A Pécsi Egyházmegyei Karitász munkatársai is segítették a menekülteket Barabáson

A Pécsi Egyházmegyei Karitász Facebook-oldalán tették közzé a csapat tagjainak beszámolóját. Az alábbiakban ezt olvashatják.

Egyházmegyénkből nyolc fő önkéntessel szolgáltunk két napon át a Katolikus Karitász által működtetett barabási segítségponton a menekültek fogadásában. Csapatunkat Felföldi László püspök atya indította el biztató szavaival és áldásával Pécsről.

Az ottani munkát az országos Katolikus Karitász szervezi és koordinálja a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásszal közösen.

Hetek óta, a nap 24 órájában folyamatosan érkeznek a határon át a segítségre szorulók, akiknek az ellátása meghaladja a helyi szervezet erejét. Hősiesen helyt állnak, de nagy szükség van arra, hogy összefogjunk. Az ország minden részéből érkeznek az önkéntesek az egyházmegyei karitászszervezetek által, hogy tudjon a segítségpont működni.

Nem tudni, meddig tart még ez a helyzet, de most naponta több száz menekült – nők, gyermekek, idősek – fogadásáról, továbbutazásuk megszervezéséről, pihenésének biztosításáról, továbbá az adományok fogadásáról, azok pakolásáról és megannyi más feladatról van szó…

Elfáradtunk, de ez csak fizikai fáradtság. Azt hamar ki lehet pihenni… Már szervezzük a következő szolgálatot…

A csapatunk önkéntesei: Bertalan Anita, Besenczi Berta, Egressy Alice, Vass Adrienn, Király Dávid, Lukács Gábor, Szücs Attila

Köszönet a szolgálatért!
Caritas Christi Urget Nos!

*

Pécsi Egyházmegyei Karitász munkatársai március 17-én érkeztek haza a határról. Az egyik önkéntes résztvevő személyes hangú tanúségtételt írt a Barabáson töltött napokról; az alábbiakban ebből közlünk részleteket.

„Az egész nép ezt ordította: Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!” (Lk 23,18) Valahogy ezek a sorok jöttek fel – a passiójátékot és az Írás szavait idézve –, amikor a határátkelőhöz értünk március 14-én, az ünnepnap előtt.

A segítés kulcsa az, hogy annak az igényeire kell fókuszálni, akinek a segítségre van szüksége. Ez így első látásra egyértelmű, de ha a mélyére nézünk, látjuk, hogy hol vannak a buktatói. A legnagyobb segítségre mindig a krízisben van szükség. Krízisben pedig az alapvető beidegződéseink, ösztönös reakcióink kerülnek előtérbe. A segített válságban van, a segítő fárad a támogatás nyújtása során. Ebből egyenes út vezet oda, hogy a legnagyobb jószándék és segíteni akarás mellett is feszültségek keletkeznek, és ezek kezelése kulcskérdés lehet a segítség hatékonyságában. Ilyenkor kell mindig felülemelkednünk a konkrét szituáció érzelmi áradatán, és arra koncentrálnunk, hogy célunk az, hogy jelen esetben a háború elől menekülőnek adjunk meg mindent, amit megadhatunk.

Eszközök ehhez az étel, ital, pihenéshez és tisztálkodáshoz szükséges dolgok, melyek jórészt adományokból gyűltek össze, és a segítő szervezetek összehangolt munkájának köszönhetően bőséggel rendelkezésre álltak Barabáson. Ezúton is köszönjük mindenkinek az eddigi adakozást, és biztatok mindenkit arra, hogy figyelemmel kísérve, mikor mire van jobban szükség, lehetőségeihez mérten az elkövetkező hetekben is vegyen részt az adakozásban. (…)

A másik eszközünk az emberi segítség. A tolmácsok révén akár anyanyelvükön (mi most 90 százalékban már ukrán ajkúakkal találkoztunk), akár angolul tudunk a menekülőkkel beszélni, és természetesen bevetjük az internet adta lehetőségeket, hogy megértsük egymást. Nagyon fontos a szervezettség, mert ez is növeli a legfontosabbat, a biztonságérzetet. (…)

Az önkéntesek és a segélyszervezetek tagjai is sokfelől érkeznek, elengedhetetlen, hogy a kialakított rendbe illeszkedve vegyenek részt a feladatokban. Nagyon fontos minden felajánlás, és nagyon sok múlik azon, hogy ezeket hogyan hasznosítjuk. Van olyan cég, aki oda tudott adni egy kisbuszt, de sofőrt nem tudott hozzá adni. De van olyan önkéntes, aki járművet nem tud hozni, de vállalja, hogy vezet. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy üzemanyag kell a járműbe, és hogy szervezetten kell gondoskodni arról, hogy megfelelő helyen és időben történjen tankolás. Ez nem csupán elmélet, ez Barabás március idusán. (…)

Itt utalnék vissza arra, hogy krízishelyzetben beidegződéseink könnyen uralkodnak el rajtunk. Sose feledjük el, hogy mindenkinek, aki most részt vesz ebben a feladatban, közös a célja, és segíteni akar, ebbe egyéniségét hozza. Tisztelnünk kell egymásban a szándékot, a jóakarást és ezt kell összehangolnunk a közös cél érdekében. Fáradtan ez nehezebb.

Beszámolómmal (…) nem akartam megjeleníteni a könnyes szemeket, az összeomlott családokat. Pedig ez is része volt az ott tapasztaltaknak. Egyszerűen azt gondoltam kifejezni, hogy segíteni kell, segíteni fontos, mindenkinek azzal a készséggel és eszköztárral, amije van. Akár szakemberként, akár önkéntesként, akár támogatóként.

Caritas Christi Urget Nos!

Szücs Attila András
önkéntes

A teljes szöveg ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegyei Karitász; Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír