől, számokká válunk, megöljük a magzatot, eutanáziát javasolunk az idős embernek.” Az ünneplés az ember lényegére utal, aki Isten örök szeretetében létező személy.

Bíró püspök megemlékezett Lövey Félix családjáról is. Mint mondta, mélyen hívő szülei voltak, így mindig tudta, hogy hová tartozik. A Rákosi-diktatúra kezdetén, amikor a bencés gimnáziumot megszüntették, Lövey Félix állami iskolába került, ahonnan több társával együtt elbocsátották. Később magánúton tette le az érettségit.

Hivatása már bencés kisdiákként éledezett. Idővel a Pálos Frigyes atya által működtetett, ministránsokból álló „kiskáptalan” tagja lett, majd miután Pálos Frigyest „kiebrudalták”, átvette a vezetését az állam által megfigyelt, mintegy százfős társaságnak.

1950-ben belépett a bencés rendbe, tanárként a diákok „atyja” lett a győri gimnáziumban. Közvetlensége, szeretete és határozottsága miatt a diákoktól a „Fater” becenevet kapta.

1966-ban Pannonhalmára került, ott folytatta a pedagógusi munkát. Az épületek felújításának gondját is rábízták, ezt is fáradhatatlanul végezte.

Mindenütt helytállt, ahová küldték, közösségben élve, a remény hordozójaként.

Később Tihanyban is felújítási munkálatok felelőse lett, de „nem durvult el a lelke" – fogalmazott Bíró László –, mindig egyszerűség, engedelmesség jellemezte. Igazi közösségépítő. Papságát az emberközeliség határozza meg, tanári egyéniségét a közvetlenség.

Bíró László püspök a beszéde végén Félix atyához fordult: „Kívánjuk, hogy maradj köztünk a remény embere!”

A szentmise végén a tihanyi egyházközség képviselője köszöntötte a 90 éves szerzetest, méltatta derűjét és példásan sportos életvitelét.

A szertartás után az ünnepelt néhány szóban összefoglalta a hitvallását: „Ő, az Úr adott nekem mindent, az én érdemem, hogy mindezt alázatosan el tudtam fogadni. Köszönöm a testvérek imádságait, és azt kívánom mindannyiunknak, igyekezzünk elfogadni Isten kegyelmét, hogy az ő útján tudjunk járni és vezetni a ránk bízottakat.”

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír