A papnövendék válaszol – Mit jelent szeretni? (I. rész)

Így, húsvétkor egy aktuális kérdésre keresem a választ. Sokat halljuk a szeretet szót, sokat halljuk, hogy szeressük egymást. De tudjuk vajon, mit jelent igazából a szeretet?

Hűség, gyengédség, bizalom, óvás, tanítás, szolgálat, annyi mindent fel lehetne sorolni, de a végső ráeszmélés az, hogy a szeretet ott van minden cselekedetben. A nagy kérdés, amely eldönti, hogy valóban a szeretet megjelenésévé válik-e egy tett, egy döntés, az az adott tett, döntés iránya – merre mutat: kifelé, a másik ember irányába, vagy önmagam felé? Ez a döntés rajtam áll.

Azért nehéz megválaszolni a címben feltett kérdést, mert a szeretet szó annyira általánossá vált, mindenre ezt használjuk. Észre sem vesszük, de napjában többször kiejtjük a szánkon. Ugyanakkor lássuk be, hogy van különbség aközött, hogy szeretem a mákos süteményt és aközött, hogy szeretem a másik embert.

De mit is jelent szeretni?

Sok mindent lehetne írni, de én most a két alappillért szeretném kiemelni, amelyre a későbbiekben lehet építkezni. Ez a két alapkő az önmagamról való lemondás (a másik emberért való lemondás) és a másik ember elfogadása.

Tudom, hogy elcsépeltnek tűnik ez a két dolog, de lépjünk hátra két lépést, és tekintsünk rá úgy!

Tény és való, hogy hihetetlenül nehéz úgy dönteni, hogy a másikat helyezem előtérbe, nem pedig önmagamat. Tekintsünk magunkba és valljuk be, hogy rendkívül nehéz. Miért? Mivel önmagamat kell hozzá legyőzni.

Isten ebben is példát ad nekünk a húsvétban. Megtehette volna, hogy „csettint” egyet és minden megoldódik, de annyira szeretett, hogy a legértékesebbet adta értünk: a Fiút. A Fiú lemondott önmagáról, értünk. Helyettesítő áldozattá vált. Mindenét odaadta értünk. Ez pedig valóban nehéz, hiszen láthattuk Jézust a Getszemáni kertben, ahol azt mondta: „Atyám, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék be, hanem a Tied.”

Nem feltétlenül az életemet kell odaadni a másiknak, hanem azt, ami a legértékesebb: az időmet. Az időt nem lehet megvenni, nem lehet visszapörgetni. Ha a másikra időt szánok, akkor azt adom, amiből nekem is korlátozott mennyiségű van. Ezt jelenti lemondani önmagamról a másikért.

Azt adom neki, ami nekem is fontos és így válik egyre fontosabbá számomra a másik ember.

Hogyan tudom a másikat elfogadni?

Azt jelenti vajon a másik elfogadása, hogy az összes hibája felett szemet hunyok és nem veszek róluk tudomást? Csak a jót akarom meglátni benne, a negatív szokásait, tulajdonságait meg a szőnyeg alá söpröm? Lehet így is szeretni a másikat. A köznyelvben ezt „majomszeretetnek” hívják.

De akkor hogyan lehet igazán elfogadni a másikat?

Hiszem-e, hogy Isten akarata az, hogy a másik van? Hiszem-e, hogy Isten okkal teremtette őt?

Ha a hit szemével tekintek a másik emberre, egyből más lesz a helyzet. Nem a hibáit fogom a szőnyeg alá söpörni, éppen ellenkezőleg: segíteni fogok neki, hogy észrevegye a hibáit és kihozza magából azt, amiért az Isten megteremtette. Hozzásegítem őt ahhoz, hogy megtalálja a talentumát, segítek neki, hogy rátaláljon a legjobb „pénzváltóra”, ahol a legnagyobb „haszonnal” forgatják a pénzét, vagyis a talentumát.

Sokszor nehéz így tekinteni a másikra. Hiszen ha segítek neki, fennáll annak a „veszélye”, hogy valamiben jobb lesz, mint én. Félünk attól, hogy valaki leköröz minket. Tartunk attól, hogy valamiben túlnő rajtunk. De ez akkora baj volna? A legnagyobb kérdés az, hogy a másikban vetélytársat látok-e vagy lehetőséget.

Ha vetélytársként tekintek rá, akkor félni fogok attól, hogy jobb lesz nálam, egyenesen rettegni fogok a „vereségtől”. Így csupán egy célom lenne: én. Az alábbi gondolat fog irányítani: én akarok nyerni, és jobb leszek nálad, te soha nem körözhetsz le. Bármilyen eszközt bevetek ezért. Egy a célom, hogy mindig a másik ember fölé kerekedjem. Így ez csak rólam fog szólni, és ezáltal egyedül maradok.

Ha viszont partnert látok a másik emberben, akkor tudok vele együtt örülni, át tudom érezni a sikereit. Ha kell, fel tudom emelni, ha kell, vissza tudom rántani a földre. Akkor ezt az utat hárman tudjuk végigjárni: Isten, a másik ember és én.

Lemondani önmagamról és elfogadni a másikat. Ez a szeretet két alappillére.

Szeretni a másikat igazi kihívás. De van ennél nagyobb harc is: szeretni önmagamat…

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír